Zsurnál

Alacsony termetű, sánta, mord, rideg, zsarnok, titkolózó, ellenszenves, ámde oroszlánszívű. Így írták le kasztíliai-spanyol beosztottjai a portugál hajóst, Fernão de Magalhãest, akinek a neve mellé igencsak illik ebben az esztendőben odakanyarítani egy kerek ötszázast, mivelhogy éppen egy fél évezred telt el 1522 óta, amikor Sevilla kikötőjében újra horgonyt vetett az V. Károly császár áldásával útra kelt öt hajóból álló spanyol flotta viharvert maradéka…
Árkossy István írása

Fogadkozom, ígérgetek, szeretek, akarok. Hol sikerül megtartanom őket, hol nem. Hatalmas hegyeket rajzolok, mind az enyém, máskor beérem a homokszemekkel is, azokat pergetem a tenyeremben. Pedig, ha nem tudok hegyeket rajzolni, látni magam előtt, akkor nem hajt majd semmi. A semmit nem lehet megmászni…
Mirtse Zsuzsa írása

Ez a rövidítés természetesen – ugyan mi mást, ha-ha – a kényszeres okoskodást jelöli. Megfigyeléseim szerint ez az egyik legáltalánosabb fegyver, amelyet az emberek egymás ellen alkalmaznak, egyúttal a leghatásosabb is. Mániákusan belebeszélni mások életébe, a legapróbb állítással is vitába szállni, mindig mindent jobban tudni, félszavakat kiigazítani, kéretlen tanácsokat osztogatni…
Zsille Gábor írása

Valaha, az ókorban nem számított együgyűségnek az állatokkal való cimborálás. Pásztorfiúk, pásztorlányok szerelemről énekeltek, és a főisten, Zeusz állatalakokba (bika, hattyú) bújva bujálkodott. Megdöbbentő a tipológiai hasonlóság az eredetmondánk történetével. Egy sas vagy kerecsensólyom (nevezték turulmadárnak is) megjelent Emese álmában, „s mintegy reá szállva teherbe ejtette, s méhéből patak fakadt, mely idegen földön sokszorozódik meg”…
Hegedűs Imre János írása

Ha kiérsz a placcra, akkor szabadulsz. A sikátorok, mint a szabadulószobák útvesztői, trükköket és csalafintaságot igényelnek. Ha önerőből nem megy, segítségül hívhatjuk a térképeket, a mobiltelefont, a józan ész figyelmeztető jeleit, a térérzékelési adottságainkat, vagy éppen a helyieknél is érdeklődhetünk botladozó kommunikációval…
Tallián Mariann írása

Beszéltem már itt pályakezdésről, éppen a magaméról, a paródia kapcsán. Most visszatérek röviden a témára. Úgy gondolom, nemcsak azért kiemelt időszak ez az alkotó ember életében, mert ilyenkor dől el sok minden, emelkednek ki ösvények, borulnak árnyékba csapások, hanem mert maradni fog sok tapasztalat innen, s jó eséllyel meghatározó emlékek is, amelyek ott hagyják a nyomukat az életművön…
Farkas Wellmann Éva írása

Vajon mit csinálnak a lelkek a halál után? Az örök fénybe távoznak, az itt maradók számára elképzelhetetlen módon, vagy élik tovább az életüket egy párhuzamos világban, mintha a halálukkal mi sem változott volna?…
Gáspár Ferenc írása

Anyám a Jóisten gondoskodásának köszönheti, hogy túlélte a háborút. Azóta is mindennap hálát ad érte. S bár még csak csecsemő volt, amikor mindez történt, egy életre nyomot hagyott benne. Hogy ez miben nyilvánul meg? Azt is mindjárt elmesélem…
Döme Barbara írása

A világválság mostanra nem egy elvont fogalom, amiről sok-sok éve írtak, beszéltek, s néhányan még manapság is szóba hozzák. A világválság ma már tény. Olyan tünetei vannak, mint a járvány vagy a háború. Engem is, mint téged, akinek a kerti leveleket írom, ugyanúgy nyomasztanak ezek a jelenségek, még akkor is, ha tudom, hogy teljesen hatáskörömön kívül vannak…
Weiner Sennyey Tibor írása

Az irodalomról nem kell beszélni, és az irodalomról nem beszélni kell. Hallgatni kell róla, és olvasni kell. Beszélni veszélyes: mert általában nem az irodalomról beszélünk, hanem az irodalom ürügyén az irodalmi életről – és az tényleg veszélyes. Ha mégis sikerül csak az irodalomról beszélni, akkor az meg… ne kövezzenek meg érte: unalmas…
Nagy Koppány Zsolt írása