Túl az ünnepeken
Elkezdődött hát egy újabb esztendő. Nagy vígsággal, hangoskodással szokás temetni az óévet és köszönteni az újat. Ünnepelni minél látványosabban, hódolva a szokásoknak, disznóhúst, lencsét, virslit enni, csörömpölni, pezsgőt inni, ez a módi. Úgy mondjuk: megtartottuk az ünnepet. Pedig valójában nem tartjuk meg. Csak ünnepelünk egyet. Nem meghatódva, nem téve hangsúlyt a szeretetre, csak egy önfeledt nagy buli legyen.
Pedig mennyire jó volna megtartani. Nem engedni tovább az ünnepet, ha minden nap öröm lehetne, akkor is, ha jönnek a hétköznapok, akkor is, ha azokra árnyék vetül. És van, akinek nyűg, aki csak túl akar lenni rajta, aki nem akar semmit, csak hogy múljon el a régi, csak jöjjön a következő, mert az majd jobb lesz. De mitől is tudna jobb lenni, ha mi magunk nem változtatunk? Az évek számának nincs köze ehhez. Csupán egy szám, csak változik, ahogyan minden.
Már maga a megtartás szavunk is milyen kedves. Tatjuk, fogjuk, vigyázunk rá, nem engedjük, hogy baja essék, nem engedjük el, nehogy elvesszen. Tatjuk, fixáljuk, hogy megmaradjon. Egy ideje már így gondolok az ünnepekre, sok minden vezetett eddig a gondolatig, és hiszem, egyre többen vagyunk így: tartalommal töltjük meg csodálatosan kifejező szavainkat.
Az év utolsó időszaka már mindenkinek terhes, ahogyan gyújtjuk az adventi gyertyákat, szinte érezzük, már csak a pislákoló gyertyalángok tartják az erőnket, pihenni és megpihenni vágyunk. Az óévet már magunk mögött akarjuk tudni, és úgy fogadni az újat, mint egy gyermeket. Új erővel, új lendülettel indulni a hétköznapokba, frissen, kipihenten. És így is teszünk, de a lendület hamar fogy, ha nem vigyázunk, ha nem tartjuk az ünnepet, akkor elszáll. Ha nem adjuk meg a lelkünknek az ünnep érzését az év minden napján, elillan. Betegségek, gyakran tragédiák árnyékolják napjainkat, magány és fájdalom akar ránk nehezedni, és meg is teszi, ha nem vigyázunk.
Ha csak fele olyan lelkesedéssel indulnánk a hétköznapok felé, mint amilyennel az újévi ünnepségre készülődünk, azt hiszem, egy sokkal boldogabb hely lenne a Föld. Miért ne lehetne minden napra jól rákészülni, szép ruhába bújni? Miért ne lehetne ünnep minden nap? Annyi minden van, aminek örülhetünk, amiért hálásak lehetünk. A lélegzetnyi boldogságot is meg lehet találni, ha azon igyekszünk, hiszen lélegezni is boldogság, csak természetesnek vesszük, ezért nem fektetünk rá hangsúlyt, pedig lehetne. Olyan lesz ez az év, amilyenné tesszük. Olyan minden nap, amilyenre változtatjuk. Én azt kívánom az idei első tárcámmal, hogy mindenkinek legyen olyan csodálatos éve, amilyet szeretne.
Lőrincz P. Gabriella