Nagyon kevés olyan kárpátaljai embert ismerek, aki nem hallott még Füzesi Magdáról. A költő 1952. május 3-án született Nagyberegen. Már a hatvanas évek második felétől publikál, vagyis az első közlései középiskolás korában jelentek meg. Amikor Kárpátalja szerzőire gondolok, az elsők között jut eszembe Füzesi Magda. Újságíróként, szerkesztőként, nyomdászként is tevékenykedett, mégis, ha megkérdeznék tőlem, hogy ki ő, csak azt tudnám mondani: kárpátaljai költő. Úgy gondolom, ez a legnagyobb megtiszteltetés, magasabban van a díjaknál, tisztségeknél, kitüntetéseknél.

Gyakran eszembe jut, hogy milyen fontos és kemény dolog volt Kárpátalján irodalmat szervezni, főleg akkor, a szovjet rendszerben, amikor Füzesi Magda pályakezdő volt. Egy éveken át elhanyagolt földet megművelni, felszántani, bevetni sokkal nehezebb, fáradságosabb munka, mint egy évekig jól művelt földet. Ilyen nehéz munkarész jutott annak a generációnak, Kárpátalja kemény földje. Mondhatni, Kárpátalján minden művészeti ágban ott voltak ezek a munkások, hiszen jóformán meg kellett tanítani, megszoktatni az embereket arra, hogy az írók, a költők jelen vannak. Én magam már beleszülettem ezekbe a dolgokba, már természetes volt, hogy versmondó versenyeken Füzesi Magda verseit szavaljuk, az ő megjelent könyveit kapjuk ajándékba, ha jól szerepelünk. Nem láttam akkor még bele a nagy munkába, ami minden mögött van, csak engedtem, hogy repítsenek a versek, tekeredjenek bennem, mint az erek, de nem kéken, hanem pirossal, feketével.

Tudom jól, illene egy születésnapon úgy köszönteni a költőt, hogy leírom azokat a dolgokat, amiket elért, sűrűn idézek a szakmai sikerekből; könnyű lehet ez annak, aki távolról ismeri Füzesi Magdát, és összeollózhat híreket. Én inkább gondolok arra, hogy a Vereckei hágón üldögélünk egy pléden, és nézzük, miféle csodát alkotott az Isten. Gondolok arra, hogy milyen szeretettel és törődéssel fogadta az újonnan érkező fiatal kárpátaljai szerzőket a Kárpátaljai Hírmondó hasábjain. Arra, hogy miként mesélt a pályaindulásáról a fiataloknak, mert jutott erre is ideje, akkor is, ha folyamatosan utazott, miután, ahogyan ő mondja, medencelakóvá vált.

Az irodalmi élet nem mindig könnyű, sőt, talán többször nem könnyű, nőként, anyaként helytállni valószínűleg még nehezebb, gyakran igazi kihívás. Azt hiszem, ha Füzesi Magdát bemutatjuk, nem elég a szó, ahhoz vers kell. Kellenek azok a szavak, amiket a költő a lelke mélyéből hozott fel. Amik ott csiszolódtak gyöngyökké, a Kárpátok lábainál. A család szeretete, a nemzet összetartó ereje és a Jóisten kegyelme sugárzik át a verseken. A természet csodái szinte minden versében életre kelnek. Az Isten segítője az ilyen alkotó, hiszen szavakkal szeretgeti közelebb az embereket a Teremtőhöz. Adjon a Jóisten mindenből annyit épp, amennyire szüksége van – titkon remélem, ihletből sokat ad, mert arra nekünk van szükségünk igazán.

Lőrincz P. Gabriella