kalmika

19
nov

Sajnos, kétszer, sőt háromszor is el kell olvasni valamit – így teszek én, és így tesznek író barátaim is: tulajdonképpen a kedvenc könyveinket olvassuk állandóan, újra meg újra. Mindig valami újat talál bennük az ember, s éppen a mese, a cselekmény az, amely ilyenkor lehullik a műről, mert az ember már nem várja izgatottan, hogy mi fog történni. S a mese helyett érvényesül a sokkal döntőbb, ami sohasem témája vagy tárgya a regénynek – de maga a mű.

Ottlik Géza
19
nov

Batsányi János: A magyar író

19
nov

„Nekem valaki mindig állította a váltót”

Kovács katáng Ferenc írása Janus Desertus (Pusztay János) regényéről
19
nov

Az íróságról

Egy barátom mesélte kissé zaklatottan, hogy valamikor, sok évvel ezelőtt a Tokaji Írótáborban némileg feldobott hangulatban – jó pár pohár bor elfogyasztása után –, örömmel újságolta el valakinek, hogy mindjárt megjelenik az új könyve. Barátom állt (ez fontos!) annak a valakinek az asztalánál…
Gáspár Ferenc írása
18
nov

Nekem arra van szükségem, aki tengerre nyíló ablak, nem pedig tükör, amely unos-untig csak engem mutat.

Antoine de Saint-Exupéry
18
nov

Kosztolányi Dezső: Őszi reggeli

18
nov

A Tisza-tavi elsüllyedt világ – 2. rész

A poroszlói Ökocentrum megépítésével a Tisza-tó, ez az elárasztott Atlantisz, mintha újra a felszínre tört volna: kidugta a fejét a múlt víztükréből, és a térséget az országos turizmus térképére emelte. 2003-ban döntöttek a beruházásról, éppen abban az évben, amikor a nagyapám – aki egész életében siratta családunk víz alá került földjeit – meghalt…
Kovács Dániel Gábor írása
18
nov

Őszi tükör a tükörben

Vége van, kopottabbak a pillanatok, mint tegnap. De erősebb a muzsika, dallamfoszlányok kísérnek a körúton, s ha rálépek egy kockakőre, felsejlik egy régi dal. Elfedi a csendet, ami a múltból szivárog, felfogom a kalapomba – lepréselek mindent, ami arra az időre emlékeztet…
Döme Barbara írása
17
nov

A halottainkkal úgy vagyunk, hogy eleinte, ha róluk álmodunk, ébredéskor keserű haragot érzünk: miért csak álom volt, hogy élnek? Később lassan-lassan alábbadja az ember, és ébredés után is hordozza magával az álom andalító, jó érzését: legalább álmomban éltek, gondolja, s már szívesen álmodik róluk.

Ottlik Géza
17
nov

Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd