Apámmal (s talán még másokkal is) nagyszüleimtől, egy Kis-Küküllő-menti faluból tartottunk haza, Kolozsvárra gépkocsin. Nyolc-kilenc éves lehettem – jó régen történt, de mivel az akkor először észlelt látványt azóta is évente megtekint(het)em, a pillanat frissen megmaradt. Történt, hogy egyik faluban, egészen pontosan Csókfalván feltűnt egy fekete felirat a fehér templomfalon. Így szólt: Egy az Isten. Kérdeztem apámtól, hogy ez mit jelent. Azt felelte: azt jelenti, hogy ez egy unitárius templom. Tovább faggattam: és mit jelent az, hogy unitárius? Abban hisznek, hogy Isten egy, nem három – kaptam a tömör választ. Ez teljesen kielégítette a gyermeki kíváncsiságom, majd csak jóval később kezdtek foglalkoztatni a különböző vallások sajátosságai.

Ezért is volt érdekes a csókfalvi unitárius templomot meglátni kedden Budapesten, a Máriaremete-Hidegkúti Ökumenikus Általános Iskola aulájában. Természetesen nem az eredetit, hanem csak kétdimenziós ábrázolását. Régi barátom, Paskucz Szathmáry László kért fel, mondanék néhány mondatot megnyitó gyanánt az iskolában rendezett kiállítása kapcsán. Paskucznak ugyanis van egy igen sajátos elfoglaltsága: a művészt – még a ’90-es évek legelején – felkérték, hogy az évente megjelenő erdélyi unitárius falinaptárba ő rajzolja le a valamilyen évforduló miatt kiemelt templomot.

Paskucznak e sorozat megrajzolásával látszólag könnyű dolga volt. Hiszen a forma adott, az erdélyi falusi templomok – nemcsak az unitáriusok – építészetileg nem bonyolultak, külső ornamentikájuk visszafogott. E templomokhoz, ahogy általában minden templomhoz a hozzárendelt tartalom pedig, legalábbis első megközelítésben, szintén adott: Isten hajlékai.

Miért lehet érdekes kiállításként felsorakoztatni mintegy húsz templomrajzot? Összehasonlításképpen: vasárnap délután Kolozsváron, a Bánffy palotában megtekintettem egy kortárs képzőművészeti kiállítást. Jelentős tárlat, mindenki kiállít, aki jelenleg számít az erdélyi festészetben, emellett öt olasz és egy német vendég művei is láthatók. Érdekes volt (ismét) megfigyelni, hogy a művészeknek mennyire el kell rugaszkodniuk minden eddigitől, mekkora erőfeszítéseket kell tenniük azért, hogy felkelthessék a figyelmet, hogy példátlan szín- és formavilággal valami újat tudjanak felmutatni, üzenni. Ehhez képest egy templomsorozat mit adhat?

Azt gondolom: hitet és bizodalmat a jövőben. De ennél többről is szó van. „Egy az isten” felirattal Erdélyben csaknem százharminc templomban találkozhatunk. Csak hogy az arányokat lássuk: Magyarországon mindössze tizenkét unitárius közösség működik, ebből négynek nincs temploma. Paskucz e százharminc templom közül eddig mintegy nyolcvanat örökített meg – a többi ötvennel kapcsolatos terveiről csak annyit mondott: azokat is meg szeretné örökíteni. Egy, az összes erdélyi unitárius templom rajzát egybegyűjtő kiadvány vagy kiállítás igazi különlegesség lenne.

Az unitárius vallás és szellemiség transzilvanikum. Ezen templomok ábrázolása mögött – és ez volna a tartalom második megközelítése – ott forr az utóbbi ötszáz év történelme. Láthatatlanul ott van a kalandos életű, kolozsvári Dávid Ferenc, aki eleinte katolikus plébános volt, majd lutheránus lett, püspökségig vitte, aztán református püspök lett, s csak ezek után vált unitáriussá – igaz, nem akármilyenné, hiszen e vallás az ő munkája nyomán terjedt el és maradt fenn Erdélyben és lényegében a világban. Később a hite miatt életfogytiglani fogságra ítélték, a dévai várbörtön foglyaként halt meg. De ott vannak a bözödújfalusi unitáriusok, akiket a Ceaușescu-féle falurombolás telepített ki otthonaikból, mielőtt mesterséges tóvá változtatta őseik földjét – az ő egykori templomukból ma már mindössze néhány négyzetméternyi fal áll szörnyű mementójaként egy bukott diktatúrának. És hosszasan sorolhatnám a mögöttes tartalmakat.

Motivációjáról az alkotó az alábbiakat mondta el:

– Hogy miért szeretem rajzolni az unitárius templomokat…? Egyrészt mert imádok utazni, kirándulni. És egy-egy helyszín felkeresése már önmagában egy jó kis utazást jelentett. Régebb többnyire biciklivel róttam be a többszáz kilométeres utakat. Ezek a templomok valahogy annyira beilleszkednek a környezetükbe, olyanok, mintha a természet részét képeznék… Általában gyönyörű természeti környezet övezi őket… Ahogy ültem a zsákomon és vázlatoltam a templom előtt, rájöttem, hogy mindegyiknek megvan a maga egyénisége, és ugyanakkor lelke van… mindegyiknek.

Paskucz Szathmáry Lászlóra, azt hiszem, kedvesebb feladatot nem is róhatott volna a sors. Már csak ötven templom van hátra…

Király Farkas