Hogy vagytok ebben az új esztendőben, kedveseim? Hogy érzitek magatok? Jól? Nem ártott meg a sok töltött káposzta? A temérdek felfalt sütemény? Hm? A sör, bor, pálinka, unimukk? A sampánny? Megártott? Úgy buliztatok volna, mintha utoljára? De nem lehetett, mert itt vagyok köztetek?

Bosszantó vagyok, ugye? Aki hisz a létezésemben, annak azért, aki meg nem hisz, hát annak meg azért. Márpedig itt vagyok.

Itt vagyok, és nem értelek benneteket. Hiszen rengeteget dolgoztatok azon, hogy köztetek lehessek – most viszont el akartok tüntetni. Hát ez nem így megy, kedves földlakók.

Itt az író megtorpan, és töprengeni kezd azon, vajon jó ötlet-e a vírus bőrébe bújni. Mondjuk a vírusnak nincs bőre, de akkor meg hova. A koronájába? Ez jobban hangzik: elrejtőzni a koronájában, és utazni a vírussal. Tobzoskával a piacra, piacról a fazékba, onnan az emberbe, száz, ezer, millió földlakóba. No de ilyen lehangoló üggyel kezdeni az évet? Á…

Rendezgetni kezdi a maszkgyűjteményét. Van kockás-orrcsiptetős. Van csíkos, óriási. Van ijesztő, denevéres. Kék műtősmaszk. Pormaszk a barkácsáruházból. Szuvenírmaszk ki-tudja-honnét. Műanyag álarc szeleppel. Folyóirat reklámmaszkja. Valami rendezőeszköz kellene, mint a bélyegeknek – egy szép gyűjtemény valamikor jó pénzt érhet, amúgy is rég eldöntötte, hogy megőrzi a maszkokat az utókor számára. Emlékeket is frissíthetnek majd, ha egyszer csak beköszönt a feledékenység korszaka. Vagy a kollektív feledésé, amikor a földlakók elfelejtik, hogy mi mit okozott, és a tobzoskák meg az ürgék meg a triceratopszok ismét megjelennek az étlapon.

De hol vannak a koronavírusos viccek?, teszi fel az író a kérdést.

Vannak.

Home office-hoz szobabiciklit keresek, mindegy milyen színű, munkába járáshoz kell. Úúú…

Itt a pilóta beszél. Ma home office-ból dolgozom. Naa…

Meghalt az első koronavírus Mo-on, kórházi fertőzésben. Háháhááá…

Koronavírus ellen egyél naponta két cikk fokhagymát. Nem leszel immunis, de mindenki elkerül, és nem ragad rád a cucc. Hihi!

Nem olyan jók, mint annak idején a belevaló politikai viccek, de mit várjunk el a mémek korában.

Persze, előálltok most egy vakcinával, vagy többel is, és ha nem sietek, nem érem el a kijelölt kvótám, azaz a földlakók kétharmadának megfertőzését. Persze tévedhettek is, de erre nem szabad alapoznom. Megteszem, amit megtehetek, szerencsémre vannak köztetek eléggé sokan, akik sosem tennének maszkot az arcukra, meg van sok másik, akinek nyű van a fenekében, s nem bír egyhelyben meglenni, hát jár-kel fel-alá a világban – nos, ők az én fizetetlen segítőim. Számítok rájuk.

És tudjátok, mit? Jóformán el sem tűnök, de valahol valakik már teljes erőből azon fognak dolgozni, hogy egy másik vírus valamely másik állatról átugorjon rátok, földlakókra. Képtelenek vagytok vigyázni magatokra, tisztában vagytok ezzel? Ebola, Marburg-vírus, emlékeztek?

Izgalmas új esztendőt kívánok nektek:

Sars Cov II.

Az író elégedett. Mégiscsak felborzolja majd néhány olvasója idegeit. Megropogtatja ujjait, feláll az íróasztalától, a konyhába megy, és kivesz a hűtőből egy szilveszterről megmaradt kandírozott denevért.

Király Farkas