2019-ben jött létre a Sportolók az Állatkínzók Ellen csoport. Tánczos Krisztiánnal, az állatvédő szervezet vezetőjével és a Sportolók és Művészek az Állatok Védelméért Alapítvány kurátorával beszélgettünk. – Kovács Dániel Gábor interjúja.

Kovács Dániel Gábor: Kérlek, mesélj magadról, ki vagy, mivel foglalkozol a civil életben? 

Tánczos Krisztián: Egyszerű ember vagyok. Civilben biztonsági munkakörben dolgozom, illetve egy szépségszalont üzemeltetek a párommal közösen, amiből finanszírozzuk az állatvédelmet is.

KDG: Mikor érett meg benned az elhatározás, hogy valamit tenni kell Magyarországon az állatok védelmében?

TK: Az elhatározás már régen ott lakozott bennem. Nagyon szeretem az állatokat, és nem szeretem azokat „embereket”, akik olyan élőlényt bántalmaznak, aki nem tudja megvédeni magát. 2019 karácsonyán, amikor éppen ráérős perceimben lapozgattam a Facebookot, szembejött velem egy poszt, ahol egy súlyosan fejbe vert kutya ült az út szélén, az egyik szeme kiugrott a szemgödréből, inakon lógott a fején. És ez az állat szótlanul tűrve várta a segítséget attól, aki ezt okozta neki. Itt pattant el nálam a húr.

KDG: Hogyan jött az ötlet, hogy csoportot alakítasz?

TK: Első felindulásomból még aznap megalapítottam a Sportolók az Állatkínzók Ellen csoportot az említett közösségi médiás felületen, amihez rögtön már aznap több százan csatlakoztak – főleg sportoló embertársaim adták áldásukat a kezdeményezéshez. Aztán ezt fizikailag is megszerveztem, mert úgy gondoltam, hogy az állatoknak szüksége van egy újabb radikálisabb csoportra – igaz volt már ilyen csoport, de még mindig kevés volt a fellépés az úgymond rázós ügyekben. Nagyon sok az állatkínzás Magyarországon.

KDG: Hány fő alkotja a Sportolók az Állatkínzók Ellen csoport magját, és milyen sportágból képviseltetik magukat a tagok?

TK: Az Alapítványunkat szinte csak küzdősport múlttal rendelkező tagok erősítik. A kemény mag körülbelül húsz fő, ezekre az emberekre mindig lehet számítani, a tágabb támogatói kör pedig száz fő körül van.

KDG: Kérlek, mesélj el egy olyan mentési esetet, ami „rázós” volt, és megmutatja, hogy mennyire elhivatott ez a csoport, amelynek a vezetője vagy.

TK: Talán az első mentésünket említeném a több száz közül. Borsodban egy elzárt közösségbe mentünk tizenegy fővel, oda, ahol több száz, idegeneket nem szerető emberrel szembesültünk. Egy első két lábán járó németjuhászról volt szó, akit egy ottani lakos kért meg, hogy mentsünk ki. Egyből igent mondtunk, noha erre a helyre se mentő, se tűzoltó, se rendőr nem megy be – a rendőrség az utolsó pillanatban vissza is vonta a támogatást, és nyomatékosan kérték, hogy mi se menjük be ebbe a zárt közösségbe, mert nem jövünk ki egyben. Mi bementünk, de már hiába, mert addigra az ott lakók szó szerint megették a kutyát, arra hivatkozva, hogy már úgyis beteg volt. Kis idő múlva nagy erőkkel jöttek utánunk a rendőrök, mert több százan körbevettek minket, az életünkre akartak törni, de mi töretlenek voltunk. Persze örültünk, hogy élve megúsztuk a nem mindennapi szituációt: azóta körültekintőbbek és felkészültebbek vagyunk.

 KDG: A rendőrséggel milyen a kapcsolatotok?

TK: Eleinte semmilyen kapcsolat nem volt, nem éreztük a segítséget a részükről, de ez mára szinte száz százalékot javult, egyre jobb velük az együttműködés, és egyre nyitottabbak, aminek nagyon örülünk. 

KDG: És az állatvédelmi törvényekkel mennyire vagytok elégedettek?

TK: Az állatvédelmi törvények alapjában véve jók, csak nincs elég hatósági személy, aki betartassa őket. Reméljük, ez változni fog. Kétségtelenül jobb a helyzet, mint mondjuk négy éve, de ez még nem igazán érzékelhető az ügyek számában, sőt. Viszont mintha kevesebb lenne a brutális állatkínzások száma.

KDG: Milyen állapotok uralkodnak jelenleg az országban az állatvédelem terén? 

TK: Nagyon sok milliárd forint hiányzik ahhoz, hogy a munkánk hatékonyabb legyen. Nagyon drága az állatorvosi ellátás, eszköz- és járműhiány van az állatmentők körében. A menhelyek anyagi problémával küszködnek, az üzemanyagok magas ára a mentések számát nagyban korlátozza, és a speciális eszközök (drón, éjjellátó, hőkamera) szinte minden mentéssel foglalkozó szervezetnél hiányoznak.

KDG: Ha valaki állatkínzást tapasztal a környezetében, mit tanácsoltok neki, hova forduljon, mit tegyen? 

TK: Ha valaki állatkínzást tapasztal, keressen fel egy állatvédő szervezetet, vagy az illetékes jegyzőt, és dokumentáljon legalább három napon keresztül, mert ez szükséges lesz. 

KDG: Létrehoztatok egy alapítványt is. Miután a mi olvasóink elsősorban az irodalmi életben tevékenykednek, kérlek, mondd el, hogy van-e lehetőség csatlakozni hozzátok művészeknek is?

TK: Ahogy említettem, leginkább sportolók az aktív tagjaink, de nagyon szuper lenne, ha az írói vagy egyéb művészi vonal is erősödne, szeretettel várunk soraink közé minden tenni akaró embert.

KDG: Az alapítvány 2022 márciusban közérdekű munka büntetés végrehajtására vonatkozó szerződést írt alá a pártfogó felügyelettel. Honnan jött az ötlet?

TK: Az alapítványokat jelenleg elsődlegesen közérdekű munkával lehet támogatni. Egyébként nem könnyű az elítéltekkel, mert a többségük nincsen tisztában vele, hogy ez mekkora segítség nekik is, hiszen nem börtönben kell letölteni a büntetést, hanem hasznos dolgot csinálhatnak. A hanyagságuk miatt viszont az alapítványok nem szeretik ezt a közmunka programot, pedig nekik ugyanúgy segítség. Mi egyelőre kitartunk.

KDG: Mik a további céljaitok?

TK: Tovább erősíteni a felelős állattartást országosan, oktatással, ismeretterjesztéssel, növelni az empátiát gyerekben, felnőttben egyaránt, így készítve fel a társadalmat arra, hogy a későbbiekben egy egymást jobban segítő, elfogadó közösséggé váljon, ahol a gyengét segíteni szükséges, nem pedig kirekeszteni, bántani.