kalmika

28
okt

Rainer Maria Rilke: Az olvasó

Kosztolányi Dezső fordítása
28
okt

Az időutazás lehetőségei. Válogatott versek

Szemelvények Horváth László Imre kötetéből
28
okt

Könyvek, bizonytalanságok

Olvas még valaki könyveket? Tette fel a kérdést egyik ismerősöm. Persze teljes elfogultsággal bólintottam, és mondtam, hogy van igény a könyvekre. – Valóban úgy gondolom, hogy van igény, csak az olvasó épp annyira kényelmes lett, mint az egész jelenlegi világ. Szeretjük, hogy könnyű az élet…
Lőrincz P. Gabriella írása
27
okt

A tehetséges ifjú nem íratlan lap, nem: inkább olyan lap, amelyre láthatatlan vegytintával már minden fel van írva, a helyes csakúgy, mint a téves, és a nevelő dolga, hogy a helyeset minél határozottabban kifejlessze, az érvényesülni próbáló téveset azonban szakszerű behatással egyszer s mindenkorra kitörölje.

Thomas Mann
27
okt

Verseghy Ferenc: Az újjítókhoz

27
okt

Bennem a többi

Gáspár Ferenc írása a KMI 12 program szerzőinek antológiájáról
27
okt

Tehetség kerestetik

Jóllehet az égi magasságokban sok intelem és titokzatosság meg van írva, ám éppen a tehetség az, ami olykor észrevétlen rejtőzködik, majd toppan elő váratlanul, vagy robban be, hogy akár világot rengessen, totemeket döntsön, sosem látott művekkel emelkedjen ki a közömbösség állóvizéből.
Árkossy István írása
26
okt

Az örömteli élet mindig egyedi alkotás, és nem lehet recept alapján megvalósítani.

Csíkszentmihályi Mihály
26
okt

Reményik Sándor: Őszi erdőn hamvadó parázs

26
okt

Maradhat?

Ha a pszichológiában a gyász szakirodalmát nézzük, Freudtól kezdve az volt a fókuszban, hogy a gyászolónak hogyan kell felszámolnia korábbi kapcsolatát az elhunyttal. Az, hogy ez a folyamat – egészséges módon – milyen jellegű, már több értelmezést kapott…
Sarnyai Benedek írása