Címke: Döme Barbara

Körhintán keringenek gyerekkori álmaim, lábukat lóbálják a semmibe és azon töprengenek, hol kezdődhet a világ, és hol érhet véget. Amikor leáll a ringlispír, szédelegve szállnak le róla, és kacagva megfogják egymás kezét. Mert a gyerekkori álmaim édestestvérek, szeretik egymást, és néha titokban megsiratják azokat az álmokat, amelyek idő előtt meghaltak…
Döme Barbara írása

Pókhálóban táncoló emlékek idézik gyerekkorom töredékeit: a frissen sült fehér kenyér illatát, a mézsárga nyarakat, a könyvek betűi közt tett barangolásokat. Pókhálóban táncoló mai napok sejtetik a jövőt: a türkiz Balatont, a nádast simogató szelet, a csendet az égbe nyúló nyárfák ágai között. E két világ közt töltöm életemet, s boldoggá az tesz, ha a kettő ölelkezve folyik össze a jelenben…
Döme Barbara írása

A gádorban áll, nagyapám kezét fogja, mosolyog. Haja szoros kontyba fogva, arcára barázdákkal írt üzeneteket az idő. Megsárgult fénykép az asztalon. Ő a nagyanyám, akit öregasszonynak láttam már akkor is, amikor óvodás voltam. S bár közben felnőttem, az idő pedig tagadhatatlanul haladt mindkettőnk felett, őt sosem láttam idősebbnek…
Döme Barbara írása

Miután meghaltam, eszedbe jutok néha? Ne kérdezd, miért épp most hozakodtam elő ezzel! Nem készülök megölni magam, és halálomon sem vagyok. Amúgy nem ritka ez, máskor szintén eszembe jut, hogy egyszer vége lesz ennek is, és lehámlik a létről, ami addig voltam…
Döme Barbara írása

Állok az árva lelkek mellékutcájában, ahol érzéstelenítés nélkül a jövőmből szakított ki egy darabot. Összegyűrődött porcelánkezén nyolcvan évet hitelesített az idő. Morfium simította arcán a ráncokat, utoljára pajkoskodott szeme tükrében a selyemkendővel leárnyékolt lámpa fénye. Mindketten csatáztunk az idővel…
Döme Barbara írása

Amit még senki nem csinált, azt kellene megtenni – először csak titokban kipróbálni, s ha már kifogástalanul sikerül, megmutatni mindenkinek. Eleinte senki nem hinné el, azt mondanák, ez is csak a mesterséges intelligencia műve, akik pedig nem ismerik ezt a szót, az ufókra hivatkoznának…
Döme Barbara írása

Vajon kinek az édesanyja lehet? Kit hordott a méhében, kit szoptatott, kiért kopott meg bőre hamvassága, ki lesz vele akkor, amikor utolsót sóhajt? Szűz Mária, Jézus anyja, az anyák anyja, segíts neki, simítsd ki homlokán a ráncokat, és segíts, hogy megtelhessek szeretettel…
Döme Barbara írása

Kanyarogva visz az utca gyerekkoromba, anyám hajának illata vezet az ötvenedik kerítésléchez, a házhoz, ahol nagyanyám született és nagyapám meghalt. Végigkarcolja a torkomat egy kifakult emlék, kortyolok az opálosra öregedett pohárból, aztán megkérdem anyámat, mikor kell újra megváltani a családi sírhelyet…
Döme Barbara írása

Két árnyék ölelkezik a hófehér falon. Gömbölyded alakjuk lassan egymásba csorog. Bámulom a fehér falat, nincs rajta semmi, még csak egy aprócska folt sem, ami rólad mesélhetne. Fehér zaj vesz körül, buborékot húz körém, mielőtt elaludnék. Álmomban Jézussal találkozom, vérfoltos gyolcsban van és mosolyog…
Döme Barbara írása

Volt egy pillanatom, amikor a felhők fölül néztem ki a repülőgép ablakán, miközben egyre lejjebb ereszkedett a gép. Házak születtek mákszemnyi pontokból, hidak, autók, lobogó piros-fehér-zöld trikolór. Ereszkedett a gépmadár, és láttam, ahogy nagyapám nagyanyám kezét fogja a kertkapuban…
Döme Barbara írása