Az első népdalokat a család idősebb tagjaitól tanultam, majd a drága tanáraim bővítették tudásomat. Én még abban a szerencsés helyzetben nőttem fel, amikor az iskola berkein belül is voltak népdalversenyek. A dallamok, a szöveg, az állandóan felbukkanó szerelem és bánat, a kacérság, az átok egészen elkápráztatott. Nem csak dalokat tanultam, hanem kaptam valamit a múltból, hogy vihessem a jövő felé. De fiatalon erre nem gondol az ember. Inkább csak hagytam magam sodródni. Mivel nem jártam zeneiskolába, hallás után tanultam a szebbnél szebb népdalokat. Némelyik népdalhoz olyan versszakokat is, amiket sokan nem is ismernek, csak nálunk, a Kárpátok lábainál találkoztam velük. Szép emlékként tároltam ezeket a dallamokat, a szövegek pedig néha egészen váratlanul bukkantak elő az emlékeimből, éveken át.

Nem gondoltam arra, hogy életem derekán visszakerülök a népdalok világába. Persze nagyon szívesen hallgattam mindig népzenét, szerettem elolvasni egy-egy gyűjtés történetét, de az eszembe sem jutott, hogy valamikor még dalolásra használom a hangomat. Az idei év erre rácáfolt. Már egy ideje nézegettem a Szandai Kövirózsák Dalkör videóit, csodáltam a különleges népviseletet, amit sajnos már csak alkalmakkor viselnek a helyiek. Néhány népdal a videókat hallgatva megmaradt az emlékezetemben, és azon kaptam magam, hogy énekelgetem. Úgy, ahogyan gyermekkoromban. Ismerős volt az érzés, és megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy szeretnék csatlakozni a kórushoz. Ha nem is fellépésekre, csak úgy, szerettem volna megtanulni a népdalokat. Bár azt még nem tudtam, mennyi szabadidőm lesz az idei évben, de eldöntöttem, hogy amikor csak tudok, eljárok a próbákra. A népdalosok között hamar otthonra leltem, és néhány hónap múlva már színpadra állhattam a Szandai Kövirózsák Népdalkör tagjaként. A csoport korábban is működött, de ebben a formában 2022-ben jött létre, Rugáné Pongrácz Mária Anna vezetésével.

A Szandán honos rózsás kövirózsa egy védett növény, mely a kövek között, az időjárás viszontagságaival nem törődve szereti a környezetét. Szívós, szárazság- és hidegtűrő növény, csillagalakú virágai pedig mosolyt csalnak az arcunkra. Ilyen a népdalkör is. Ahogyan eleinte csak hallgattam, majd lassan megtanultam a Kodály Zoltán által 1922-ben gyűjtött népdalokat, csak még közelebb éreztem magam a helyi emberekhez. Amikor magamra öltöm a helyi viseletet, nem vagyok „gyüttment”, olyankor itthon vagyok, egy az itteniek közül, szeretettel és tisztelettel gondolok azokra, akiknek emlékét ismeretlenül is továbbvihetem, azokra, akik a népdalokat egykor elénekelték Kodály mesternek. Ha felcsendül Szandán egy régi népdal, megidézzük az elődöket, tisztelgünk a múlt előtt. A szandai hegyek beleremegnek a dalok fájdalmas igazságaiba, mint ahogyan a madarak énekébe, a pillangó libbenésébe, amikor egyik kövirózsáról a másikra száll.

Lőrincz P. Gabriella