Címke: Nagy Koppány Zsolt

24
júl

Ki olvas ki?

Nem tartom magam sznobnak, irodalmi szempontból sem, sőt abból a szempontból végképp nem, de van egy kifejezés, amelytől frászt kapok, valahányszor meghallom. Ez nem más, mint a „kiolvasni egy könyvet”… Nagy Koppány Zsolt írása
17
júl

A nézhető sorozatok ára

Van egy angoltanítványom, épp feleannyi idős, mint én, így sok érdekes dolgot megtudok tőle – a tanulás ürügyén és közben – a világról, rólunk, róluk, mármint erről a generációról. Sok egyéb mellett azt is, hogy ő meg a barátai már nem szeretik a különálló filmeket, hanem szinte mind csak sorozatot néznek/hajlandók nézni. És hogy miért?… Nagy Koppány Zsolt írása
10
júl

Évjárat és ívjárat

Nem szívesen büszkélkedem a műveletlenségemmel, de vannak kárörvendő olvasóim, akiknek nagy örömet okoz egy-egy ilyen beismerés, s ha mulatságos, akkor miért is ne? Nevessünk együtt – csak aztán nehogy Önök is megjárják… Nagy Koppány Zsolt írása
3
júl

Bölcsességek könyvei

Vannak olyan idézet- és aforizmagyűjtemények, amelyek arra hivatottak, hogy az összeállító kiadók sok pénzt keressenek velük, illetve hogy a nép egyszerű fiát olcsón (értsd: a kutató, értelmező, elmélyülő munka megspórolásával) pallérozzák…… Nagy Koppány Zsolt írása
26
jún

Vásott íny

Vajon miért van az, hogy néhány éve már képtelen vagyok hosszabb, és az Internet Movie Database-en a „drama” jelzővel illetett filmeket végignézni? Hosszú könyveket nem megerőltető olvasni, és jól megcsinált sorozatokat is szívesen nézek, sőt egyenesen imádom őket. De a filmekkel valami baj van… Nagy Koppány Zsolt írása
19
jún

Begyűjtöm az anyagot

Múltkori kórházi kalandom után kerestem egy nagyszerű belgyógyászt, aki nem csak remek szakember, hanem emberszámba is veszi a beteget, és azóta hozzá járok, derítené ki, mitől nő bennem a vesekő. Átvesszük az eddigi, vesekőpor ködébe vesző múltat, átnézzük a töméntelen zárójelentést, majd vért csapolnak, de ha szükség van további kutatásra is, akkor jön az anyaggyűjtés… Nagy Koppány Zsolt írása
12
jún

A gépezés felfalja az idődet

Én még mindig elég sokat olvasok, ahhoz képest. De bevallom, fáradok, és sokkal könnyebb bambulni a gépem vagy a telefonom előtt, mint egzisztencialista felhangokkal tűzdelt filozófiát olvasni – amely galád módon szépirodalomnak álcázza magát – komoly agymunkával. Ezért aztán nem is teszek mást időm nagy részében, mint bámulom a gépet… Nagy Koppány Zsolt írása
5
jún

A vicces feliratok mesterei

A minap éppen hazafelé tartottam (igen, a János hegyről, ahol dohogtam egy jót múlt héten), amikor elhajtottam egy Dacia Logan mellett, melynek oldalsó ablakán a következő viccesnek szánt feliratot láttam: „Az év autója volt. Nagyapám idején.”… Nagy Koppány Zsolt írása
29
máj

Kiskirándulók

Van ez a fixációm, hogy zsenge korom és makulátlanul tiszta szervezetem (mely sem dohányfüstöt, sem alkoholt nem ismert soha) ellenére eljárogatok sportolni a hegyre, a Jánosra, mert hát soha nem tudni, mikor leszek negyvenéves, posztdohányzó s az italt évekig meg nem vető egyén… Nagy Koppány Zsolt írása
22
máj

A természetellenes arrogancia

Elképesztően sok arrogáns alakot, jelenetet ismerek, mind a közös tudatalattink kifejeződéseként funkcionáló közéletben, mind az irodalmi életben, mind pedig a saját múltamban. Napestig lehetne sorolni, olyanokat is, amilyeneket most már le sem írnék, mert kegyeletsértés volna… Nagy Koppány Zsolt írása