21
okt

„Mindketten szépek vagyunk négykézláb.”

Milyen lehetőségek adottak a kiégés társadalmában mindazoknak, akik úgy döntenek, hogy kivonulnak a kapitalista logika uralta rendszerből? Mihez kezdhet az az egyén, akinek új célja, hogy egy olyan életmódot folytasson, amelynek mechanizmusai és habitusai társadalmilag nem belekódoltak?...…
Kabai Henrik írása
18
okt

Ki a szigeteket szereti…

Élete vége felé állt elő a brit író D. H. Lawrence – aki itthon leginkább a Lady Chatterley szeretője című regénye miatt ismert – egy olyan elbeszéléssel, amely a szigetfikciók világképében alapvető fordulatot hozott…
Smid Róbert írása
14
okt

„A medve nem ellenség”

Szín János 1968-ban született Szentesen. A rendszerváltás környékén benzinjegyekkel üzérkedett, szeszcsempészettel foglalkozott, majd nyerőgépeket kezdett el üzemeltetni, amivel nagyon fiatalon milliárdos vagyonra tett szert. 34 éves korában agydaganatot kapott, ezután nem sokkal a teljes vagyonát elveszítette. Böjte Csaba hívására később Erdélybe került, ahol medveleseket kezdett üzemeltetni. Életéről, tapasztalatairól és a medvékről több könyvet is írt.
Kovács Dániel Gábor interjúja
11
okt

Pusztulásesztétika

…Van egy szubzsáner az akciófilmen belül, ami kiveszi az ágenciát a katonák, rendőrök, gengszterek és terroristák kezéből, és a rombolás képességét átruházza a természetre, ezáltal pedig meghaladja az ember általi fizikai pusztítás leglátványosabb eredményeit is: a katasztrófafilm…
Hegyi Damján írása
7
okt

A lelki egészség mint orvosbetegség

Lakótárssal csak egy hónapig éltem. Azt is csak azért, hogy beszéljen hozzám valaki. Szakítás után egy darabig a barátainkhoz sincs kedvünk, mert be nem áll a szájuk: egyfolytában kérdezősködnek. Az egyetlen mentsvár, ha nem szólunk hozzájuk, de az emberi elme mégiscsak kényes: társaság nélkül ugyanúgy megőrül, mint a barátai társaságában…
Sarnyai Benedek írása
30
szept

Hogyan találkozunk a szigetekkel az irodalomban?

Amikor a sziget kontrollálható környezetnek, ugyanakkor a rendkívüli állapot terepének is mutatja magát, gyakorta ad látleletet egy kor utópisztikus elképzeléseiről és bölcseleti belátásairól. Ennyiben pedig a szigetfikciók a társadalmi képzelet lenyomataiként is szolgálnak…
Smid Róbert írása
27
szept

„Szerencsés vagyok, hogy az a munkám, ami a szenvedélyem”

Az állatkert nem csupán látványosság, hanem felelősség – ezt vallja Dr. Sós Endre, a Fővárosi Állat- és Növénykert frissen kinevezett főigazgatója, aki közel három évtizedes állatorvosi és természetvédelmi munkája után vette át július elején az intézmény irányítását végre hivatalosan is.
Mirtse Zsuzsa interjúja
23
szept

Miért vonzanak minket a szigetek?

Alig akad olyan, az európai kultúrában szocializálódott ember, aki ha meghallja a „sziget” szót, ne jelenne meg előtte valami nagyon is konkrét kép. Például egy trópusi üdülőparadicsom strandja, a napágyak melletti asztalokon egzotikus koktélokkal; vagy egy görög sziget régi templomok és amfiteátrumok maradványaival; esetleg egy esős és nagyon zöld földterület Anglia vagy Skócia partjaitól nem messze…
Smid Róbert írása
21
szept

A véletlen háláról

Az ajándékozásra úgy szoktunk tekinteni, mint egy önkéntes aktusra. Sokat gondolkodunk azon, hogy a szabadságunknak mennyi sarokpontja maradt érintetlen. A jelenkor szorongásai gyakran fókuszálnak arra, hogy az életünk mely területein tapasztalunk befolyást…
Sarnyai Benedek írása
16
szept

Textilre varrt női erő

Csapó Ida eredetileg újságíró. Életének harmadik harmadában talált rá igazi szenvedélyére: 2013 óta foglalkozik képzőművészettel. Kezdetben festőművészetet tanult, de hamar rájött, hogy valami más adja meg számára az önkifejezést. Így választotta a textilművészetet. Varrott képei, valamint a Dajer Szellemi Műhelyben látható kiállítása kapcsán beszélgettünk.
Somogyi-Rohonczy Zsófia írása