kalmika

8
aug

Az avar kori koponya

Amikor Misi kisfiú volt, Patkóval, a barátjával egyszer még régésznek is felcsaptak. A hosszú Tószegi úton eltekertek a vasúti sorompóig, majd tovább a „Kutyagyár” irányába, ahonnan mindig öklendeztető, édeskés bűzt sodort a szél. A község lakói azért nevezték a helyet találó egyszerűséggel „Kutyagyárnak”, mert úgy tudták, hogy állati dögökből főzték benne a szappant…
Acsai Roland írása
7
aug

Ha a könyvek között válogatok – elfeledem a világ zsongását.

Rabindranáth Tagore
7
aug

Reményik Sándor: Néha félek…

7
aug

Tékoz

…egy közepesen érdekes könyvet recenzáltam meg, aztán mivel az irodalom (és persze a művészet) végtelen, a könyvespolcom viszont véges, és ahogy a dolgok állnak, nem is lesz szélesebb, sem tágasabb, úgy döntöttem, eladom. Újonnan megjelenve volt vagy 6000 forint, én 2000-ért raktam ki, így aztán sitty-sutty, pár hónap múlva el is vitte valaki nagy vonakodva…
Nagy Koppány Zsolt írása
6
aug

A temető ékszerei a halál kirakata. Mintha vásárt és versengést, diadalt és bukást látnék az enyészetben. Jobban szeretem a virágot a síron. A virág nem hazudik, nem hivalkodik, nem dicsekedik. Elhervad, mint a halott. Elhervad, mint a halott emlékezete az élők szívében.

Eötvös Károly
6
aug

Dsida Jenő: Sírfelirat

6
aug

Irodalom és politika ma is összeér

Horkay Hörcher Ferenccel Csanda Mária beszélgetett
6
aug

Katonasírok

…A szandai temető elején hét szovjet sír fogadja az odalátogatókat. Nincs más felirat egyiken sem, csak ennyi: Szovjet hős, fölötte egy csillag. A dísztelen, régi sírok nem állnak gondozatlanul, még akkor sem, ha sokan azt sem tudják, miként kerültek oda…
Lőrincz P. Gabriella írása
5
aug

Nem az a dolgunk, hogy kitaláljunk magunknak egy sorsot, hanem az, hogy megtaláljuk saját magunkat, s azt teljességgel és töretlenül éljük végig.

Herman Hesse
5
aug

Juhász Gyula: Nyári sanzon