A karácsonyvárás rendhagyó időszak minden évben, s nemcsak azért, mert ilyenkor menetrendszerűen igyekszünk egy kicsit jobb, igazibb valónkban megmutatkozni – magunk előtt is –, hanem azért is, mert ez egy út az ünnepig, valamiféle megtisztulás, elkészülés. És ez az utazás sokat mesélhet saját magunkról, a viszonyainkról és a világról, amelyben élünk.

Kicsit bosszant, amikor az adventet megpróbálják leönteni cukormázzal, s egyszerűen csak elvárni mindenkitől, hogy meghitt hangulatba kerüljön, örüljön és megfeledkezzen mindenről, ami számára nehéz. Nagyon nem gombnyomásra megy ez.

Néha egészen megmosolyogtató, mindennapi dolgok is jelenthetik a készülődést. Az élettér, a fizikai környezet felkészítése az ünnepre. Egy régi osztályfőnöki óra jut eszembe, amelyen a gyerekektől azt kérte a tanáruk, mondják el, hogy a családjuk hogyan várja a karácsonyt. A kiskamaszok lelkesen jegyzeteltek, később egymásra licitálva sorolták, hogy az ő ünnepvárásuk mitől különleges, egyedi. Az osztályfőnök zavarba is jött ennyi bensőséges, szép történettől: esténként együtt imádkozik a család, mindennap kibontanak egy-egy kedves kis ajándékot, jótékonykodnak, énekelnek, rokonokat látogatnak, kimondhatatlan nevű étkeket készítenek el… Az egyik lány felállt, és egyszerűen csak ezt mondta: „Mi nagyon nagy takarítással készülünk az ünnepre. De ezt úgy tessék érteni, hogy a radiátorokat is letöröljük.” Az osztályban kuncogás kezdődött, amely az óra további részében is búvópatakként elő-előbújt, hiába volt az osztályfőnök megerősítő lelkesedése.

Számomra meglehetősen fontossá vált az évek során a takarítósdi, kiváltképp karácsony előtt. Nem vagyok mániákus, sőt, nagyon messze állok a jó háziasszony eszményképétől, de mégis fontos, hogy az ablakok tiszták legyenek, és a lehető legtöbb rejtett zugból kitessékelhessem a megült port. Jó néhány évvel ezelőtt, egy nap nagy elhatározással érkeztem haza: „Ma ablakot akarok pucolni!” Mire az akkor óvodás lányom, finoman: „Anya, ne követelőzz! Mondd szépen, hogy szeretnék!”.

Amit lehet, ki is mosok ilyenkor, hogy minél kevesebb szennyes maradjon. Idén épp a radiátorokat törölgettem, amikor eszembe jutott az egyszeri kislány, és bő tizenöt év után szíven ütött a mondata. Mert valóban le kell tisztítani azt, ami a meleget adja. A felforrósodó fém akkor nem továbbítja szerte a lakásban a port, a rajta megtelepedett szemetet. Segítünk a meleg egészséges terjedésében. Tulajdonképpen a megszokottnál is többször kellene lemosni, fertőtleníteni.

Magam részéről idén azt találtam ki személyes adventi kalendáriumul, hogy minden nap teszek valami jót valakivel, még ha észrevétlenül is, még ha csak nagyon pici segítséget is nyújtok. Reméltem, az ilyen apróságok végül összeadódnak, és felépítik az ünnepet. Érdemessé tesznek rá. Azt hiszem, nagyjából sikerült tartanom.

És akkor, már egészen az advent vége felé, szörnyű hír rázott fel a jókedvű készülődésből: szeretett városomban, kedves iskolám bentlakásában tragédia történt: az épület egyharmada beomlott, és maga alá temetett négy diákot. Egyikük kisebb sérülésekkel megúszta, másikuk súlyosan sérült, a harmadik újraélesztés után most élet és halál között fekszik a marosvásárhelyi intenzív osztályon, és akit negyedjére találtak meg, egy felnőttkora küszöbén álló fiú, nem élte túl a balesetet. Mérhetetlen gyász zuhant a városra. Sokan sokféle véleményt megfogalmaztak, de egyben egyetértettek: idén nem érdemeljük meg az ünnepet. Minden zenés, táncos, szórakoztató műsort lefújtak, többen a karácsonyi díszkivilágítás lekapcsolását indítványozták. Ráomlott a múlt és a felnőttek felelőtlensége a tiszta, gyermeki bizalomra. A helyszínen személyes tárgyak keverednek a törmelékkel, s valahol, az omlás közepén kikandikál egy radiátor.

Az ítélkezés nem a mi dolgunk, azt megteszik majd földi és égi hatalmak. Nekünk a saját házunk táján kell sepregetni, s felfedezni azokat a hiányosságokat, gyülekező mulasztásokat, amelyek adott ponton igen szomorú következményekként állhatnak össze. Ezek belátása is lehet egy valamikori ünnep felé vezető út.

Nem először, sőt nem is másodszor szomorú a karácsonyra való készülődés sem Udvarhelyen, sem az én életemben. Hozott már személyes szomorúságokat, lobbantott lángra forradalmat is. Különleges, érzékeny időszak ez, mely felszínre hozza a valóságot. Takarítsunk hát kitartóan!

Farkas Wellmann Éva