Előveszi a telefonját, rápillant a magánlevelezéseire, de sok örömöt nem talál bennük, kérések, feladatok, elintéznivalók, ugye megteszi, már csak rá számíthatnak. Csónakja a gyötrések tengerén hánykódik, egyre távolabb a parttól. Átkattint a hírfolyamra, az meg, mint a disznósajt, van benne minden, egymáshoz préselve. Hogyan rendeljen cipőt, sátrat, viharkabátot, szeretőt, fizessen elő jógakurzusra, zének megjelent az új kötete, bemutatják, jelezze, hogy érdekli-e az esemény, életvezetési tanácsok, ha kell, ha nem, háromösszetevős máktorta receptje, képalbum szlovén tavakról, szelfik, ugyanazok az agyonfilterezett arcok. Közéleti anyázások, rohadj meg, te rohadj meg. Fermentálj, kovászolj, lassulj. Elváratik, hogy tudja, mit jelent az összes betűszó, akár orvosi, akár egészséges életmód, akár angol szleng. Ha nem érti, hülye. Zsibbad a szeme.

Megnézi inkább a hivatalos levelezéseit. Megnyílt, menjen el, töltse ki és küldje vissza, megint nyomtathat, szkennelhet, több tucat megválaszolatlan e-mail, ezek zabálják fel az életét. Lezárja az egész szaros készüléket, tölt magának egy whiskyt, elege van.

Átlagos szerda este. Vagy csütörtök. Vagy bármelyik nap. Jó ideje már a hétvége sem különb. Amit lehet, ritkít, kiikszel, töröl. Akik határozott kérése ellenére továbbra is kéretlen levelekkel bombázzák, a spam mappába kerülnek. Az lenne jó, ha nem is tudnának levelet küldeni az e-mail-címére, de ilyen lehetőség még nincs, pedig ez de kár. Így csak láthatatlanná tudja tenni őket – amit nem lát, az nem fáj.

Már meg sem lepődik azon, hogy amikor beszél, a másik valami egészen másba kérdez bele. Nyilván nem rosszindulatból, csak éppen fogalma sincs arról, hogy ezzel benne szétver valamit, mert közben egészen máshol jár gondolatban, és akkor eszébe jutott, hogy. Á, figyelemzavaros, bocsi, bocsi.

Párhuzamos kisvilágokban élünk, gondolta régebben, mindenki csak mondja a magáét, de a fül és a szív zárva marad.

Mostanában inkább egy dodzsempályán érzi magát: a játékautók összevissza száguldoznak, ütköznek, mert senki sem figyel a másikra. Régebben ezen nevetett, ma inkább bosszantja. Egyre gyakrabban feszült és irritált. Zavarja a túl sok erős inger, zaj, akarat, akaratosság, indulat.

De hiszen bármikor kiszállhatok, felfüggeszthetem a fiókomat, vagy nem nyitom meg napokig, hónapokig – gondolja.

Csakhogy ez nem teljesen így van. A munkánk egy része már ezeken a felületeken zajlik, ami jó is, rossz is. Jó, mert bárhonnan végezhetjük, akár a mozgólépcsőn vagy sorban állás közben. Rossz, mert már elváratik, hogy bármikor végezzük is el – ha nem válaszolsz két órán belül, biztosan eltört a karod. Nem is élsz már talán.

A falamon egy régi naptár lóg, időtlenül. Jókora naptár, szeretem a képeit nézegetni. Közel húsz éve kaptam ajándékba, azóta is őrzöm, megbecsülöm. Persze, hogy a képek miatt. A kassai dóm, a Szent Erzsébet-főszékesegyház főoltárának táblaképei sorakoznak benne, a Szent Erzsébet-legendaciklus tizenkét jelenete. Október lapján Erzsébet a kórház udvarán ülő pokolvaras ember haját nyírja. Az ápolás, a nyomorúságos testhez való lehajlás Szent Erzsébet legendájának karitatív motívumai közé tartozik – a földi terhek enyhítése, az elesettek iránti irgalom, a test rongálódásának alázatos elfogadása még fénylőbbé teszi a szolgálatát. Mozdulata természetes és egyszerű, szelíd, mégis határozott. Talán azt gondolja éppen: „Valakinek ezt is meg kell tennie”. Fölöttük nem a földi égbolt dereng, hanem Isten aranyszínű mennyboltozata. A koldus leple azonban kék – a transzcendencia színe. Mintha a festő azt akarta volna sugallni: az isteni jelenlét ott lakozik a sebzett, megrongálódott test mélyén is.

Szent Erzsébet arcán az egyetlen filter: a szereteté. A kirekesztettek felé fordulás, ez a kételyeket és kérdéseket nem ismerő, magától értetődő odaadás képe újra és újra megállít.

Tudok-e én is ilyen természetességgel odahajolni? Van-e bennem mindig egy apró varázseszköz, amellyel segíthetek?

És észreveszem-e, hogy kinek van szüksége ollóra.

Mirtse Zsuzsa

A fotón A kassai dóm Szent Erzsébet-legendája című falinaptár (Méry Ratio Kiadó, 2008) októberi lapjának képe látható. A felvételt Méry Gábor fotóművész készítette.