kalmika

27
szept

„Szerencsés vagyok, hogy az a munkám, ami a szenvedélyem”

Az állatkert nem csupán látványosság, hanem felelősség – ezt vallja Dr. Sós Endre, a Fővárosi Állat- és Növénykert frissen kinevezett főigazgatója, aki közel három évtizedes állatorvosi és természetvédelmi munkája után vette át július elején az intézmény irányítását végre hivatalosan is.
Mirtse Zsuzsa interjúja
27
szept

Osztálytalálkozó

Lassan gyülekezünk egy vidéki kisváros tóparti vendéglőjében, a régi osztálytársak. Itt tartjuk az ötévente összehívott, néhányunk által szervezett érettségi találkozót. Tán a negyedik ilyen alkalommal találtuk ezt a helyet, ahol azóta összegyűlünk, és most tartunk a kilencediknél. Elértük az életút felét, túl is haladtunk rajta…
Csanda Mária írása
26
szept

A színház azért olyan végtelenül lenyűgöző, mert véletlenszerű. Éppen olyan, mint az élet.

Arthur Miller
26
szept

Petőfi Sándor: Búcsú a színészettől

26
szept

Katartikus, egész embert átjáró zenei percek

Horváth Gábor karmesterrel Csanda Mária beszélgetett
26
szept

Kínai fatok

Szépen kisminkelve indulok a fellépésre. Hátamon a hegedű, kezemben a táska, mindkettő nehéz. A hegedűtokom ugyanis kínai fatok. Ezt senki nem hiszi el. Olyan ez, mintha az IKEA-s asztalodat lecserélnéd egy kopottas retro funérozott asztalra…
Tallián Mariann írása
25
szept

Aki gondolatait a valóban létezőkre irányítja, annak nincs ideje arra, hogy állandóan lefelé nézzen az emberek ügyes-bajos dolgaira, s a velük való tülekedésben irigységgel és rosszindulattal teljék el…

Platón
25
szept

Reményik Sándor: Ne ítélj

25
szept

Mint teknős a páncélt

Szemelvények Lévai Aliz Mária verseskötetéből
25
szept

A hiba dicsérete

Nem, véletlenül sem a bűnt jöttem dicsérni, sem a fondorlatot, az előre eltervezett rosszat. Írni ugyan lehetne ezekről is, sőt lehet, klasszikus művek bizonyítják többszáz oldalon, példák és árnyalatok garmadával, de ezúttal nem lesz ilyen szerencséje az olvasónak. A gazságnak csupán egy távoli rokonára, de az is lehet, hogy félismerősére fogom felhívni a figyelmet…
Farkas Wellmann Éva írása