kalmika

20
ápr

Néha, mélyen belemerülve gondolataiba, töprenkedéseibe, ugyanazon képeket átveszi az álom, s gyakran oly erős a képzelet, hogy nemcsak ábrándképeket, de jó ötleteket is ad. Ilyenkor lát az álmodó a jövőbe. Ezért mondják, hogy az álom jó tanácsot ad.

Jókai Mór
20
ápr

Babits Mihály: Jókai

20
ápr

Egy regény megírása teljes embert kíván

Sayfo Omar Budapesten született 1982-ben, arab és politológia szakon végzett az ELTE-n, majd az utrechti egyetemen doktorált. Több közel-keleti országban végzett kutatómunkát, fő kutatási területe az arab média és politika. Első könyve, a Közeli Kelet című riportgyűjteménye 2008-ban jelent meg, majd 2018-ban a szépirodalomban is kipróbálta magát: az Allah tágas földje című regényét tavaly angol nyelvre is lefordították.
Kovács Dániel Gábor interjúja
20
ápr

Szó és mágia

Lászó Gyula írja egy helyütt, hogy mi, magyarok nem a mérges gombáktól transzba eső, habókos sámánok népe vagyunk, a mi táltosaink próféták rokonai voltak, látó emberek, felhágtak az életfára, időt, jövőt jósoltak, ismerték a hadviselés titkait, tanácsokat adtak a fejedelemnek és gyógyítottak…
Hegedűs Imre János írása
19
ápr

A költő nemcsak azzá születik, hanem egy kicsit azzá is lesz.

Csorba Győző
19
ápr

Rainer Maria Rilke: Mulandóság

Kosztolányi Dezső fordítása
19
ápr

Nyitva van az aranykapu

Toót-Holló Tamással Végh Attila beszélgetett
19
ápr

Az erkölcs summája – Kalász Márton emlékezete

Az idei költészet napján két domborművet is avattak a 2021-ben elhunyt Kalász Márton költő, író emlékére. Gárdonyi Géza agárdi szülőházánál, a Fejér vármegyei irodalmi emlékfalon és az Őrmezei Költők Parkjában, Budapesten. Az utóbbin nekem jutott a megtisztelő feladat, hogy fejet hajtsak „Marci” bronz domborműve előtt…
Tallián Mariann írása
18
ápr

A vers olyan, mint a lábbeli: mindenki a maga lelki lúdtalpa szerint taposhatja.

Kányádi Sándor
18
ápr

Petőfi Sándor: A költő s a szőlővessző