Zsurnál

23
nov

Mire jó a mellbimbó?

Az utóbbi fél évben folytatott társalgásaim során rendre szóba kerültek a fordítóprogramok. Úgy látszik, ilyen időket élünk. A legkülönfélébb foglalkozású és életkorú emberek bizonygatják, hogy már nincs szükség hagyományos, vagyis időigényes emberi munkával készült fordításokra, mert sokkal egyszerűbb ráküldeni a szöveget egy fordítóprogramra… Zsille Gábor írása
21
nov

A zseniális anyag

– Feri, igaz, hogy valaha te sem drogoztál keményen? – kérdeztem volna saját magamtól életem nagy interjújában, ami majd a Nők kalapja című színes hetilapban fog megjelenni, várhatóan a közeljövőben… Gáspár Ferenc írása
20
nov

Dandájtábojnok

A kórházban nincsenek arcok. Maszkok vannak, fölöttük meg szemek. A szem ugyan a lélek tükre, az arc viszont a hangulat mutatója. Hangulat tehát nincs. Azaz mégis van: a kórházi maszkos emberek egy fokkal szomorúbbak, mint a B. – egy kelet-közép-európai főváros – utcáin ténfergő maszkosok… Király Farkas írása
19
nov

Kedves Akárki!

Volt időszak, amikor harminc levelezőtárssal büszkélkedhettem, közeliekkel és távoliakkal egyaránt; néhányan alig tíz kilométerre éltek tőlem, mégis leveleztünk. Akkor soknak tűnt ez a távolság, ma ezer kilométer sem számít. Sosem gondoltam, hogy ennyire összezsugorodhat a világ. Egyszerűbb lett és silányabb. A levelezésnek megvolt a hangulata… Lőrincz P. Gabriella írása
18
nov

Van titok

Caravaggio festőtechnikája a kimunkáltság mellett is kellően pasztózus vonásokat hordoz, vagyis testes festéknyomok jelzik az ecset haladási vonalát, ami kontúrozza, majd kitölti a formát. Jellegzetes sötét hátterű képén, amit még a fényes lakkozás is segített, ezért rajzolódhatott ki egy másik alakzat is, ami érzékelhetően nem annak a műnek volt a része… Árkossy István írása
17
nov

Képek a kútból

Születésünk pillanatától kezdve képek milliárdjait tárolja az agyunk. A zömük lesüllyed – és soha többé nem is kerül elő. Hogy mégiscsak tárolja őket az emlékezet, abból gondolhatjuk, hogy időnként felbukkan közülük egy-egy valahonnan egészen mélyről; bizonyos élmények, érzéki tapasztalások kapcsán újra láthatóvá válnak a számunkra… Mirtse Zsuzsa írása
16
nov

A legnagyobb gyűjtemény

Az ősidőkben, négy évvel az úgynevezett rendszerváltás után, egy hétköznap délután éppen a kedvenc időtöltésemnek hódoltam Pesten, a Múzeum körút egyik antikváriumában: könyveket nézegettem. Akkoriban sűrűn portyáztam a használt könyvek világában, tucatszám vásárolva ilyen-olyan műveket… Zsille Gábor írása
14
nov

Csókok és kövek elegye a világ

Egy antológiába kerestem kezdő, reményteljes ifjú alkotókat Skandináviából. Marte Huke verseit akkor még a norvég szerkesztők is alig ismerték. A bergeni egyetem bölcsészkarán végzett, majd egy Írásművészeti Akadémiára járt… Kovács katáng Ferenc írása
13
nov

Szabotázs

Barlangban fotózni tanulok éppen. Odabent sötét van, de nagyon. Azaz teljesen. Amikor eloltjuk a karbidlámpákat, úgy érzem, felborulok, ellebegek. Belém folyik a sötétség, darabjaimat maguk felé húzzák az üreg falai. Széttép a fotonok hiánya – ha elfogy a fény, elfogy a gravitáció is… Király Farkas írása
12
nov

Gyász

2020 más, gyászos év – az elejétől így gondoltam, az újévi pezsgőspoharak koccanásától. Akkor még az éjféli harangszóról csak az jutott eszembe, hogy idén száz éve darabolták fel Magyarországot. Mégis olyan dolgok csillogtak előttem, amiket nem ismertem, s amik végül máshogyan történtek… Lőrincz P. Gabriella írása