Címke: Gáspár Ferenc

3
jan

Öt perc volt a bűnük

Gáspár Ferenc írása Dietrich Garstka Hallgat az osztály című könyvéről
27
dec

A világ legokosabb unokája

Nehéz dolog unokának lenni. Annál csak nagypapának nehezebb. Mert a nagyapa már most azon gondolkodik, hogy mi lesz ebből az unokából, ha megnő? Tűzoltó vagy katona? Esetleg más? Komolyan firtatja, nézi a kis jövevényt, s megpróbál mindenféle elméleteket szőni jövendő sorsáról…
Gáspár Ferenc írása
13
dec

Megőrülök

– Csináltattunk DNS-tesztet – mondja a barátom, akit már jó régen ismerek, és tudom, ő soha nem hitt az efféle marhaságban, ráadásul még pénzt is kell érte fizetni, hát ez igazán nem az ő stílusa. Még arra is emlékeszem, hogy nevetett az unokatesóján, aki évekkel ezelőtt már megrendelte ezt a tesztet negyvenkilenc euróért…
Gáspár Ferenc írása
6
dec

Foglalkozása: riporter

Gáspár Ferenc írása Bene Zoltán Igazak című regényéről
19
okt

Több horrort akarok! (Nyelvi morgolódások)

Miért jó az, ha a politikusok, újságírók, tévé- és rádióbemondók folyamatosan az áram áráról beszélnek? Tudom, ez szépen alliterál, de nekem valahogy mégis hülyén hangzik. Talán azért, mert már közhely, talán másért, nem tudom. Mindenesetre: Mondhatta volna szebben, kis lovag! Póriasan: a villany ára. Hivatalosan: az elektromos energia ára. Tréfásan: az izé, ami agyonvág, ha beledugod az orrodat…
Gáspár Ferenc írása
5
okt

Száz százszavas

Gáspár Ferenc írása Fehér Kinga Játékom marad című kötetéről
5
okt

Kossuth szignált akarunk!

Görgei Artúr nekem már gyerekkorom óta megnyerő személyiségnek tűnt, igazi hősnek, osztrákot verő tábornoknak, pedig akkoriban, vagyis a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben még árulónak volt kikiáltva, annak ellenére, hogy minden csatájában győzött, és Komáromnál egy eltévedt ágyúgolyó jóvoltából még fejsebet is szerzett…
Gáspár Ferenc írása
21
szept

Kis cipőt, kis cipőt, egyre csak ezt hajtja…

Egymilliárd év. Az egyik internetes portál folyamatosan világvége hírekkel bombáz: nem elég az, hogy ötmilliárd év múlva felrobban a Nap, de már egymilliárd év múlva is annyira felmelegszik, hogy gyakorlatilag megsülünk mi, itten emberek, az egész földi élővilággal egyetemben. Persze, akkor már amúgy sem lesz emberi faj a Földön, nyugtat meg rögtön a cikk írója, nem kell aggódni…
Gáspár Ferenc írása
7
szept

Az erdélyi szabadságharc regénye

Gáspár Ferenc írása Gál Vilmos Latrok ideje című könyvéről
7
szept

Ágyban, párnák közt?

Csajkovszkijt, a nagy zeneszerzőt, ha bánat gyötörte, leült a zongorához és eljátszotta rajta a Carment elejétől a végéig. Férfi és nő szerelmét, hatalmi harcát, a semmilyen kompromisszumot nem ismerő végletes és őrült szerelmet talán senkinek nem sikerült azóta sem zenei műfajba sűríteni…
Gáspár Ferenc írása