Zsurnál

2
aug

Ökofrász

Az utóbbi hetekben szinte bárkivel beszélgettem, előjött a világvége témája. Volt, aki lelkesen bekapcsolódott a műanyagmentes július című akcióba. Olyannal is beszélgettem, aki szerint lehet szervezkedni, de hiábavaló, amíg a fél ország szeméttel meg rossz fával fűt. Másik ismerősöm, aki lakása fakeretű ablakait készül lecserélni, éppen olyan embert keresett, aki a leendő hulladékot elkocsizza és eltüzeli… Király Farkas írása
1
aug

Találkozások IV. – Arany János

Gyermekfejjel, iskolakezdés előtt nagymamám hangján hallottam először Arany szavait. Szinte láttam a vén eperfát, hallottam a tűz pattogását a kicsiny konyhában, éreztem az étel illatát, amivel a vendéget kínálja a család… Lőrincz P. Gabriella írása
31
júl

Egy kávé mellett

Velence óvárosa régóta veszélyben van, mert valósággal széttapossák. Már a város vezetése is fontolgatja a turisták számának korlátozását… Kontra Ferenc írása
30
júl

A langyosakról

Látom jönni a forró fiatalokat. Dühösek, nem ismernek sem istent, sem embert, vért akarnak, lehetőleg forrót, nem pedig langyosat. Voltak mindig ilyenek: általuk ment előbbre a világ… Nagy Koppány Zsolt írása
29
júl

Bekebelezett tudor

A Magyar Írószövetség labirintushoz hasonló könyvtárának pinceraktárában, a zsúfolt polcok és sínen gördíthető szekrények között nézelődöm. Az egyik pókhálós sarokban sötétkék gerincű, utólag bekötött könyvsorozatra figyelek fel… Zsille Gábor írása
27
júl

Fák, nyári vándorok

Érző lények a növények is, bár tiltakozni csak az állatevés ellen szokásos, a növények örömét-szenvedését nem érzékeljük… Csanda Mária írása
26
júl

Plakát

Üldögél a kislány a lakótelep egyik nyolcemeletes házának egyik ablakában. A nagyanyjának a lakása ez, minden nyáron ide hozzák a szülei – amíg ők hajtanak, hadd vigyázzon rá a nagyi, ha már úgyis otthonról dolgozik… Király Farkas írása
25
júl

Találkozások III. – Ady Endre

Arra gondolok, ha élne, ő is határon túli szerző volna, ugyanúgy küzdene a kisebbségi léttel, mint bármelyikünk, aki nem az anyaország jelenlegi területén született. Talán őt is románnak neveznék, ha szemtől szemben nem is, de a háta mögött biztosan… Lőrincz P. Gabriella írása
24
júl

Árnyék a falon

Már azt gondoltam, a Szent Antal-lánc régen kiment a divatból, elhalt, hiszen kézzel írt leveleket már senki nem postáz. Meglepett, hogy az interneten feltámadt, kissé esendő formában, mint régi idők megújulni képtelen műfaja… Kontra Ferenc írása
23
júl

A megtartó számolás

Ha kicsit jobb lettem volna matekból, világhírű statisztikussá válok, nem kétséges. Hogy mire alapozom ezt a merész kijelentést? Arra a sok számolásra gondolok, amelyek kis túlzással meghatározzák az életemet… Nagy Koppány Zsolt írása