Címke: Farkas Wellmann Éva

…Lehet, hogy korábban is így volt, de számomra mégis úgy tűnik, hogy az elmúlt néhány évben kiemelkedően sok „nagy ember” hagyott itt bennünket. Azért sem pontosítok, mert egyfelől nyilván vita alakulna ki a nagyságról (és ilyesminek éppen nem vagyunk hiányában), másfelől azt hiszem, hogy mindenki meg tudja nevezni a maga számára azokat az embereket, akiket a legkülönbözőbb területekről jelentősnek tart, és megszenvedte az elvesztésüket…
Farkas Wellmann Éva írása

A karácsonyvárás rendhagyó időszak minden évben, s nemcsak azért, mert ilyenkor menetrendszerűen igyekszünk egy kicsit jobb, igazibb valónkban megmutatkozni – magunk előtt is –, hanem azért is, mert ez egy út az ünnepig, valamiféle megtisztulás, elkészülés. És ez az utazás sokat mesélhet saját magunkról, a viszonyainkról és a világról, amelyben élünk…
Farkas Wellmann Éva írása

Ha valaki azzal a kérdéssel fordulna hozzánk, hogy kíváncsiak vagyunk-e, mi lesz majd a halálunk után, hogy milyen lesz a világ nélkülünk, valószínűleg sokan mutatnánk élénk érdeklődést. Vagy nem annyira látványosat (merthogy mi személyesen, ugye, sosem halunk meg), de azért, ha filmet vetítenének, óvatosan belepillantanánk egy-két jelenetbe…
Farkas Wellmann Éva írása

…hol érzi otthon magát az irodalom? Azt hiszem, a válasz egyszerű: ugyanúgy, mint minden vagy mindenki, ott, ahol szeretik, ahol figyelnek rá, ahol része lehet az életnek…
Farkas Wellmann Éva írása

…Egyik éjszaka – talán mert párhuzamosan többféle gond is nyomasztott – nem jött álom a szememre. Forgolódtam az ágyban, kerestem a helyemet és a megoldásokat, és egyszer csak halkan kinyílt az ajtó. A lányom volt. Arra kért, hogy menjek vele, és ez eléggé aggasztónak tűnt, mert nyomós ok nélkül nem szokott mászkálni éjjel…
Farkas Wellmann Éva írása

Úgy tíz éve minden őszömben van egy állandó: elmegyek két napra a berekfürdői írótáborba. Tulajdonképpen ez maga az ősz. Nemcsak hogy így kezdődik, tulajdonképpen itt élem meg, a későbbiekben legfeljebb csak rá-rácsodálkozom egy-egy pillanatra. Ez a két nap, ez a helyszín, ez a társaság jelzi: új időszámítás kezdődik – vagyis hát marad minden a régiben…
Farkas Wellmann Éva

Ezt a tárcát Békéscsabán, az íróasztalomnál kezdtem írni, és néhány száz kilométerrel arrébb, egy tengerparton fejezem be, ha az illetékes hatalmak megsegítenek. Ahhoz, hogy majd eljusson a szerkesztőhöz a szöveg, már igazán nem sokra, egyetlen kis kattintásra lesz szükség…
Farkas Wellmann Éva

Dinnyés József születésnapját ünnepeltük augusztus 4-én Békéscsabán, sajnos már nélküle, de – a jelenlevők talán egyetértenek velem – nagyon is a társaságában. Nemcsak sejtettem, tudtam is, hogy a remek Dinnyés-nóták és más megzenésítései mellett nekem is bekerült két versem a Kemény Gitárklub repertoárjába, így legkésőbb azok elhangzásakor eszembe fog jutni minden közös emlékünk. Elébe mentem hát a dolognak, a szó szoros értelmében…
Farkas Wellmann Éva

Ezernyi arca van az egymás iránti érzelmeinknek, és sokak szerint a legjobb fokmérő az, amit a fogadó fél valamiként ismer fel. Ezek alapján, ha például gondoskodást érzek valaki részéről – lehet ugyan, hogy ő ebbe igazán kevés energiát fektet –, az igazság mégis az, hogy valamit jól közvetít, és valóban odafigyel rám…
Farkas Wellmann Éva

Áll egy ember a színpadon. Beszél. Kevés idő után már lényegtelen a nézőtér és emelvény közötti távolság, hiszen nekünk szól, közülünk, belőlünk. Ennek a fehér hajú, délceg úrnak az első mondatai után elhisszük, hogy ő a huszonnégy éves Petőfi Sándor. Ott, az előadás idejében nincs mód, sem igény az elemzésre. Minden szava fontos. Meg akarjuk ismerni. Ez az ő akarata is – a nézőnek, hallgatónak pedig nincs más választása, mint vele tartani ezen a bemutatkozó körúton…
Farkas Wellmann Éva