kalmika

4
okt

A világ „fejlett” országaiban az emberek zöme még mindig azt hiszi, hogy az ember a mértéke mindennek, az ember a teremtés ura, aki kénye-kedve szerint cselekedhet. Ennek eredményeképpen most, a XX. század utolsó évtizedeiben is még mindig pusztítjuk a növény- és állatvilágot, még mindig pusztítjuk az élettelen környezetet – mindent alárendelve vak szeszélyünknek, a pillanatnyi gyönyörnek és kényelemnek.

Isaac Asimov
4
okt

„Hogy tudjak benne hinni, hogy magamat is meglepjem vele”

Ayhan Gökhan interjúja Bíró Gergellyel
3
okt

Az év versei 2019

Szemelvények a kötetből
3
okt

Műfajhűség

Amint látom a pályatársakat, nagyon gyakori, hogy a remek prózaírók is versírással kezdik, s aztán szépen, lassan átigazolnak a prózához, s abbahagyják az enter nyomogatását. Olyan szerzőkkel is találkoztam, akik szerint verset írni mindenki tud, hisz olyan ez, mint a foci… Lőrincz P. Gabriella írása
3
okt

Sohasem kezdtem úgy egy versbe, hogy előre tudtam volna a végét. A versírás nem más, mint felfedezés.

Robert Frost
3
okt

Szendrey Júlia: A költészethez

2
okt

Somlyó Zoltán: Fagyó vágyak

2
okt

A tűnő órák mindent elfelejtetnek s elsodornak, és cselekedeteink, mint a folyóvizek, emlékezet nélkül való partok között futnak tova.

Anatole France
2
okt

A Kopácsi-rét legendája

Az áradások, a vízszint szeszélyes változásai alapvetően meghatározták a helybeliek életét, mégis folyamatos megélhetést biztosított számukra a rét; egyik szólásuk szerint „ott télen-nyáron aratnak”, ami annyit jelentett, hogy télen nádat, nyáron búzát vágnak/aratnak. A kopácsiaknál jobban senki sem ismerte a vízi világot… Kontra Ferenc írása
2
okt

Az azonosságtudat irodalomformáló alakzatai

Lajtos Nóra írása Farkas Gábor A megtalálás öröme című kötetéről