Címke: Döme Barbara

A szobában minden ugyanúgy állt, ahogy hagyta, mintha csak elugrott volna egy pillanatra, és bármelyik percben visszatérhetne. Az asztalon elszáradt virágok, egy szál ködmönszínű kardvirág, a polcon könyvek, amelyek lapjai az évek alatt beleolvadtak a porba. Az idő itt nem mozdul, és mégis állandóan jelen van…
Döme Barbara írása

M, á, l, e, n, k, i, j, r, o, b, o, t. Betűk halmaza – ha feldobnám őket a csillagos égre, talán előbb-utóbb ragyogni kezdenének. Betűk – halott lelkek földi üzenetei, szélnek eresztett levelek a Gulágról. Betűk – szomorú szemű Eszti néni utolsó sóhajának földi maradványai, lenyomatok a munkatáborban született szerelemről…
Döme Barbara írása

Az idő olyan, mint a folyó: szüntelenül halad előre, magával sodorva mindent, ami az útjába kerül. Huszonöt év telt el azóta, hogy fiatal újságíróként megérkeztem a Tisza partjára, Tokaj környékére. Miután kiderült, hogy árvíz sújtja a Felső-Tisza vidékét, engem küldtek, hogy tudósítsak a helyszínről. Tele voltam lelkesedéssel és kíváncsisággal, de amit ott tapasztaltam, azt nem lehetett előre látni…
Döme Barbara írása

…a napokban a sors összehozott a ChatGPT-vel, s gondoltam, szórakozásból kipróbálom, milyen szöveget képes létrehozni. A szabálykönyv szerint minél pontosabb utasításokat kell adni neki ahhoz, hogy amit ír, hiteles és elfogadható legyen…
Döme Barbara írása

…Bármerre nézek, kerítés. Sűrű drótból, szorosan összefont gát a szabadon szárnyaló elme ellen. Rabszáma van az ikertestvérednek, te is örökölted, genetikailag hordozod magadban a kényszerességet a fogságra…
Döme Barbara írása

Körhintán keringenek gyerekkori álmaim, lábukat lóbálják a semmibe és azon töprengenek, hol kezdődhet a világ, és hol érhet véget. Amikor leáll a ringlispír, szédelegve szállnak le róla, és kacagva megfogják egymás kezét. Mert a gyerekkori álmaim édestestvérek, szeretik egymást, és néha titokban megsiratják azokat az álmokat, amelyek idő előtt meghaltak…
Döme Barbara írása

Pókhálóban táncoló emlékek idézik gyerekkorom töredékeit: a frissen sült fehér kenyér illatát, a mézsárga nyarakat, a könyvek betűi közt tett barangolásokat. Pókhálóban táncoló mai napok sejtetik a jövőt: a türkiz Balatont, a nádast simogató szelet, a csendet az égbe nyúló nyárfák ágai között. E két világ közt töltöm életemet, s boldoggá az tesz, ha a kettő ölelkezve folyik össze a jelenben…
Döme Barbara írása

A gádorban áll, nagyapám kezét fogja, mosolyog. Haja szoros kontyba fogva, arcára barázdákkal írt üzeneteket az idő. Megsárgult fénykép az asztalon. Ő a nagyanyám, akit öregasszonynak láttam már akkor is, amikor óvodás voltam. S bár közben felnőttem, az idő pedig tagadhatatlanul haladt mindkettőnk felett, őt sosem láttam idősebbnek…
Döme Barbara írása

Miután meghaltam, eszedbe jutok néha? Ne kérdezd, miért épp most hozakodtam elő ezzel! Nem készülök megölni magam, és halálomon sem vagyok. Amúgy nem ritka ez, máskor szintén eszembe jut, hogy egyszer vége lesz ennek is, és lehámlik a létről, ami addig voltam…
Döme Barbara írása

Állok az árva lelkek mellékutcájában, ahol érzéstelenítés nélkül a jövőmből szakított ki egy darabot. Összegyűrődött porcelánkezén nyolcvan évet hitelesített az idő. Morfium simította arcán a ráncokat, utoljára pajkoskodott szeme tükrében a selyemkendővel leárnyékolt lámpa fénye. Mindketten csatáztunk az idővel…
Döme Barbara írása