Még a második kötetem megjelenésekor, 2012-ben kezdték mondogatni ismerőseim, hogy készítsek egy szerzői oldalt, mert általa sokkal könnyebben jutok majd el az olvasókhoz. Gondoltam, jól jön az annak, akinek van már vagy ötven kötete, de engem ez a veszély egyelőre nem fenyeget… Ám néhány nappal ezelőtt végül mégis beadtam a derekam.

Először nem volt nagy kedvem hozzá, akartam is, meg nem is. Aztán csak belefogtam, annak ellenére, hogy láttam, milyen sok időt vesz igénybe egy efféle oldal ápolása. Pár éve meg sem fordult volna a fejemben ilyesmi, annyira idegen volt számomra az állandó jelenlét, s problémát jelentett az is, hogy emiatt kevesebb időm jut a családomra, az olvasásra, az írásra.

Számos író ismerősömnek van ilyen szerzői oldala, amelynek segítségével – nagy anyagi ráfordítással, mivel a sokat emlegetett közösségi oldal mindenféle lehetőséget nyújt a reklámhoz – több tízezreket is el lehet érni. Ám az emberek – néha velem együtt –belevesznek a nagy kékségbe, s szinte mással sem foglalkoznak, még beszélgetés közben sem, minthogy lapozzák a hírfolyamot.

Még kicsit idegenkedek az oldaltól, úgy érzem magam, mintha egy eddig számomra ismeretlen utcán járnék. De mindeközben rájöttem praktikusságára is: mostantól nem dugom az írásaimat azok orra alá, akiknek eszükbe sincs olvasni, a saját profilomon meg megoszthatok teljesen hétköznapi dolgokat, amiknek semmi köze nincs az irodalomhoz.

Persze nem szeretnék „online költő” lenni – mert van ilyen épp elég. Manapság mindenki, akinek kicsi szívét bánat mardossa, vagy épp meglátja, hogy milyen szép az élet, s újra tavasz színű illat árad, rögtön klaviatúrát ragad, s kétszáz lájk után kikiáltja magát költőnek. Főként ünnepek környékén érzik egyre többen úgy, hogy csodálatos gondolataikat meg kell osztaniuk mindenkivel, és azon felül mindenkivel is… Eszükbe sem jut, hogy akad, aki ezt esetleg nem találja tetszetősnek, s hogy legalább a ragrímeket vagy a szövegen belüli káoszt el kellene valahogy kerülni. – Csak közölni akarnak, mindenáron, mert az élet szép és kegyetlen is, s az sem zavarja őket, hogy ezt már nagyon sokszor megírták, mert ők is meg akarják írni.

Egyszóval tudom, van minden a világhálón, remekművektől a rútságokig. S ebben a hullámzó közegben, viszonylag csendesen és türelmesen várom az olvasóimat én is…

Lőrincz P. Gabriella