kalmika

12
okt

Színház a fülnek – Audionarrációs előadásokkal a vakok és gyengénlátók esélyegyenlőségéért

A művészet a lelket balzsamozza. A színház nemcsak hódolat az egyik legrégebbi művészeti ág előtt, hanem tanító, közösségi és szórakoztató funkciót is betölt. De hogyan tudják megélni a legteljesebb élményt azok, akik fogyatékosságuk miatt akadályoztatva vannak? Bakos Éva színésszel, a Tandem Csoport audionarrátorával beszélgettünk.
Vöröskéry Dóra interjúja
12
okt

Az oroszlános lépcső

Gyere, ülj elém! – hív, s bár vonz a havas lejtő, nem merek felülni. Félek a gyorsulástól, a sebességtől. Mégis, jólesik, hogy maga elé akar ültetni. Jóval magasabb nálam, és legalább kétszer annyi éves. Akkor még nem tudom, hogy a veszélyes helyzeteket később lepkehálóval kergetem majd. Hétéves vagyok…
Mirtse Zsuzsa írása
11
okt

Jelmondatok

A modernnek mondott ember életében az összegző, fajsúlyos gondolkodás háttérbe szorult, létünkről elsősorban anyagi értelemben töprengünk, és jóval kevésbé szellemileg vagy lelkileg. „Lelkizni”, hm, megmosolyogtató, illetve idegesítő…
Zsille Gábor írása
11
okt

Az alábbiak közül melyik angol regényben viselték a következő, jellegzetesen szürke színű, ruhadarabot? Gyöngyszürke selyemruha.

KVÍZ
11
okt

József Attila: Majd emlékezni jó lesz

11
okt

Akiben nincs belső igény a rendes munkára, annak egyénisége sincsen.

Reich Károly
10
okt

Szenci Molnár Albert: CXLIX. Zsoltár

9
okt

Zene nélkül az élet tévedés volna.

Friedrich Nietzsche
9
okt

Babits Mihály: Introibo

9
okt

Átjárások – Kóruséneklés

A kórus összetartja a közösséget – mesélte nagy tudású későbbi karnagyom, aki elvitt bennünket Erdélybe. Elbeszélése szerint ott kilométerekről is eljártak a karnagy és összejövetel kedvéért az emberek, egyik településről a másikba, hogy találkozzanak és együtt énekeljenek…
Csanda Mária írása