Az Összefogás a Szánhúzókért Közhasznú Alapítvány 2008 óta dolgozik északi szánhúzó kutyák (szibériai husky, alaszkai malamut, szamojéd) mentésében. A kuratórium elnökével, Danai Valériával beszélgettünk annak kapcsán, hogy a husky divatos kutyává vált, de a kezdetben rajongó gazdák előszeretettel szabadulnak meg kutyájuktól. – Szilágyi-Nagy Ildikó interjúja.

Szilágyi-Nagy Ildikó: Hogyan kapcsolódtál be a szánhúzó kutyákért végzett munkába?

Danai Valéria: Az alapítvány még gyerekcipőben járt, amikor az egyik forgalmas budapesti úton hazafelé autózva, egy szibériai husky kutya bóklászott az út közepén. Azonnal félreálltam, és próbáltam jobb belátásra bírni, de nem hagyta magát megfogni, nagyon félt az embertől. Innentől kezdve hónapokon keresztül hazafelé mindennap megálltam, vittem neki vacsorát, és próbáltam a bizalmába férkőzni. Ő ott élt az út melletti bozótban egyedül, kitéve az autóknak, a nem állatbarát hajléktalanoknak, és a való világban a kóborló kutyára leselkedő rengeteg egyéb veszélynek. Egy idő után már esténként kint ült a találkozóhelyünkön, és várt, azonban megfogni még akkor sem hagyta magát. Ekkor kerestem rá az interneten, hogy honnan kaphatnék valami segítséget, és találtam rá az alapítványra. Ahogy telt-múlt az idő, a kutya az utcáról az én kutyám lett, és egyúttal elkötelezett lettem a fajta iránt és a mentésükben való munka iránt is.

SzNI: A husky divatos fajtává vált nálunk, ám a szánhúzó kutya speciális gazdát igényel. Ezért nagy számban válnak meg a gazdák kutyáiktól. Mik ezek az igények, és miért nehéz megfelelni nekik?

DV: A szánhúzó kutyák munkakutyák. Elsősorban teherhordásra, rakományos fogatok húzására használták, és nem az emberhez szocializálták őket, mint más munkakutya fajtákat, például a vadászkutyákat, hanem kimondottan haszonállatok voltak. Ez természetesen azóta megváltozott, viszont a szánhúzók szabadság iránti vágya, mozgásigénye, rendkívüli vadászösztöne megmaradt. Ha például nem elégítjük ki kíváncsiságukat, könnyedén megszöknek tőlünk, és maguk keresnek kalandokat, ugyanez a helyzet, ha nem visszük őket sétálni, túrázni, sportolni (természetesen koruk, egészségi állapotuk függvényében), szintén maguk gondoskodnak megfelelő mozgásról, ami lehet szökés, kertészkedés, rombolás, bútorrágás, vagy végső elkeseredésükben, unalmukban vonyítani is nagyon tudnak, akár egész álló nap. Gyakran megesik, hogy azért válnak meg tőlük, mert a gyenge kerítést leküzdve a szomszéd szárnyasait lemészárolják. Nagyon igénylik a társaságot is, hiszen falkában éltek, sok kutya együtt dolgozott az eredeti környezetükben. Ezért aztán a magány is megviseli őket. Ha a gazdi egész nap dolgozik, érdemes őket nem egyedüli kutyaként, hanem másik kutyával együtt tartani. Szánhúzó kutya, és véleményem szerint bármilyen kutya csak olyan embereknek való, akik nemcsak egy kutyát szeretnének a kertbe, hanem életmódjuknak tekintik a „kutyázást”. Az igazi kutyatulajdonos fontosnak tartja – a kutya egészségügyi igényeinek kielégítésén túl – a kedvence boldogságát is.

SzNI: Sokan szívesen támogatják adományokkal az állatmentő alapítványokat. Saját magam is tapasztaltam, hogy vannak olyan „állatmentő” szervezetek, emberek, akik messze nem felelnek meg sem az állatmentés morális, sem jogi, szervezeti, pénzügyi követelményeinek. Hogyan szűrje ki az ember a megfelelő szervezeteket, mi a garancia, hogy nem fognak visszaélni a bizalmával?

DV: Nehéz kérdés, sok civil szervezet küzd a fennmaradásért, és sajnos valóban vannak szervezetek mögé bújt, vagy saját néven „működő” magánszemélyek, akik az adományokat nem a meghirdetett célokra használják fel. Azonban ma már nagyon könnyen ellenőrizhető minden valóban létező, és a vállalt munkáját ténylegesen elvégző szervezet. A birosag.hu oldalon megtalálható a civil szervezetek névjegyzéke, ahol ellenőrizni tudjuk az általunk kiválasztott szervezetet, még a beszámolóink is elérhetőek, illetve a közösségi portálokon, a civil szervezet honlapján látszik, ha az adott szervezet nem működik, vagy nem naprakész adatokat tesz közzé magáról. Magánszemély állatmentők esetében nincs biztonságos mód, hogy ellenőrizni tudjuk, valóban jó célra gyűjtenek-e, és arra használják-e fel a kapott adományokat. Ebben a kérdésben nem tudok állást foglalni. Azt is tapasztaljuk, hogy nagyon fontos a személyhez kötődés, sokkal nagyobb a bizalom, ha tudjuk, kik állnak egy-egy szervezet mögött. Velünk is bármikor lehet e-mailen, telefonon, Messengeren egyeztetni, sokan ismernek minket rendezvényekről, esetleg látták, hogyan dolgozunk, miként veszünk részt egy mentésben, vagy éppen fogadtak már tőlünk örökbe kutyát. Tehát „kézzel foghatóak” vagyunk, jelenlétünk az állatmentés világában nem csak virtuális. Ez is segíti az embereket abban, hogy tudják, jó helyre kerül az adományuk.

SzNI: Mások úgy szeretnének tenni a mentett állatokért, hogy maguk is örökbe fogadnak. A mentett kutya vagy akár macska bizonyos tulajdonságokat már hordoz élettörténetéből adódóan, ezért tudni kell bánni vele. Kinek ajánlod, hogy felelősen belevághat az örökbefogadásba?

DV: Általában az örökbefogadásra váró kutyák már nem kölykök, a fiatal felnőtt korú kutyusoktól az egészen időskorú kutyákig élnek nálunk. Jelenleg ötven fölött van a gazdára váró szánhúzók létszáma alapítványunknál. Vannak egészségesek, akikkel akár sportolni lehet, de kirándulni, túrázni egészen biztosan, és sajnos vannak betegek, akik például közúti balesetben megsérültek, vagy a felelőtlen tartás miatt valamilyen maradandó egészségi károsodással élnek. Ilyen Liza, a vak kutyus, aki szeme világát a volt gazdája felelőtlensége miatt veszítette el. Vannak, akik félnek, mert az életük első éveit egy szaporítónál bezárva töltötték, sosem találkoztak emberrel vagy a természettel, s akadnak olyanok is, akiket feltehetően bántalmaztak, ezért csak óvatosan közelítenek az emberhez. Ezekhez az állatokhoz nyilván rengeteg megértéssel és elfogadással kell fordulnunk. Mindenképpen olyan emberek mellé ajánljuk őket, akik segíteni szeretnének ezeken az állatokon, és ezekkel a nehézségekkel együtt szeretnék őket befogadni, értük teszik, amit tesznek, és róluk szól a dolog. Ezek a kutyák természetesen nem agresszívak, és nem is reménytelenek. Sok foglalkozással, szeretettel kinyílnak, és igazi társak lesznek.

A fotókon látható kutyák az Összefogás a Szánhúzókért Közhasznú Alapítvány gondozásában vannak, örökbefogadhatók.