Hegedűs Imre János írása Árkossy István Farkasok utcája című kötetéről

„Majd mindenkinek létezik a szíve táján egy ösvény, egy út, egy utca, de lehet sikátor vagy akár sugárút is…” – írja Árkossy István nagy ívű könyvének Hársvirág és kőmoha című írásában. – Kulcsot adott a kezünkbe, elindulhatunk a nyomán, megszámlálhatatlanul sok irányba ágaznak szét témakörei, villannak fénynyalábjai, s beragyogja ezt az útrendszert a legszebb világosság, a stílus. A költői nyelvet megközelítő, néha azt is túlszárnyaló stílusművész Árkossy, bizonyára azért választotta a tehetségének leginkább megfelelő műfajt, az esszét.

A Farkasok utcája kötet alcíme ugyan Esszék, de tudománytárnak is nevezhetjük a könyvet, a Körképben nemzeti nagyságunk pillanatképeit villantja, az Alkotótótér fejezetben művészportrékat sorakoztat, a Képek az időből részben a múlt nagyjait veszi számba, elsősorban festőket, grafikusokat, a Tékában életműveket, könyveket pásztáz tekintetével és így tovább.

Elsősorban a piktorok útját járja, nagy empátiával és szakértelemmel látja és láttatja az európai festészet és szobrászat szín- és formavilágát, de nem hiányoznak tudósok, hadvezérek, államfők sem. Nem csoda. Árkossy István grafikus, festő, jelenkorunk képzőművészetének közismert alakja, természetes, hogy akkor is színeket, formákat lát, amikor a szó mágikus erejének bűvkörébe lép. Jogos a minősítés, valóban érzi, tudja, látja, hogy a szavak nem betűkből állnak, a szavak a gyújtólencse tulajdonságával rendelkeznek, összegyűjtik az energiákat, ami által fellobban az értelem, villan az ész, forrong a szív, gomolyog az ösztönvilág.

Nagyon nehéz egyet, kettőt kiragadni az írások közül, s vegyelemzésnek alávetni, szorongást érez a recenzens, ez is remekmű, az is telitalálat, mint kesely lábú csikók a ménesben, fel-fel villannak, s száguldanak az esszék, esszétanulmányok, jegyzetek; nem öncélú rohanás ez, otthon van Árkossy a gondos magvetők világában is, és – akárcsak a nemes növények magvaikat a „televény titokzatos honában” (J. A.) – szórja, hinti a gondolatokat, az eszméket, a célokat, az érzelmeket, a kultúra, a művészet tételeit, téziseit.

A Betűzuhatag például egy ilyen „maghullató” írás. Egyfajta mai, modern Gondolatok a könyvtárban.Otthonában áll a polcok előtt, egyszerű, hétköznapi a helyzetkép, a jelenet, de ünneppé emeli a hétköznapot a hasonlat, a metafora, „papírból készült hangtalan agyaghadseregnek” nevezi a könyveket, s máris száguld ország- és korszakhatárokon át, nem törődik az idő vaskorlátjával, erdélyi nagy nevek villannak, Bajor Andor, Szabó Gyula, Wesselényi István, a régebbi korokból Pápai Páriz Ferenc, Bod Péter, Apáczai Csere János és sokan mások. Mindenkihez szól, mindenkiről van szava, de nem a ráció gyújtólencséjével világítja meg őket, hanem a szív, az érzelem kamrájában, pitvarában helyezi el Erdély csillagait.

De az Árkossy-világ origópontja egy pár száz méteres utca a kincses város szívében. A Farkas utca. Méreteiben elenyésző, ám szellemének hullámzása végtelen. Nem csoda, hogy a kötet címlapjára került, kissé változott, változtatott értelemmel: Farkasok utcája. Érzünk bizonyos különbséget a Farkas utca és a Farkasok utcája jelentéstartalmak között. Nagy szellemek, híres humanisták lakhelyei sorakoztak ebben a kis kolozsvári utcában, a kötetcímben viszont birtokviszony kapcsolat áll fenn az utcanév és a félelmetes ragadozó neve között. Sok órás, több napos töprengésre sarkallhat ennek a különbségnek a megfejtése. Rejtélyes titkokra bukkanhatunk.

Könnyebb feladat végigpillantani a tárgyi objektumokon és a szellemi értékeken! Ismerni kell a múlt nagyjait, tudni kell Anteus-küzdelmeikről, akárcsak a mondai alakot, őket is az anyaföld, Erdély, Kolozsvár táplálta, az kölcsönzött erőt, kitartást. Itt, a Farkas utca homlokterében áll az impozáns, robosztus református templom, itt építették 1821-ben az első magyar kőszínházat, itt alapított Universitast Báthory István, nemzedékek rajai szálltak fel a híres református kollégiumból, s uralja a teret a Kolozsvári testvérek Szent György-szobra. Sárkánnyal, az ijesztő külsejű leviatánnal viaskodik a hős, erő sugárzik a mozdulatából, dárdája hegye a szörny torkában azt a reményt kelti, hogy a világban a gonosz legyőzhető. És a szellemek, az elmúlt idők nagy pátriárkái! Csak névsor összeállítására van itt lehetőség: Apáczai Csere János, Áprily Lajos, Szabó Dezső, Kemény János, Wass Albert, Cs. Szabó László. És itt, a Farkas utcában született, itt töltötte gyermek- és ifjúkorát a könyv szerzője, Árkossy István. Édesapja a református kollégium igazgatója volt.

A fenti ismeretek talán feljogosítják az elemzőt, a méltatót néhány általános, összegező megállapításra. A módszer egy lehet, a mélyfúrás, felszínre kell hozni a mélyből a nemesfémeket, a nagy nyomás hatására keletkezett kristályokat, a gyémántszemeket.

A kánon rendje és útvesztői írásában hajdani professzora intelmét idézi, az aranymetszés törvénye alapján megvalósuló helyes arányról elmélkedik. A kötet értékes, izgalmas írásai a múlt nagy szellemeinek idézése. Árkossy évfordulós megemlékezést írt Áprily Lajosról, Apáczairól, tudóshoz, művészhez méltó elemzést Péterfy László, Benczédi Sándor, Szervátiusz Jenő szobrászművészekről, Gaál András, Xantus Géza festőkről, Damó István grafikusról. Példamutató művészlélektani, szerkezettani ismeretek birtokában megnyitja művésztársainak kapuit, ajtait, ablakait, színes, izgalmas világok tárulnak fel.

Végezetül arról a kivételes adottságról, képességről, tehetségről, amellyel Árkossy ír, fogalmaz, teremt. A képzettársítások, az asszociációk nagymestere ő: ég és föld, élő és holt világ, ember és természet, logika és lélektan, történelem és embersors stb., stb. fogalmai találkoznak tolla nyomán, hol ütköznek egymással, hol egymásba olvadnak, s létrejön a senki máséval össze nem téveszthető Árkossy-stílus, egy szuverén, pompás nyelvvilág.

S ezt a nyelvvilágot áthatja, belengi, mint szobát a langy, kellemes szellő, a szerző derűje, vidámságra, jó kedvre hajló természete. Árkossyval csak a napos oldalon lehet menetelni.

(Magyar Napló – Fókusz Egyesület, 2025)