kalmika

13
nov

A remekmű legyen valóságos, pontos, okos, céltudatos, arányos, gondosan megmunkált, hűségesen kivitelezett – s legyen még valami más is. Tündéri is legyen. S minden indulatosság mellett öntudatos is legyen. Mérnöki szabályok szerint épüljön, de káosz is legyen benne, egy kávéskanálra való az ősködből, mely a csillagképek nyomában porzik, arany szemcsékkel. Tündéri nélkül csak „nagy” vagy „tökéletes” művek vannak.

Márai Sándor
13
nov

Dsida Jenő: Száraz ág

13
nov

Toronyember fekete utakon

Részlet Hegedűs Imre János regényéből
12
nov

Minden kiemelkedő résznek hétnyolcad rész felel meg a víz alatt. Az ember mindazt elsüllyesztheti, amit tud, s ez csak erősíti a jég hegyét… de ha az író azért hagy ki valamit, mert nem tudja, akkor lyuk marad a történetben.

William Faulkner
12
nov

Tóth Árpád: Erdőszél

12
nov

Mátyás király a Duna jegén

Az olvasó néha úgy érzi, annyi marhaságot összeolvasott már a klíma megváltozásáról, hol arról, hogy elevenen megsülünk – ezt inkább az utóbbi tíz-húsz évben –, hol meg arról, hogy megfagyunk (szintén elevenen), hogy sok újat már nem tudnak neki mutatni. Mint aki a cirkuszban nőtt fel kigyúrt artisták és gyönyörű szép artistanők között, s napjában minden reggel az oroszlán ordítására ébredt: mit neki egy salto mortale…
Gáspár Ferenc írása
11
nov

Egyedül a legnagyobb erő sem tehet mindent, mondhatnám, nem tehet sokat: egyesített erőknek pedig a lehetetlennek látszó is gyakran lehetséges. Mit ér egy csepp víz? De milliomonként egyesült cseppek megdöbbentő erőt fejtenek ki.

Kölcsey Ferenc
11
nov

Reményik Sándor: A keserű pohár

11
nov

„rohanó világunkban nehéz érzéseket megélni és kiadni magunkból”

Kocsis Dénes Honthy- és Marsallbot-díjas művész, színész, musicalénekes. A Budapesti Operettszínházban játszik, 2018-ban az évad musicalszínészének választották. Több magyar filmben és sorozatban is feltűnt, mint a Pappa pia vagy a 200 első randi. A Puskás musicalban Puskás Öcsit játssza. Évek óta tagja a Magyar Színész Válogatottnak.
Kovács Dániel Gábor interjúja
10
nov

Ady Endre: Lelkem szerelmes fattyai