Bodó Iván halászati mérnök, ismeretterjesztő író felmenői között balatoni halászok, hajóvezetők és tanárok egyaránt voltak – volt kitől örökölnie a víz szeretetét, a vízi élővilág ismeretét és az elhivatottságot is. – Mirtse Zsuzsa interjúja.

Mirtse Zsuzsa: Mi a különbség a halászat és a horgászat között?

Bodó Iván: A horgászat sportszerűen űzött szabadidős tevékenység, melynek során… De hívjuk inkább segítségül Romhányi Józsefet, akinek rímes sorai elmondják helyettem: „Meg is láttak ott egy ingerlő csalétket, mely a parton ülő horgászban ér véget!” Tehát a gyomrukon keresztül csaljuk horogra és fogjuk meg a halakat, bár a pontyfélék esetében – mely halcsaládba hazánkban 37 halfaj tartozik, beleértve az összes keszeget is – csak előbélről beszélhetünk, mert nekik más az emésztésük. Ámde az éhség, az étvágy és a becsapás is közös! Erről részletesen írtam Balatoni halmesék című könyvemben, úgyhogy rátérnék inkább a halászra, aki többnyire hálós technikákkal zsákmányolja a halat, bár a halászat első fogásait – avagy bökéseit – inkább a gémektől, kócsagoktól leste el ősünk. Először vélhetően fából készített szigonnyal próbálta ki e mozdulatot, amely biztosabb zsákmányszerző próbálkozás volt a halak után úszásnál és kapdosásnál. Később készültek ágakból, vesszőkből is eszközök, ezt talán a hódtól leshettük el, bár ő vegetáriánusként csak a vizeket tereli efféle építményeivel. Ám a vejszék is terelésen alapulnak: egymás mellé sűrűn lebökött ágak, nádszálak mentén úsznak a pikkelyesek a csapdába. A fűzvesszőből font borítókosarakkal pedig az ívó, partszélekbe húzódó halakat tudták fül helyett uszonyon vagy kopoltyún csípni. A nagy áttörést azonban az első hálók megkötése jelentette. Kisszerszámos eszközöknek hívjuk azokat, amelyeket egy halászember is kezelhet. Például a dobóháló, amely kör alakban kiterülve vágódik vállról és az ajkak közül a vízbe, és sok-sok ólomgolyó húzza a tómeder felé, így borítva le a vermelő, táplálékot kereső vagy szaporodásra összegyűlt halakat. Vannak hosszú nyelű emelőhálók, umbellák, vagy folyóvízi táplik, kecék, aztán a varsák különféle, egy vagy két terelőszárnyas, szűkebb, tágabb vörsökű típusai. Rövidebb kopoltyú- vagy nyakzóhálókat is használtak egyedül, melyeknek vékony fonalába úgy gabalyodik bele a nekiúszó pikkelyes, mint lepke a pókhálóba. A húzó- vagy kerítőhálókhoz, melyek aktív halászeszközök, már több halász kell: a háló hosszúságától függően kettőtől akár húsz főig.

MZs: A halászati mérnök mivel foglalkozik pontosan?

BI: A haltermelés folyamatát szervezi meg és irányítja, mert manapság a hal már nem csak a természet ajándéka! A tógazdaságokban komoly és szép, két-három évig tartó „technológia” során lesz az ikrából rántott pontyszelet, illetőleg az a másfél-három kilogrammos ponty, amelyből az alapanyagául szolgáló „pontypatkót” vágják. Pontyról beszélek, hiszen kétezer éve háziasított uszonyos barátunk az európai édesvízi kultúrák fő hala. Mellette természetesen több olyan halfaj is jelen van e vízterekben, melyeknek mesterséges szaporítása és ivadéknevelése mára éppen úgy kidogozott.

MZs: A halászat manapság sokkal többet jelent, mint pusztán kifogni a halat egy hálóval. Mi mindent csinál még ma egy halász?

BI: Ma a halászok a tógazdaságokban ténykednek, természetes vizeink halai kizárólag a „bütykölt csalik” által vannak veszélyeztetve, vagyis a horgászoké a halfogás lehetősége. A tógazdasági haltermelés rengeteg feladatot ad, kezdve a tavak medrének, gátjainak karbantartásától, a halászeszközök javításán és a vízkormányzáson át a halak kihelyezéséig. Az áprilistól szeptemberig terjedő időszakban napi feladat a pontyok etetése, állományellenőrzés, a növekedési adatok és az egészségi állapot folyamatos figyelemmel kísérése. Októberben a lecsapolás, halászat folyamatával zárul a termelési év, ahol a válogatóasztalról faj és méret szerint szétválogatott termés betárolásra kerül, várva sorsát, ami a fiatalok esetén továbbnevelést jelent, míg a két kilogramm körüli, 2,5 éves halak az emlegetett patkószelet sorsára jutnak. Így felsorolva ez elég monotonnak tűnik. Pedig nem az! Mert közben csodáljuk a napkeltéket, napnyugtákat, az idő múlását, amíg egyik évszakból a másikba ér e nagy mutató, vagy inkább varázspálca. Használjuk az összes érzékszervünket. Észrevesszük a színek, illatok, madárhangok változásait, megsimítjuk az őszi nádbugát, aztán júliusban a nyárit, édes gyümölcsökbe harapunk, és pláne halba, kifogva őt, készakarva!

MZs: Hogy viszonyul egymáshoz, hogyan egyeztethető össze a halászat/horgászat és a természet védelme? Hogyan lesz ez fenntartható?

BI: A horgászat írott és íratlan szabályai és az írottakat betartató halőri szolgálat, valamint a büntetési tételek s ezzel kapcsolatos jogszabályok mind azt célozzák, hogy bőven maradjon zsákmány az unokáknak, sőt, amíg világ a világ, folyjanak tisztán a folyók, áramoljanak a tavak, éljenek ott bőven szép és boldog halak! A halgazdálkodás feladata az is, hogy javítsa a halak szaporodási feltételeit. Ez – ismerve az egyes halfajok szokásait és igényeit – az ívási időszakokban kihelyezett mesterséges ívófészkekkel történik. A harmadik fontos feladat a mesterséges állománypótlás. Azok a halfajok, amelyek csoportosan ívnak, és elveszítették bölcsőiket a folyószabályozás, partvédő művek építése és egyéb emberi beavatkozások során, a természetes vizekben elkallódnak, és rosszul fejlődnek az ivadékaik. Ráadásul sokan horgásznak rájuk, mint például a pontyra, tehát nagy mennyiségben hagyják el a vízteret, „Te halászlé vagy rántott ponty leszel!” felkiáltás kíséretében. Itt jön a tógazdaságok feladata, vagyis szaporítani, és nagy mennyiségben felnevelni ott e kérdéses halfajokat, majd halszállító teherautók kádjaiból, csúszdán leengedve telepíteni őket a természetes vizekbe. Ez a módszer természetesen jobb hatásfokú a fészekre ívó halak esetében is, hiszen a védett tógazdasági körülmények között jóval kedvezőbb az ikrából kikelt és tovább nevelt kis süllők, harcsák megmaradása és növekedési üteme. 

MZs: A halászat a népi kultúra része volt, külön szókinccsel, tárgyi kultúrával. Mesélj erről! 

BI: Nagyon sok olyan szó és eszköz létezik, amit nem ismer a laikus, és a számítógép sem, ezért az alább leírt szavak zömét pirossal alá is húzza. Mint például a supedla, pádli, badella, bucsér, fazolin, alin, léhés, inslég, szapoly, mericske, trepni, terics, pörs, pöse, elsaral, krutyi, pipál, zsákra fut, habütő, bókony, orrtőke stb.

MZs: Mit tudsz tenni ismeretterjesztő íróként a megőrzésért?

 BI: Leírom! Mint emlegetett könyvemben vagy annak idején a Süni magazinban! És elmesélem, bemutatom! Halneveket és egyéb vízibiológiai fogalmakat tanítok gyerekeknek különféle balatoni rendezvényeken, személyhajókon, fesztiválokon és városnapokon. Fontosnak tartom, hogy a még kíváncsi korosztályok ismerjék meg a vizek, vízpartok élővilágát, és boldogsággal tölt el, amikor látom az alsósokat, amint négyhetes kis süllők közé dugják az ujjukat a tóparti biológiaórán, vagy a hajó fedélzetén ülve rácsodálkoznak Tivadarra, a tegzes bolharákra.