Hegedűs Imre János írása Jobbágy Éva Adjátok vissza a szavainkat! – Tormay Cécile, a negyedik T című kötetéről

A Tormay-jelenség megfejtése könyvem egyik célja – szögezi le Jobbágy Éva összefoglaló, nagy munkájában. Valóban mélyre kell ásni az elmúlt száz év történelmében, mert rágalmak, torzítások halmaza takarta el a XX. század markáns művészegyéniségét, Tormay Cécile-t. Hogy miképpen viszonyult a politikai hatalom és a marxista irodalomtörténet-írás a Tormay-életműhöz, jelzi a címben szereplő „negyedik T” megjegyzés. Azt jelenti, hogy még a boszorkánydér zúzmarás szurdokában született három kategória, a „támogatott, tűrt, tiltott” szférájából is kiűzték Tormayt, meggyújtották alatta a boszorkányokat elpusztító autodafét, így lett ő a „negyedik T”.
Kolosszális munkát végzett Jobbágy Éva. Úgy követte nyomon kedves alanyát, hogy felgöngyölítette a kor minden jelentősebb irodalmi, irodalompolitikai áramlatát, átvilágította a húszas, harmincas évek társadalomszerkezetét, folyóiratok, könyvkiadók áldásos vagy kalózkodó munkálkodásába pillantott be, kritikusok, irodalomtörténészek jó vagy rossz ítélkezéseit szedte csokorba, s eljutott a végkifejletig, Tormay Cécile 1937-ben bekövetkezett haláláig.
S igen fontos megjegyezni: Nem lett belőle apologéta! Nem zeng dicshimnuszokat, nem lépi túl az irodalomtörténészek számára előírt objektivitás korlátait, kimérten, alapos körültekintéssel ír a szemhatárába bekerült jelenségekről, tünetekről, személyekről, csoportokról, miközben minden gondolata akörül forog, ki és mi lehet hasznos a magyarság számára, mit kell, mit lehet beépíteni nemzetünk falába, fundamentumába. Elsősorban természetesen Tormay Cécile-t, mert nélküle hézagos ez a fal, életműve nem hiányozhat az alapból.
S miközben Jobbágy Éva szakszöveget szerkeszt, beiktatja a Tormay Cécile munkáiból kiragadott fajsúlyos szemelvényeket, így lesz a könyv értékes konglomerátum, megtudjuk a monográfustól az eseményeket, a történéseket, és fellángol bennünk az a tűz, ami egy nagy írónő tudatában, lelkében izzott. Éppen e kettőség miatt szólni kell a könyv műfajáról. Csak részben monográfia, inkább eszmetörténeti, szellemtörténeti eszmefuttatások gyűjteménye, és ami a legfontosabb: perirat, minden sorával, minden mondatával cáfolja a Tormay Cécile-ről megfogalmazott rágalmakat, kiemeli a feledés kútjából, és fölmutatja nekünk, 21. századi olvasóknak az értékes, páratlan szépségű életművet.
Igencsak beszédes adalék az a tény, hogy Tormay Cécile csodagyermek volt, négyévesen már olvasott, tízéves kora után hat nyelven tanulmányozta a világirodalmat, első regényét tizenkét éves korában írta, átélte az első világháború és a proletárdiktatúra borzalmait, 1919-ben halálra ítélték. De a húszas, a harmincas évek a világsiker évei, Anatole France hívja meg Párizsban a lakására, s méltatja lelkes szavakkal Emberek a kövek között (Au pays des pierres) franciául is megjelent regényét, D’Annunzio fordítja novelláit, Amerikában arat óriási sikert Bujdosó könyv című munkája, kiadók tucatjai versenyeznek a közlési jog megszerzéséért. S mindeközben megalapítja és szerkeszti a Napkelet(1923–1940) című folyóiratot, mely köré nemzeti eszményekért rajongó írótábort szervez.
Diadalmas élet ez, a Trianon utáni dermedtségből életre kelt nemzet egyik bőven termő fája, szellemi táplálék gazdagoknak és szegényeknek, alkotóművészeknek és átlagolvasóknak. Mert nem igaz, hogy Tormay csak az úri Magyarország életérzését, életstílusát fogalmazta meg, nem igaz, hogy ő lett volna az úgynevezett keresztény nemzeti kurzus apostola. Minden leírt sora az összmagyarságról szól, minden gondolatát, eszméjét a magyarság életcéljainak szolgálatába állította. És tegyük hozzá, ma már nem átokszó sem a „keresztény”, sem a „nemzeti” jelző!
Jobbágy Éva nem emeli túl magasra, nem helyezi légüres térbe Tormay Cécile-t. Részletesen foglalkozik a történelmi eseményekkel, többek között Tisza István meggyilkolásával. Magyarország fölkoncolására sereglő martalócok számára startot jelentett az 1918. október 31-én, a Hermina úti villában eldördült pisztolylövés, kioltotta annak a politikusnak az életét, aki talán képviselni tudta volna az országot Trianonban.
És alaposan foglalkozik Jobbágy Éva a Tanácsköztársaságnak nevezett vörös diktatúra tobzódásával. Ide kívánkozik egy kevésbé ismert adalék, amelyet Jobbágy idéz. A magyarság számára végzetes volt a trianoni döntés, halálos csapás az ország feldarabolása, s ezt a hóhérmunkát Kun Béla felajánlja az amerikai elnöknek. 1919. április 30-án kelt levelében írja Thomas Woodrow Wilsonnak: „A magyar forradalmi kormány nevében tisztelettel kijelentem, hogy fenntartás nélkül elismerjük az Önök által bejelentett területi-nemzeti igényeket […] Ismételten ünnepélyesen kijelentjük, hogy nem állunk a területi integritás elve alapján, és most közvetlenül is az önök tudomására hozzuk, hogy fenntartás nélkül elismerjük az Önök összes területi-nemzeti követeléseit.”
Ha a magyarság nagy része soha nem fog beletörődni a hóhérmunkába, ha az számit magyarnak manapság is, akinek fáj Trianon, akkor zárjunk ki minden szubjektív ítélkezést, ne a mi szavunk legyen a vétó, idézzük Kun Béla szellemi atyját, Vladimir Iljics Lenint. Ő írja a világháború utáni diktátumokról: „Tehát mi volt voltaképpen a versailles-i szerződés? Hallatlan béke, rablóbéke, amely az emberek tízmillióit […] rabszolgasorsba taszítja. Ez nem béke, ezek olyan feltételek, amelyeket fegyveres útonállók diktálnak a védtelen áldozatoknak.”
Ebben a gyehennás időben élt Tormay Cécile, s neki kötelessége volt tanúskodni az eseményekről. Igaz és hiteles tanú volt ő, ezért ítélték halálra, és ezért helyezték indexre és zúzták be a könyveit 1945 után a kommunizmus évtizedeiben. A két végzetes esztendő eseményeiről szól a Bujdosó könyv, a kommunisták által ezerszer kiátkozott munkája, amelynek kiadási jogáért amerikai és nyugat-európai kiadók versenyeztek.
Jobbágy Éva napjainkig vezeti az események szálát. Látja, érzi, hogy lassan derül az ég Tormay Cécile fölött, 2012-ben Magyar Örökség-díjjal tüntették ki, szobrot és emlékoszlopot emeltek a tiszteletére, de az irodalmi kánonban még nem foglalta el az őt megillető helyet. Még munkálnak a merevgörcsök, élnek az előítélek, még csak kevés olvasó kezében fordulnak meg olyan remekművei, mint A régi ház, a befejezetlenül maradt regénytrilógiája vagy a finom ívű, gonddal kimunkált novellái.
Jobbágy Éva irodalomtörténeti tudással, filológiai gonddal, mégis olvasmányos stílusban megírt könyve szellemi honfoglalás. Visszapereli a múló időből a magyar irodalom, a magyar nemzet méltatlanul elfelejtett, betiltott, megtagadott alakját.

(Pytheas Könyvmanufaktúra Kiadó, 2025)