– Jakab! Jakab!

Jakab körbenézett, ki lehet az, aki ily lelkesen kiáltozza a nevét. Talán egy másik Jakabról van szó?

– Jakab! Idenézz!

Az egyik asztal mellett integető férfit látott. Hopp, hát őt ismeri! Kun Richárd az, temesvári likőrgyáros. Kellemes társaság. Miért ne váltanának néhány szót?

– Szervusz, Richárd! Mi járatban itt?

– Szervusz, Jakab! Uraim, önök előtt Muschong Jakab tégla- és tetőcserépgyáros áll, bizonyára hallották már a nevét. Gyárfás Endre, a kolozsvári Bogsza likőrgyár igazgatója. Steier Camil, a likőrszövetség országos elnöke.

– Örülök a szerencsének, uraim. Valamilyen titkos likőrgyáros összejövetelbe csöppentem?

– Ó, nem titkos ez! Az új szesztörvény tervezetét tárgyaltuk meg. Mindjárt érkezik Grünhut Géza kollégánk. Ő szerezte meg Bukarestben a tervezetet. Rengeteg sérelmet tartalmaz a szöveg. Amúgy érdemes megvárnod, rendkívül érdekes története van számodra.

– Számomra? – csodálkozott el Jakab. – Én agyagban utazom, nem szeszben.

– Á, egészen másról van szó – mondta mosolyogva Kun Richárd. – Kérlek, várd meg őt. Addig meghallgathatod, mit tervez Bukarest a szesziparral. Folytassuk, uraim.

*

– Mindjárt azzal a kellemetlen újítással kezdi a törvénytervezet, hogy ezentúl a sörfőzdék is gyárthatnak szeszt. Súlyosan bántó az is, hogy új szeszfőzési engedélyt nem adnak ki ezentúl, sőt a régi szeszfőzőknek is újakat kell majd kérni. Az átalányrendszert az illetékek fizetésénél az új törvény teljesen megszüntette, és ezentúl mindenki az ellenőrző apparátus által kimutatott mennyiség után kell az illetékeket fizesse. Ennek ellenőrzésére a községek külön bizottságot fognak kiküldeni, melyet a községi tanács választ meg. Kellemetlenül érinti a szeszeseket az is, hogy harminc fokon felüli szeszt csak palackolva szabad kimérni. Csak a legkevesebb negyvenfokos szeszt lehet továbbra is hordókban tartani. A pálinkagyártáshoz pedig egészen új engedélyt kell kérni a földművelésügyi minisztertől.

Jakab egyre élénkebben figyelte Gyárfás előadását. Bukarestben mintha szét akarnák verni ezt az ipart. Is.

– Tovább is van. A szeszgyárak detail eladással nem foglalkozhatnak. A negyven fokon felüli rumot szintén csak palackban árusíthatják. Sérelmes az új törvény a vendéglősökre nézve is, mert a szöveg szerint italmérési engedélyt vendéglők részére csak ötesztendős időtartamra engedélyez kiadni az új törvény, de ezenkívül is minden évben meg kell újítani ezeket. Ezenkívül direkt lehetetlen rendelkezése a tervezetnek, hogy az engedélyeket csakis a pénzügyminiszter hozzájárulásával hosszabbíthatják meg a pénzügyigazgatóságok. Nagyon érdekes, hogy az új törvény a községi tanácsok részére koncesszálja az italmérési engedélyt, és ezek kiadhatják a korcsmárosoknak busásan megfizetett albérletbe. Na és, uraim, a gyöngyszem, a hab a tortán, a leginkább gondolkodásra késztető intézkedés ez: csakis olyan korcsmárosnak adhat ki a községtanács italmérési engedélyt, aki „elsősorban románul tud”. Ez valószínűleg annyit jelent, hogy csak az kap korcsmajogot, aki román.

Puff neki.

– Uraim, hát van ebben a tervezetben legalább egy jó gondolat?

– Igen, van – mondja az újonnan érkező férfi. – Az, hogy a pálinkafőzés fogyasztási adója a régi marad. Ez amúgy is olyan nagy, hogy a leszállítását kértük. De legalább nem emelték. Grünhut Géza vagyok – nyújtja kezét Jakab felé –, a Bogsza likőrgyár igazgatója.

– Muschong Jakab, szolgálatára.

– Ó, micsoda megtiszteltetés! Kérem, engedje meg, hogy elraboljak egy percet az idejéből. Kun úr már sejtheti, mit szeretnék elmondani. Pincér! Még egy kört, ezt én fizetem!

És azzal belevág hihetetlen történetébe.

Amelyben konkrétan megzsarolták.

Grünhut Géza néhány héttel korábban egy Lugoson feladott, korrekt román nyelven megszövegezett levelet kapott, melynek ez volt a tartalma: Ha élete kedves, és ha nem kíván az idős Muschong Jacobéhoz hasonló erőszakos halállal kimúlni, aki a valóságban nem szívszélhűdésben halt meg, úgy egyik alkalmazottjával, jól elzárt borítékban nyolcvannégyezer lejt helyeztessen a Muschong-féle családi sírbolt bal oldali urnájába. Egy esetleges feljelentés a rendőrségnél nem fogja önt sorsától megmenteni. Mantu.

Grünhut a fenyegető levelet nyilván rögtön átadta a rendőrségnek, amely a rákövetkező nap megtette a szükséges óvintézkedéseket. A Muschong-féle családi sírboltban rendőr rejtőzködött el, hogy a rablóvezér pénzért jelentkező megbízottját elfogja. Másnap délután négy órakor temetési menet közeledett a római katolikus temetőhöz. A kapunál egy férfi és egy szőrmekabátba öltözött nő vált el a menettől. A férfi hosszabb kémkedés után a temető kapujánál foglalt helyet, míg a nő a Muschong-féle sírbolt felé közeledett. Az asszony azonban valamit észrevehetett, mert megfordult és gyors léptekkel eltávozott a temetőből. A sírboltban várakozó rendőr az asszony után vetette magát, de a magas hó miatt nem tudott nyomába érni. Mire a temető kapujához ért, az asszony és társa eltűntek.

– Szenzációs történet, valóban! Apám is jól derülne rajta. Csapkodná a térdét, és azt hajtogatná: zu dumm! De kedves Géza: miért nyolcvannégyezret kért? Miért nem nyolcvanat vagy kilencvenet?

– Nos, amikor elfogják, megkérdezem.

Király Farkas