Zsurnál

15
febr

Lélek nélkül

Ha Robinson Crusoe-t kétévesen teszik ki a lakatlan szigetre, akkor lehet, hogy életben marad, de soha nem épít házat, nem szelídít kecskét, nem termel gabonát. És nem csak azért, mert ezt nem tanulta meg a felnőttektől, hanem azért, mert még nem lett egészen ember… Gáspár Ferenc írása
14
febr

Az odaégett tea

Délutánra Ani egyedül maradt. Régóta szerette volna, ha van hétvégéje, legalább egy nap, amit nem kell munkával töltenie. Amikor hosszú évek után először kapta meg ezt a lehetőséget, rájött, hogy már nem tud pihenni, vagy soha nem is tudott igazán leállni… Szilágyi-Nagy Ildikó írása
13
febr

Macskák

Salak mondhatni megszépült a menhelyről való befogadás óta. (Valóban csak mondhatni…) Bizony megszépítette a szeretet, a rengeteg vicces dolog, amit naponta elkövet, mint mondjuk az, hogy folyamatosan üldözi a semmit – vagy a semmi üldözi őt –, sőt, néha el is kapja, méghozzá két manccsal… Lőrincz P. Gabriella írása
12
febr

Két levél

Januárban két levelet is kaptam, csábító ajánlatokkal, amolyan mézesmadzagok hiszékenyeknek. Az elsőn még hosszabban gondolkodtam: vajon honnan tudják a címemet? De amikor a második is megérkezett, nem értettem, miért éri meg ilyeneket küldözgetni… Kontra Ferenc írása
11
febr

Képtelenség

Van Instám, Facebookon, minden marhaságom, de folyton zavarban vagyok, mert nemigen tudok milyen képet feltölteni. Szöveget szívesen töltenék, de azt a kutya sem olvassa el. Zavartan toporgok hát, keresem a képi megszólalási formát, és nem lelem… Nagy Koppány Zsolt írása
10
febr

Időkapszula Hitlerrel

A költő a Magyar Nemzeti Levéltár egyik emeleti szobájában ül, a közmunkaprogram humán erőforrásaként, és egy dugig pakolt rekeszt dolgoz fel. Pontosabb úgy fogalmazni, hogy egy időkapszulában turkál… Zsille Gábor írása
8
febr

Közösségek

A Jászság egyik nevezetes falucskájában voltam egy igazi paraszt-lakodalom vendége kicsi gyermekként, bátyámmal, szüleimmel együtt, kopogó, hideg farsangi időben… Mezey Katalin írása
7
febr

Az elkallódott bugyi

Ani arra készült, hogy a fűtőtest mellé húzott fotelba telepedjen, és bögréből meleg mézet kanalazzon, amikor Béla hívta: – Van egy kis baj – kezdte a fordulattal, amit Ani annyiszor hallott már… Szilágyi-Nagy Ildikó írása
6
febr

Utazás

Az utazást megelőző ceremónia nálam eléggé nehézkes, mondhatni ez már utazásitisz. Nem úgy, mint minden normális ember, hogy becsomagolom a szükséges holmikat és indulok, ó, be könnyed is volna! Nem. Én legalább három nappal az utazás előtt elkezdek pakolni. A pakolással egyidejűleg idegeskedni, akkor is, ha nincs min… Lőrincz P. Gabriella írása
5
febr

Bélyeg

Fél évszázada rendszeresen ír a nagynéném, 1926-ban született. Sosem mulasztja el, hogy beszámoljon róla, mi történik a környezetében, mi történt azóta, hogy ott jártam. Az utóbbi hetekben különösen erősen törtek rám az élmények, szinte látom magam abban a tájban, az óceán partján, a szigeten, a nagyvárosokban… Kontra Ferenc írása