Témaválasztáskor mindig próbálok valami aktuális dologról írni. Így alakult, hogy olyan sok tárcám szól az ünnepekről. 2018 óta már elég sok ünnepen vagyunk túl. Most itt állunk, túl a húsvéton, de anyák napja előtt. Ezek aktuális, könnyed témák. Olyanok, amikre a tárca adja magát, hiszen a műfaj nem csupán megengedi, de követeli a könnyedséget, gyakran a humort. Ezek a rövid, tömör írások nem a nagy mélységekre fókuszálnak, inkább az apró örömökre vagy bánatokra akarnak hangsúlyt fektetni. Szoktuk mondani, hogy tárcát írni mindenről lehet, ami valóban így van. Aki évek óta heti rendszerességgel ír, az ismeri ennek a földi valóságát. Valóban mindenről lehet írni, és néha azt gondolom, hogy kell is. Egy szikár vers, egy eseménydús novella vagy egy bőszavú regény után néha kell egy kis limonádé is. Ha pedig az ember kemény tudományos esszéket olvas, akkor szinte kötelező és szükséges, mint a tavasz.

A hosszú tél után végre újra zöldbe borult a kert, gyönge, könnyű levelek dideregnek az áprilisi bolondos időjárásban. Ha kisüt a nap, ezernyi zümmögő rovar és bogár dolgozik a pitypangon, árvacsalánon. Újra ragad a galaj, csíp a csalán, és mézédes illatával csalogat az orgona. A frissen megmunkált föld illatában, a magvetésben benne van a remény, ahogyan az esőben az ígéret. A tulipánok ezerféle szépségében minden női báj megmutatkozik, az egész egy hatalmas, könnyed játék. A hajnali órákban szerelmes madarak, az esti órákban szerelmes békák dala varázsolja el a hallgatóságot. A varázslat a szemünk láttára, fülünk hallatára történik, ha nyitva tartjuk azokat.

Hát nem tudja ez az írócska, hogy mennyi a baj? Lefagyott a dió, túl sok az eső, ami olykor túl kevés. Megrágta a tetű, kirágta a lótetű, kicsipegette a rigó, jön a lisztharmat, a fájós derék, a csípős, kiirthatatlan csalán, az arrogáns tarack, a locsolástól fájó derék… és jaj, mennyi gond még! És persze, tudom. Utolérnek mindezek engem is. Egyvalami nem kap el sosem: a tavaszi rosszkedv. Még a kilátástalannak tűnő helyzetekben is tudok örülni a tavasznak. Még akkor is szépnek és varázslatosnak találom, amikor már a könyökömön jön ki április tréfája. Amiben, lássuk be, idén nincs hiány. Melegebb volt a szokottnál, majd hidegebb a vártnál, reggel nagykabát, délben lenge ruha. A tavasz még ezzel a sok bolondsággal is csodás. Már az első hóvirágok megjelenésétől fogva minden nap találok valami apróságot, aminek lehet örülni. Ha mást nem, akkor a levegő illatának, a serkenő fűz levelének. Valahogy így vagyok a tárcákkal is. Nemcsak az olvasásuk, de a megírásuk is felüdít. Akkor is, ha elnézem a határidőt, akkor is, ha nem is akarok semmilyen írott szóval foglalkozni. Egy kellemes tárca a maga könnyedségével bearanyozza a napomat. Persze, csak akkor, ha engedem neki. Épp ilyen a tavasz. Ha nem akarjuk látni a szépségeit, becsukhatjuk a szemünket, bedughatjuk a fülünket, attól még minden szépség ott lesz körülöttünk. Kihagyhatunk egy jó írást, attól az még ottmarad. Bár van egy hatalmas különbség: a tavaszi csodát, ha lekéssük, egy újabb évet kell várni rá.

Lőrincz P. Gabriella