kalmika

21
júl

Ember, nem ember

Nekünk, íróként, rajzolóként, számtalan apró toll- és ecsetvonás egymásra épülő rendszereiből áll össze a nagyvilág. Egy lapkiadó pedig nem egyéb, mint sajátos gravitációs erőteret generáló, ilyen személyes világokat magába szippantó parányi univerzum. Ahol a szerkesztő a kötéltáncos. Munkája folyamatos egyensúlytartást jelent a szerző, az elvárások és önmaga meggyőződése között… Árkossy István írása
21
júl

Juhász Gyula: Művészet

21
júl

Az olvasót tilos – csak egy másodpercig is – bizonytalanságban hagynunk. Az írás egyetlen ékessége a világosság.

Kosztolányi Dezső
20
júl

Az alkotni tudás kegyelem eredménye, annyi mindennek meg kell hozzá lennie, hogy sikerüljön, izgalomnak és nyugalomnak, belső csendnek és olyan feszítő indulatnak, ami édes is, meg keserű is.

Szabó Magda
20
júl

Büntető a vakondlyukból

Már régóta készültem erre a kiruccanásra, amikor az esti szürkületben, vállalva minden férfiúi megvetést meg isteni elszámoltatást a foci-vébé negyeddöntőinek elszalasztása miatt, elkezdem leírni azt a nem kevés szöveget, ami Versek címszó alatt gyűlt össze a fejemben az utóbbi néhány hónapban
… Király Farkas írása
20
júl

„Engem nem a tudományos megközelítés érdekel, hanem a természet misztériuma”

Végh Attilával Ayhan Gökhan beszélgetett
20
júl

Csokonai Vitéz Mihály: Az estve

19
júl

Alás szolgája

Sokan rossz dolognak vélik az alázatot, a megalázás fogalmával azonosítják, lealacsonyítónak tartják. A szónak természetesen több olvasata van, hiszen mást jelent, amikor bibliai értelemben gondolunk az alázatos szívre, vagy megalázkodásra az Isten előtt, mint amikor a munkánkkal kapcsolatosan vagyunk alázatosak, vagy egy másik emberrel szemben. Ritkán és egyre ritkábban cél alázatosnak lenni… Lőrincz P. Gabriella írása
19
júl

Hűséges szökés és hűtlen visszatérés

Részlet Pósa Zoltán regényéből
19
júl

A győzni tudó nem támad, a vezetni tudó alázatos.

Lao-ce