kalmika

15
okt

Istennek olyan jó füle van, hogy azt is meghallja, ha egy mogyorónyi harangocskával harangoznak neki.

Giovannino Guareschi
15
okt

Juhász Gyula: Falusi harang verse

15
okt

Sötétségből vágyom a világosságra, halld meg Uram, hangomat!

Gáspár Ferenc írása Bene Zoltán Söténd című kötetéről
15
okt

Harangszó

Ott vagyok otthon, ahol harangoznak. A budapesti Kis Szent Teréz templom tőszomszédságában nőttem föl, a déli harangszó mégis, sok évtized után is a nagyszüleim verőcei vasárnapi ebédeit idézi a gyerekkoromból. Gondosan művelt nagy kertjük volt a nagyszüleimnek fent a hegy falufölének nevezett oldalában…
Bencsik Gábor írása
14
okt

Némelykor nekünk is földre kell hajolnunk és megalázkodnunk, hogy utána bizalommal és örömmel emelkedhessünk fel.

Szent Erzsébet
14
okt

Bárd Oszkár: Az igaz Jóság eljön még vajjon?

14
okt

„A medve nem ellenség”

Szín János 1968-ban született Szentesen. A rendszerváltás környékén benzinjegyekkel üzérkedett, szeszcsempészettel foglalkozott, majd nyerőgépeket kezdett el üzemeltetni, amivel nagyon fiatalon milliárdos vagyonra tett szert. 34 éves korában agydaganatot kapott, ezután nem sokkal a teljes vagyonát elveszítette. Böjte Csaba hívására később Erdélybe került, ahol medveleseket kezdett üzemeltetni. Életéről, tapasztalatairól és a medvékről több könyvet is írt.
Kovács Dániel Gábor interjúja
14
okt

Szent Erzsébet ollója

Előveszi a telefonját, rápillant a magánlevelezéseire, de sok örömöt nem talál bennük, kérések, feladatok, elintéznivalók, ugye megteszi, már csak rá számíthatnak. Csónakja a gyötrések tengerén hánykódik, egyre távolabb a parttól…
Mirtse Zsuzsa írása
13
okt

A halak, hála Istennek, nem olyan értelmesek, mint mi, akik megöljük őket; ámbár sokkal nemesebbek és sokkal hasznavehetőbbek nálunk.

Ernest Hemingway
13
okt

József Attila: [Már régesrég…]