Zsurnál

6
márc

Az önigazolás keserű kényszere

Igen nagy rajongója vagyok a 32 éve elhunyt Robert Graves-nek és az ő történelmi, áltörténelmi, fiktív-történelmi regényeinek. „Lopva”, kicsit rossz lelkiismerettel, hogy miért nem újonnan megjelent könyveket olvasok és ajánlok Önöknek, végigolvastam a Jézus király című kötet 1971-es magyar kiadását… Nagy Koppány Zsolt írása
5
márc

Telefonálási kényszer

A vonalas telefonkészülék, ez a lomha állat egy csinos asztalkán áll, a szobainas és a bárszekrény mellett, szobám sarkában. Egyfajta közvetítő, azaz mediátor az élő és az élettelen, az anyagi és a szellemi világ között… Zsille Gábor írása
3
márc

Reggeli elmélkedés

Tél végi reggeleken, mikor tiszta időben becsapósan ömlik be a napfény szobám ablakán, mintha minden sugarával porcikáimat akarná nyugtatgatni a közeledő tavasz ígéretével, jól esik a paplan melege alatt moccanatlanul fekve várni az első neszeket a gyerekszoba felől, melyek visszafordíthatatlanul véget vetnek heverészésemnek… Erős Kinga írása
2
márc

A hidrogénbomba dörgése és más versek

Közös, a Koreai-félszigetet ábrázoló zászló alatt vonultak be az arénába az észak- és dél-koreai sportolók a pjongcsangi téli olimpia megnyitóján. Együtt vetették el a béke magjait, mondta a koreai olimpiai bizottság elnöke. Igazán költők tollára való téma. Főleg Észak-Koreában, ahol mindent megverselnek, ha utasítást kapnak rá… Király Farkas írása
1
márc

Akik nem tudták abbahagyni

Íróiskolák márpedig mindig is voltak. Mester és tanítvány lazán szabályozott együttműködésétől a céh- vagy cégszerű szervezetekig, minden kultúrtörténeti korban ott találjuk a nyomait. Aki teljesen kívül marad ezen a hagyományon, az alanyi költő szatírába illő figuráját kell felvállalnia, jellemzően úgy, hogy semmit sem tud a helyzetéről… Lőrincz P. Gabriella írása
28
febr

Az eindhoveni katona

Eindhoven központjában a katonaság tartott népszerűsítő matinét. A fegyvereket is kézbe vehették a gyerekek, felmászhattak a páncélozott járművek platójára, beszélgettek a katonákkal… Kontra Ferenc írása
27
febr

Avagy miért nem hordok kontaktlencsét?

Mivel azt akartam, hogy a futásban és egyéb sportokban (amiket nem űztem) ne akadályozzon holmi fránya szemüveg, amelyik még fennen hirdeti is, hogy elsősorban a könyvekhez vonzódom, úgy gondoltam, teszek egy próbát… Nagy Koppány Zsolt írása
26
febr

Sufnicukrászda

Egy online újság nem születik, nem világra jön, hanem élesedik. A Nagy Élesítés vasárnapját a Jókai Mór évfordulójához igazított Magyar Széppróza Napjának szenteltem. Stílszerűen a bölcsőhöz siettem: kedvesemmel Komáromba vonatoztunk, majd átgyalogoltunk a Duna fölött Révkomáromba, Jókai szülőhelyére… Zsille Gábor írása
24
febr

Tavasz a Házsongárdi temetőben

„A tavasz jött a parttalan időben / s megállt a házsongárdi temetőben” − Áprily Lajos sorai futottak át a fejemen, amikor megtudtam, hogy február 16-án úgy hozza a sorsom, hogy Marosvásárhelyről Kolozsváron keresztül fogunk hazajönni. Éppen aznap volt a Házsongárdi temetőben Kallós Zoltán temetése… Mirtse Zsuzsa írása
23
febr

Szatmári rapszódia

Az ünneplést nemcsak a próza keletkezési oldalán, hanem az olvasói oldalon is emlékezetessé igyekeztünk tenni – a szépprózánk napja alkalmából pontosan tizenegy napon keresztül folynak a rendezvények… Király Farkas írása