kalmika

23
febr

Szabadulószínház


Érdekes dolog történt velem este. Internetböngészési szokásaim között szerepel más előadók pódiumestjeinek tanulmányozása. Foglalkoztat az előadóművészet jelene, jövője. Izgalmasnak találom, hogyan próbálnak a dalnokok, szavalók, zenészek kitörni az érdektelenségből, hogyan igyekeznek megfelelni a kor elvárásainak a szakma kiválóságai
…
Tallián Mariann írása
22
febr

Mindazon javak közül, melyeket a bölcsesség szerez a teljes élet boldogsága számára, a legeslegnagyobb a barátság birtoklása.

Epikurosz
22
febr

Csokonai Vitéz Mihály: Baráti búcsúvétel

22
febr

Az év novellái 2024

A kötetből Ferdinandy György (1935–2024) írását közöljük
22
febr

Élőkkel való barátság

…Az ősz folyamán és a télen alkalmam volt összefutni jó néhány barátommal. Ebben látszólag nincs semmi meglepő, mégis maradandó élménnyé váltak ezek a találkozások. Egyfelől azért, mert ezek az emberek egészen különböző helyeken élnek, változatos tapasztalatokkal, másfelől azért, mert – időben legalábbis – közel kerültek egymáshoz az életemben. És így, együtt egészen meghökkentő hatással voltak rám…
Farkas Wellmann Éva írása
21
febr

Pál Andrea Bernadett

Életrajz
21
febr

Végh Attila

Életrajz
21
febr

A változatos formák mögött, amiket az ember magára ölthet, van valami állandó, önazonos alap, s ez megmagyarázza, hogy a változás minden látszata ellenére körben forgunk – ha pedig valaminő természetfeletti beavatkozás folytán megszűnnénk szörnyeknek és pojácáknak lenni, egyből megszűnne a történelem.

Emil M. Cioran
21
febr

Reményik Sándor: Tükörterem

21
febr

„Szerte nézett s nem lelé…”

Czilli Aranka írása Lőrincz P. Gabriella novelláskötetéről