Zsurnál

6
júl

A csend körei

A múlt század első felében írta le valaki, hogy a csend körei évente milyen mértékben húzódnak össze a világban. A tendenciára kívánta felhívni a figyelmet. Arra, hogy a csend körei milyen rohamos gyorsasággal tűnnek el körülöttünk, belőlünk. Az elfoglalt helyet pedig a por és zaj táguló körei veszik át… Győrffy Ákos írása
5
júl

Hirtelen

Egyedül ezt a Mackó nevű fickót nem értette Hires Berci az egész truppból. Mármint azt, hogy mit keresett ebben az istenverte csapatban. Egy pap? Vagy volt pap, vagy csak majdnem pap, vagy csak prédikátor… Király Farkas írása
4
júl

Kifeszített pillanat

Mint a legtöbb gyermeket, engemet is lekötött a fotók nézegetése, különösen szerettem a retusált képeket, érdekes volt a lényegesnek gondolt vonalak kiemelése, persze akkor még nem tudtam megmondani, hogy mi tetszik bennük… Lőrincz P. Gabriella írása
3
júl

Vérfoltos napló

Csáth Gézának több műve is torzóban maradt. Már nem volt ideje rá, és egészségi állapota is akadályozta abban, hogy novellaterveit megírja, melyeknek azért fejthető meg a központi gondolata, mert ebben is következetes volt, semmit sem bízott a véletlenre vagy az emlékezetére… Kontra Ferenc írása
2
júl

Kegyetlen játék

Az egyik leggonoszabb, de legkifinomultabb játék, amit szűkebben az irodalom, tágabban a szellemi erővonal menti területeken mozgó emberek esetében el tudok képzelni, a következő… Nagy Koppány Zsolt írása
1
júl

Mellszobrok és egyebek

Hétköznap délben, a legvadabb júniusi kánikulában Rába György (1924–2011) mellszobrát avatjuk Pesten, a Vígszínház mellett – abból az alkalomból, hogy a Kossuth- és Széchenyi-díjas költő, irodalomtudós most lenne kilencvenöt éves… Zsille Gábor írása
5
jan

Villámgyors, korlátlan, elérhető

Bár nálunk nem megy el órákra, félnapokra sem az áram, sem a víz, mint karácsony körül a messzi Beregszászon, vagy a közeli Zentán, bosszúság azért felénk is akad. Például… Bene Zoltán írása
4
jan

Költözni nagyszerű

A költözés roppant mókás folyamat, már ha úgy állunk hozzá. Persze megértem azokat is, akik úgy gondolják, hogy a hurcolkodás maga a pokol, és együtt is érzek velük, de azért bátran ki merem jelenteni: fele- s egész barátaim, költözni módfelett szórakoztató… Király Farkas írása
3
jan

Tovább

Egy alkalommal a buszon arra lettem figyelmes, hogy utastársam gyűrűsujjára ez van tetoválva: „elmúlik”. A kapaszkodó kéz, a rátetovált egyetlen szó erősebben hatott rám, mint a legfeketébb kávé, vagy a leghidegebb zuhany… Lőrincz P. Gabriella írása
2
jan

Csáth éve

Új év, új irodalmi évfordulók. Egyikre már régóta készülök: Csáth Géza halálának centenáriuma talán emblematikusabbnak számít, mint születésének bármely korábbi évfordulója… Kontra Ferenc írása