Címke: Kontra Ferenc

20
nov

Szegénység

A kis amatőr felvételekből takarékossági okokból csak tenyérnyi nagyításokat készítettek, és lassan teljesen kifakulnak, manapság nehezen reprodukálhatóak, digitális nagyításban „bekockásodnak”, mégis őriznek valamit a megismételhetetlent múltból, ugyanabból az utcából, ahol már nem ezek a házak állnak… Kontra Ferenc írása
13
nov

Jön a tél

Rideg, szomorú novemberi délután volt. Csendesedett, lassult az eső irama. Varjak rebbennek fel, és köröznek a fák csontvázai felett. Az egész kert olyan baljós volt, mint a hangulat, ami körülvett bennünket… Kontra Ferenc írása
6
nov

Elvágyódás

A huszonéves fiú fekete bőrdzsekiben áll előttem, az áruszalagra pakolja, amit vett, előtte is állnak néhányan. – Szép tőled, hogy mindig bevásárolsz a szüleidnek, ha hazajössz. – Itt mindenki ismer mindenkit. Egyetértően bólogatnak mások is. – Megbolondulok, ha nem jön ki velem a csajom – mondja a bőrkabátos fiú… Kontra Ferenc írása
30
okt

Ofélia álma

A melankóliának vannak sokszor emlegetett, emblematikus helyei, művei, alkotói. A színpadon a légies Ofélia volt a melankólia legismertebb megtestesítője. Shakespeare művének számos feldolgozásából éppen ezt a sérülékeny alkatot emelte ki több zeneszerző… Kontra Ferenc írása
24
okt

Melankólia

A déja vu és a véletlen mágiája után mostani írásom akár ugyanannak a gondolatmenetnek a folytatása is lehetne, de a véletlen úgy hozta, hogy az előző kettőhöz hasonlóan most is egy aktualitás hívta elő a témát… Kontra Ferenc írása
16
okt

A véletlen mágiája

Annyiszor ismétlem, hogy hiszek a véletlenekben, hogy ismerőseim már csak legyintenek rá. Holott a véletlenek a megérzések tartományának legszembeötlőbb jelenségei, mintha szándékosan tennék elénk ismeretlen kezek, hogy felismerjük őket… Kontra Ferenc írása
9
okt

Déjà vu

Néhányszor az életben előfordult, hogy a múltból érkezett egy léthelyzet, egy érzés egy pillanatra. Egyszer kinyitottam a szekrényajtót, és már-már elhittem, hogy régi idők szelleme borult rám abban a pillanatban, holott nem képzelődtem, csak éppen valami felidézte a hajdani jelenetet, talán egy illat, egy kabát színe, a szoba félhomálya is közrejátszott… Kontra Ferenc írása
2
okt

A Kopácsi-rét legendája

Az áradások, a vízszint szeszélyes változásai alapvetően meghatározták a helybeliek életét, mégis folyamatos megélhetést biztosított számukra a rét; egyik szólásuk szerint „ott télen-nyáron aratnak”, ami annyit jelentett, hogy télen nádat, nyáron búzát vágnak/aratnak. A kopácsiaknál jobban senki sem ismerte a vízi világot… Kontra Ferenc írása
25
szept

Radnóti Miklós legendája

Radnóti Miklós születésének 110. és halálának 75. évfordulója alkalmából Tóth Péter Lóránt végigjárta azt az útvonalat augusztus 31-től szeptember 24-ig, melyet Radnóti munkaszolgálatosként megtett Bortól Abdáig… Kontra Ferenc írása
18
szept

Varsó legendája

Még néhány év távlatából is ugrásszerű fejlődést látni. Amikor először voltam Varsóban, a gigantikus szocrealizmus látványa volt a legszembeötlőbb, a széles utcák, melyek annak idején a katonai parádék és reprezentatív politikai felvonulások, dübörgő erődemonstrációk színterei voltak… Kontra Ferenc írása