Címke: Mirtse Zsuzsa

9
nov

Seb a burokhéjon

Az asztalon hasas borosüveg, nekem is van ilyen, csak én vázának használom, ősszel csipkebogyóágat teszek bele, tűztövist. Itt mélybordó ital van benne, a ház bora. Meghívómnak saját szőlője és bora van, ilyenkor azt méri a csiszolatos üvegbe. Frissen sült pogácsa fonott kosárban, gyümölcsöstálon néhány piros alma, fürt szőlő…
Mirtse Zsuzsa írása
26
okt

Itt kell elégnie

Este tüzet gyújtunk! Veszünk hozzá szalonnát, hagymát, kenyeret, testes vörösbort. Minden más fölös. Hamar éjszaka lesz, csend és sötét. Fölnézek a tiszta, koromfekete égboltra, szikráznak rajta a csillagok, mindennél fényesebben látom őket. A lángok körül hamar szétolvad az este, ahogy elparázslik a tűz, egyre karcosabb a levegő…
Mirtse Zsuzsa írása
12
okt

Az oroszlános lépcső

Gyere, ülj elém! – hív, s bár vonz a havas lejtő, nem merek felülni. Félek a gyorsulástól, a sebességtől. Mégis, jólesik, hogy maga elé akar ültetni. Jóval magasabb nálam, és legalább kétszer annyi éves. Akkor még nem tudom, hogy a veszélyes helyzeteket később lepkehálóval kergetem majd. Hétéves vagyok…
Mirtse Zsuzsa írása
28
szept

Arbor vitae

Este az egyik ismerősömnél megint összejövetel lesz, szeánsz, ahogyan mondja. Menjek el rá, csupa jelentős emberrel találkozhatnék, akik az önmegismerés magasabb fokán állnak, mint én. Mert abban szerinte elég vézna vagyok. Nem vitatkozom vele, lehet, hogy igaza van, de semmi kedvem jelentős emberek között tölteni az estét. Mást terveztem, másféle utazást…
Mirtse Zsuzsa írása
14
szept

Lámpás a kikötőben

Sült krumplit dobáltam át az étterem korlátja felett a sirályoknak; amikor az enyém elfogyott, a tiédből adtál. A sirályok megbíznak az emberekben, közel merészkednek hozzájuk, hiszen az ember jó, enni ad. Ilyenkor sajnálom, hogy nem vagyok sirály…
Mirtse Zsuzsa írása
31
aug

Szemben a végtelennel

A szigetről nézem az óváros templomtornyát, előttem a tengerben apró halak úszkálnak. Ha a parti sziklákról bemászom a vízbe, testesebbeket, nagyobbakat is látok a lábam körül. Szemben állok a végtelennel. Tudom, nem az, csak én nem látom a túlpartot, mégis, ez a beláthatatlanság távlatot ad…
Mirtse Zsuzsa írása
24
aug

Útszéli szerelmeim

Nagymama kezén elnevezzük az ereket. Ez a Duna, ez a Tisza. Itt folynak össze. Tartsd felfelé a kezed, akkor nem látszanak!, nevetek rá. Kilenc-tízéves kislány lehetek, ő a karosszékében ül, én a csücsikén. Gyerekkezemben tartom madárkezét…
Mirtse Zsuzsa írása
17
aug

Mályva és jégeső

Az egykori falu, amelyben élek, ellát minden bőséggel. Karnyújtásnyira van a kis tó, szerencsés években nyáron békakuruttyolásra alszom el. Van, akit ez idegesít, engem megnyugtat. Ha felsétálok a parányi temető melletti úton, a hegy lábához érek…
Mirtse Zsuzsa írása
10
aug

Az igazi part

Menni, minden napba beépíteni valamit, amitől a síkságból legalább lankás dombság emelkedik odabent, amitől felismerem majd egy hét múlva is azt a napot, mert saját arca lesz. Szeretem, ha a napjaimnak arcuk van… Mirtse Zsuzsa írása
3
aug

Lumineszcencia

Nem szentjánosbogár az, hanem rózsabogár, mondom magamnak, nehogy eltévesszem. Néha összekeverem a nevüket, pedig egyáltalán nem hasonlítanak egymásra – ám mindkettőnek a fénnyel van dolga, biztos azért… Mirtse Zsuzsa írása