Tizenhárom valóság
Lőrincz P. Gabriella írása Mirtse Zsuzsa Tizenhárom bűvös tükör című kötetéről
Képzeljünk el egy tükrökkel teli szobát, pontosabban tizenhárom tükörrel. Bár a kíváncsiság bevisz minket a szobába, mégis kicsit félelmetes ez a hely, még félelmetesebb akkor, ha az első tükörbe nézve nem jelenlegi önmagunkkal találkozunk, hanem az egykori tizenhárom éves tinivel. Ebben a korban kifelé már nagylányok, nagyfiúk vagyunk, legbelül pedig még gyermekek, királylányok, királyfik. Bár a testünk hirtelen változáson megy keresztül, de valójában sem gyermekek nem vagyunk már, sem felnőttek még. A gyermekségtől való elszakadás nem mindig csak elszakadást jelent, leggyakrabban elzárkózást is. Nem akarunk emlékezni az idétlen kinézetünkre, a suta tetteinkre, a gyakran pironkodásra késztető gondolatainkra, ezért lezárjuk őket a lehető legmélyebb zugba. Olyan helyre, ahová mi magunk sem tévelyedünk gondolataink labirintusában.
Mirtse Zsuzsa Tizenhárom bűvös tükör című könyve ebbe a világba kalauzol minket. Az évek során a mese a gyermekeké lett, pedig nem is olyan rég a mesés történeteket inkább a felnőtteknek, fiatal felnőtteknek szánták. Ilyen ez a könyv is, felnőtteknek szól; Békés Rozi csodálatos rajzai, a könyv külleme igazi mesekönyvvé varázsolják a történeteket, melyek tükröt tartanak az olvasó elé, bűvös tükröt, gyógyító, lélekápoló tükröt. Királyok, királylányok, varázslók és manók kelnek életre a mesekönyv lapjain. Egy-egy mesét olvasva újabb tükör mutatja meg lelkünk valóságait. Vágyaink, álmaink, magunkról hitt vagy másokról gondolt dolgok tárulnak az olvasó elé, olykor a felismerés, hogy nem vagyunk tökéletesek, és hogy mennyire vágyunk annak látszani. A meséket rajzoló kislánnyá változunk, főhőssé. Útnak eredhetünk az emlékeinkben, felfedezhetjük önmagunkat, saját harcainkat vívhatjuk meg olvasás közben. Talán ismerős lehet mindenki számára az önmagunkkal való vitatkozás, a magány, amit csak mi ismerünk, rossz tulajdonságunk, amit soha nem vallanánk be senkinek, néha magunknak sem.
Ezek a varázslatos tükörmesék valódi gyógyszerek az emberi lélek számára. Olyan mélységeket nyithatnak ki, amelyeket rég elfeledtünk, s ezek miatt a problémáink nehezen oldódnak meg. A mesevilág, a könyv nyelvezete, szereplői, szépséges rajzai együtt egy harmonikus valóságot tartanak elénk, mint lélektükröket. Nem tanácsolnak semmit, nem is adnak megoldást semmire, ugyanakkor egyfajta belső felfedezőútra hívják az olvasót.
Műfaját tekintve ritkaságnak mondhatjuk e könyvet, hiszen nem hétköznapi dolog, hogy egy mesekönyv felnőtteknek íródjon. A nyelv szépsége, a gyermekek által olyan könnyedén megalkotott fantáziavilág és az önmagunkba tekintés által nem csupán szórakoztató olvasásban lesz részünk, hanem önismereti leckét is kapunk. Bár a könyv felnőtteknek ajánlott, azt gondolom, a tizenévesek épp annyira élvezhetik a meséket, talán a gyermekkortól való búcsúzást is megkönnyíthetik. A színek, a tájak, a szereplők vonásai épp annyira kidolgozottak a mesékben, hogy szabadságot hagynak az olvasónak, működésre késztetik a fantáziát. A lélek finomságával operál a szerző, költői esztétikával ábrázol egy-egy szellősuhanást vagy egy finom kelmét a mesékben. A szerethető és őszinte könyv talán a legritkább, ez a könyv épp ilyen. Induljunk el ebben a kalandban, lépjünk közelebb a tükörhöz!
(Magyar Napló Kiadó, 2019)