Zsurnál

22
febr

Élőkkel való barátság

…Az ősz folyamán és a télen alkalmam volt összefutni jó néhány barátommal. Ebben látszólag nincs semmi meglepő, mégis maradandó élménnyé váltak ezek a találkozások. Egyfelől azért, mert ezek az emberek egészen különböző helyeken élnek, változatos tapasztalatokkal, másfelől azért, mert – időben legalábbis – közel kerültek egymáshoz az életemben. És így, együtt egészen meghökkentő hatással voltak rám…
Farkas Wellmann Éva írása
21
febr

Mi a titok?

Tulajdonképpen sosem vagyunk egyedül, önmagunkban, még akkor sem, ha erről mélységes mélyen meg vagyunk győződve. Valami mindig mozdul bennünk, ahogy József Attila írja. De nemcsak a genetikai ősök, hanem az a sok tapasztalat, tudás, amit életünk során magunkra húztunk mint terhet és mint szárnyakat…
Gáspár Ferenc írása
20
febr

Az okoslelet és egyéb galádságok

Öreganyád szelleme éjszakánként visszajár, hogy bosszúból ijesztgessen – mondta nagyanyám, amikor olyan dolgok történtek a házban, amelyeket nem tudott megmagyarázni. Ilyen volt például, amikor éjfélkor magától megszólalt a rádió, vagy a Biblia leesett az éjjeliszekrényről és épp annál a résznél nyílt ki, ami az idősek tiszteletéről szólt…
Döme Barbara írása
19
febr

A szaunázásról – Kerti levelek 41.

…A szaunázásnak nem véletlenül van nagy hagyománya az olyan északi országokban, ahol hosszú és sötét a tél. A szauna a belső meleget ébreszti fel. A belső tüzet kelti életre. Nemcsak a testi egészségednek teszel jót, hanem a lelked is megnyugszik, és – ha helyesen gyakorlod a szaunázás művészetét – szellemed is felfrissülhet…
Weiner Sennyey Tibor írása
17
febr

Amikor a túró lett a tanúm

Végre itthon! – gondolja a kamasz, amikor kilép a liftből, majd megnyomja a csengőt. Ajtót nyitó szülei szemében szürke felhők úsznak. Köszön, belép a lakásba, leteszi a hátizsákját meg a kézben cipelt két szatyrot. – Hol voltál? – kérdezik tőle. – Hogyhogy hol voltam? – Hol voltál és kikkel?...
Király Farkas írása
16
febr

Bácsi priusszal

A priuszos bácsi sokáig mellettünk állt a mélygarázsban. Egészen pontosan az ő Toyota Priusa állt a mi autónk mellett, amelynek jobb, ha nem tudják a márkáját, mindenesetre egy szépséges és főleg új, és főleg elektromos Prius volt az…
Nagy Koppány Zsolt írása
15
febr

Évgyűrű

Számomra a különböző egyházi, nemzeti, kulturális ünnepek jobban jelzik egy újabb év elmúlását, mint maga a szilveszter. Újévkor már nem járok fergeteges bulikba, többnyire gyerekpezsgővel koccintok, majd kipihenem magam előre, egész évre…
Lőrincz P. Gabriella írása
14
febr

Mesterséges művészet – Terítő 6.

Mielőtt bármit kijelentenék, előre bocsátom, hogy az alábbiakban szó sem lesz semmiféle elfogulatlan vizsgálódásról, a mesterséges intelligencia (a továbbiakban: AI) sine ira et studio való megközelítéséről. Én elfogult vagyok az AI-val, pontosabban az AI-nak a művészetek terén való felhasználásával szemben. Gyűlölöm. Szívesen megölném azt, akinek először eszébe jutott…
Végh Attila írása
13
febr

A pad és az eső

Visszaintegetsz, még egyszer visszanézel, aztán elindulsz az autód felé. Aztán egyszer csak megérted, hogy nem lesz több. Mikor is volt az utolsó? Nemrég. Talán tegnap. Vagy a múlt héten? Hónapban? Tényleg, mintha most történt volna. Persze, régóta készültél arra, hogy megtörténik – majd, valamikor. Semmiképpen sem most…
Mirtse Zsuzsa írása
12
febr

Tagok és áltagok

Ez az eset azzal kezdődött, hogy három évvel ezelőtt egy székesfehérvári szálloda falán megpillantottam egy világháború előtti étlapot, amelyen érdekes tétel szerepel: podlubka főzelék tükörtojás feltéttel. Akkor rögvest utánanéztem a világhálón ennek az ételnek…
Zsille Gábor írása