Zsurnál

14
szept

Az elnök

Kakukk János – bizalmas barátai számára Jancsi – évtizedek óta eltökélten, ám kevés kecsességgel jógázik. Nincs ezen mit szépíteni: zsenge ifjúkorától kevés érzéke van a mozgás finomhangolásához, a szabályozott légzés mellett kivitelezett pózokhoz, azaz ászanákhoz… Zsille Gábor írása
12
szept

Menedékház költészetből

Búcsú Székely Dezsőtől (1936-2020) – Borbély László írása
11
szept

Inga

A vonaton jó pár irtózatos fejjel találkozott. Egy idős asszony arcát annyira eltorzított a gyűlölet, hogy bátran statisztálhatott volna horrorfilmben smink nélkül. „Köszönöm, Istenem, hogy nem én vagyok az! És remélem, nem is leszek!”… Szilágyi-Nagy Ildikó írása
10
szept

Csodavilág

A nyolcvanas-kilencvenes évekről olyan sok mindent hallhat egy mai fiatal. Amikor mesélek a fiaimnak a gyermekkoromról, azt hiszik, kitalálom, vagy legalábbis jól megfűszerezem a történeteket. Pedig a nagy szovjet birodalom bukásának éveiben bizony kellettek a csodák a túléléshez – vagy a csodatévők… Lőrincz P. Gabriella írása
9
szept

Slusszkulcs

Azt a féltő aggodalmat, a helyzet megváltoztathatatlanságából fakadó megbékélést, ami Zsille Mi marad utánunk? című írásának hangjaiból árad igencsak megalapozottnak érzem, annál inkább, merthogy kiváló írók jövőbelátó képessége az idők során már eddig is többszörösen bizonyítottá vált… Árkossy István írása
8
szept

Ezüstérem

Az éhes macskák kíméletlenek. A szeretet parányi szikrája sem villan a szemükben, egyetlen céljuk, hogy megszerezzék, amit máshogy nem érnek el: a dobozba zárt zsákmányt. Szövetségesüknek tekintenek, hiszen sem foggal, sem karommal nem tudják a segítségem nélkül kiszabadítani onnan… Mirtse Zsuzsa írása
7
szept

Mi marad utánunk?

Mi marad utánunk? A reális válasz az, hogy szellemi értelemben sajnos nem túlságosan sok. Ha valaki ezzel kapcsolatban mostanáig illúziót táplált, és szavaim villámcsapásként érik, attól elnézést kérek… Zsille Gábor írása
5
szept

Az olvasásról

Egy kedves sétálóutcában ülünk Budán, selymesen csúszó és némileg bodzaillatú száraz fröccsöt iszunk, körülöttünk vidám fiatalok, lengén öltözött lányok. Vírustól való félelemnek nyoma sincs. A csinos felszolgálónő sem visel álarcot, minden olyan, akár tavaly nyáron… Gáspár Ferenc írása
4
szept

Van halál

Ani a munkahelyén, a Hospice-ban, naponta találkozott a három szenvedéssel, az öregséggel, a betegséggel és a halállal. A hozzátartozók is minden látogatás alkalmával újra és újra szembesültek, mégis nehezen vettek róla tudomást… Szilágyi-Nagy Ildikó írása
3
szept

Újratervezés

Nagyon sok mindent leírtunk és elképzeltünk már, akár egy világjárvány gondolatával is elszórakoztunk egy-egy olyan film láttán, amelyikben járványról van szó, de erre, ami 2020 valósága, azt hiszem nem számítottunk. Furcsa volt látni a mindenfélét felhalmozó embereket, az ijedtséget, a félelmet testközelből… Lőrincz P. Gabriella írása