kalmika

4
jún

Emlékkavicsok, emléklevelek

Az első falevél, amelyet egy vaskos könyvbe rejtettem, aztán elfelejtettem, hogy melyik könyvbe, majd elfelejtettem a levelet is, és a napot is. Pedig egykor fontosnak éreztem, ahogy a találkozást is, s hogy a végén egy falevelet magammal vigyek az őszi avartakaróból, az erdőből, ahol sétáltunk…
Mirtse Zsuzsa írása
3
jún

A közügy mindenkinek kedvenc magánügye.

Rejtő Jenő
3
jún

Po Csü-ji: Az élet semmiségéről

Kosztolányi Dezső fordítása
3
jún

Könyveink bemutatása

Múlt kedden azt mondta nekem egy pályatársam, akit egyébként meglehetősen kedvelek, hogy X. Y. új, ünnepi könyvhétre megjelenő könyvének három hét múlva lesz a bemutatója, és ha van kedvem, eljöhetnék közönségnek. Tudok a könyvről, feleltem, ugyanis én szerkesztettem. Mire a pályatársam: „Hű, akkor neked kötelező ott lenned!” Ez bizony ironikus – ilyen a szerkesztők sorsa…
Zsille Gábor írása
2
jún

Tompa Mihály: Pusztuló erdő

1
jún

A növények magánya rettenetes, százszorosa az emberének, és magányos haláluk ezerszer olyan szánalomra méltó. Minden bajunk, gondunk eltörpül itt e fák alatt.

Örkény István
1
jún

József Attila: Fák

1
jún

Vasadi Péter csillagai

1926. június 1-én déli háromnegyed tizenkettőkor született meg a hívő költő……
1
jún

Életet adó holt fák

Utak mentén, parkokban és szerte a városokban, ha egy fa elkezd korhadni, azt azonnal kivágják, nehogy balesetet okozzon, és persze e területek szépsége az ápoltságban, rendezettségben rejlik. Nem is gondolunk rá, hogy így a szántóföldeken tapasztalható homokultúrákhoz hasonló sivár, egyhangú élővilágot tartunk fent…
Pánczél András írása
1
jún

A májusfa kivirágzik

…Még nem tudott írni, olvasni az ember, amikor pompás ontológiai történeteket mesélt a fák, a bokrok, a füvek tetteiről. Ezekben nem némák, ezekben beszédesek a fák. Megszólalnak. És mindig hasznosak, mindig oltalmazók, mindig szerencsehordozók. Jól jár a hős, ha a fákkal köt szövetséget…
Hegedűs Imre János írása