Címke: Gáspár Ferenc

10
nov

Mi van a felszín alatt?

Gáspár Ferenc írása Böszörményi Zoltán Darabokra tépve című regényéről
3
nov

Bor és pogácsa

Ma nem ugat a kutya. Csodálkozom, mert a kutya, akárhányszor megjelenek a kertben, a szomszédból rögtön ugatni kezd. Ártalmatlan keverék, és a magam részéről nem szeretem a korcs kifejezést, így nem is gondolok rá másképpen, mint egy szerencsétlen kis kutyára, ami ráadásul az Öcsi névre hallgat…
Gáspár Ferenc írása
27
okt

Bennem a többi

Gáspár Ferenc írása a KMI 12 program szerzőinek antológiájáról
20
okt

Angyali könyvkereskedés

Ugyanaz megy, csak némileg fordítva, mint a szocializmusban, sok évtizeddel ezelőtt – vagyis: hogy akkor egyetlen kereskedő volt a piacon, az ún. Állami Könyvterjesztő Vállalat, igaz volt egy vidéki is, azt hiszem, Könyvértnek hívták, de az ÁKV mellett nemigen rúgott labdába, övék volt az összes fővárosi bolt, s talán a vidéki nagyvárosoké szintén…
Gáspár Ferenc írása
6
okt

Csak tangóharmonikával

Van egy ürge, aki állandóan nyaggat, és nem tudom lerázni. Hol enni kér meg inni, máskor sörözni akar, aztán másnapos, kávét kell adni neki, hogy dolgozni tudjon, fenét, hogy egyáltalán magához térjen, magnézium tablettát (!), repcemézet, mert az árus szerint ez az egyetlen mézfajta, ami lúgos kémhatású…
Gáspár Ferenc írása
29
szept

Gáspár Ferenc írása Oberczián Géza A küldöttek című regényéről

Gáspár Ferenc írása Oberczián Géza A küldöttek című regényéről
22
szept

Először volt az Ige

„Dús hajába tép a szél, Kék szemében ott a szenvedély.” Ezt dúdolom magamban, miközben megyek a meccsre, az angol–magyarra. Meg persze ezt is: „Voltam egy nagy futballmeccsen Óbudán, Óbudán, angol–magyar mérkőzésen Óbudán, Óbudán, sej-haj, angolok, hét egyre kikaptatok...” Tízéves lehettem, fogalmam nem volt arról, hogy miért Óbuda került bele ebbe a klapanciába…
Gáspár Ferenc írása
8
szept

Tengerre, magyar!

A tenger: élőlény, kedves félig ember, félig állat. Néha megharagszik, és tombol, ha a bóra szántja végig a hátát, de hamar lecsillapodik, és olyankor a megszokottnál is szívélyesebb arcát mutatja…
Gáspár Ferenc írása
1
szept

Pattogatott kukorica

Gáspár Ferenc írása Székelyhidi Zsolt A kékkőkúti csillag című könyvéről
11
aug

Mítosz és valóság

Gáspár Ferenc írása Máthé Áron Vörös karszalag című könyvéről