Címke: Csanda Mária

1
okt

Átjárások – Fúvós zene

Egy szál trombita fújja a takarodó, Il silenzio édes és melankolikus hangjait. Talán ez volt első találkozásom a fúvós zenével, apám sokszor dúdolta, a rádióból Zsoldos Imre, az egykori Stúdió 11 vezetője előadásában szólt az olasz feldolgozásban népszerűvé vált egykori katonadal…
Csanda Mária írása
16
szept

Középen a zenetörténet

Bősze Ádámmal Csanda Mária beszélgetett
30
júl

Átjárások – Vonós zene

Legemberibb hangja a csellónak van az elterjedt vélekedés szerint, az énekhanghoz pedig a hegedűvel megszólaltatott zene áll legközelebb, állítják sokan. „Sír a hegedű” – mondják a szomorú nótát játszó hangszerről…
Csanda Mária írása
29
júl

A Mozarteumban voltak a főpróbák

Iván Tímeával Csanda Mária beszélgetett
11
jún

Könyvheti anzix

Ültek a Vörösmarty szobor széles talapzatán, körülöttük nyüzsgés. Ádám sörözött, Enikővel nézték a könyvsátrakat, embereket, mint mozgó hullámokat, a maguk kis szigetéről. A szobor köré ültetett virágágyások elválasztották őket a nagy zajtól, tömegtől, kényelmesen beszélgethettek. De inkább hallgattak, azzal a hallgatással, ami körülvesz két embert, akik kedvelik egymás társaságát…
Csanda Mária írása
3
jún

A muzsika az élő életről szól

Oláh Vilmossal Csanda Mária beszélgetett
22
ápr

A közösség javára legyünk

Szikora Józseffel Csanda Mária beszélgetett
1
ápr

Kobozzal versben, népzenében

Szlama Lászlóval Csanda Mária beszélgetett
12
márc

Átjárások – Színészet

Színházban ülök régi ismerősömmel, valamikor színészetben jeleskedő baráttal. Egy avantgarde darabban játszott, és a vidéki városban lépett fel, ahol akkoriban tanultam. Nem sokat értettem a műből, csak annyit, kísérlet, és mikor kísérletezzünk, ha nem diákkorunkban? Minden ilyen vonzott, új utak, megfogalmazások keresése a művészetben…
Csanda Mária írása
18
febr

Elhivatottsággal és szeretettel

Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színművész, énekes. Tavaly az Eucharisztikus kongresszus egyik hírnöke. Színházi szerepei mellett lemezekkel jelentkezik, 2021-ben Mondok Yvette operaénekesnővel énekelt duetteket a Törhetetlen híd című lemezen. A trianoni döntés tragédiáját családi háttérrel feldolgozó Szétszakítottak című zenés darab ötletadója és írója. A zenés filmről és művészi terveiről kérdeztük. – Csanda Mária interjúja.