Erős Kinga József-Attila díjas író, kritikus, szerkesztő, irodalomszervező, a Magyar Írószövetség 2019 novemberétől megválasztott elnöke. Elnökségének első évéről, tennivalóiról, az irodalmi élet legutóbbi változásairól és a 2021-es év terveiről kérdeztük. – Csanda Mária interjúja.

Csanda Mária: Fontosnak tartod a fiatal nemzedék bevonását az irodalomba, új tehetségek felfedezését, ennek megfelelően több pályázat is indult Írószövetségi támogatással. Vers- és prózamondásra, ifjúsági regény írására ösztönöznek, vagy említhetjük a 2020 decemberében megrendezett, népszerű énekelt versek versenyét, a Hanghordozókat, aminek a döntőjét online követhettük. Milyen eredményekkel jártak idáig ezek a programok és mennyiben változtatta meg a járványhelyzet a lebonyolításukat?

Erős Kinga: A 2020-as esztendő számos tervemet felülírta a járványhelyzet miatt. Míg a február 18-i Magyar Széppróza Napjához kapcsolódó Kárpát-medencei rendezvénysorozatunk szépen megvalósult, több mint 130 íróval, közreműködő művésszel, munkatársaimmal márciusban már azon töprengtünk, miként állhat helyt az Írószövetség ebben az új, mindannyiunkat készületlenül ért helyzetben. Visszatekintve azonban azt gondolom, a közhelyek igazsága most is érvényesült: ha becsukódik egy ajtó, ki kell nyílnia egy újnak. Még tavasszal, a Költészet napja alkalmából kezdeményeztük az MTVA Kossuth csatorna igazgatójával, Siklósi Beatrixszal közösen az Együtt a versben költészeti pályázatot, amely hivatásos és amatőr költőket ösztönzött arra, hogy a remény hangján megszólaló verseket írjanak. Természetesen a legjobbakat jutalmaztuk, de nagyon nehéz volt döntenünk, mivel várakozásainkon felül, közel hatezer vers érkezett. Számomra megható volt látni, hogy ilyen izolált és szokatlan élethelyzetben milyen sokan merítettek a költészet erejéből. Ez azért is fontos, mert néha hajlamos vagyok elcsüggedni, azt gondolni, hogy a versolvasók, a költők tábora egyre inkább zsugorodik. A pályázat épp az ellenkezőjéről győzött meg, s hosszú távra biztosított lelki muníciót számomra, sikerén felbuzdulva pedig elkezdtünk azon gondolkodni, hogy a járványhelyzet keretei között milyen új lehetőségeket ragadhatunk meg. Különös öröm számomra, hogy Révész Máriusz kormánybiztos úrral idén ősszel meghirdethettük a Regényes természet című, ifjúsági regényíró pályázatot 10 millió forintos díjalappal. Bízom benne, hogy remek új művek születnek majd, olyanok, amelyek a kiskamaszok környezettudatosságát is formálják. Ez is egy olyan projekt, amelynek csak nyertesei lehetnek, hiszen a járványhelyzet kedvez a visszavonult alkotóidőnek, a pályázat pedig jelentős motiváló erővel bírhat sok olyan alkotó számára, akinek kell egy kis külső nógatás ezekben a borús hangulatú hónapokban. A valódi nyertesek persze az olvasók lesznek. Jó látni azt is, hogy milyen sok jó partnere van az Írószövetségnek, akikkel összefogva tudunk tenni az olvasókért, az irodalom népszerűsítéséért. Az MTVA mellett, akiknek merészsége és profizmusa nélkül elmaradt volna a Hanghordozók döntője, meg kell említenem a Versünnep Alapítványt, akikkel jövőre, Mészöly és Pilinszky centenáriumán közösen hirdettük meg ezt a szép hagyományú versenyt. Fontos megemlítenem a NOE-t is, hiszen közös együttműködésünkkel az Írószövetség „holdudvarába” tartozó kis kiadók adományoztak jelentős mennyiségű, értékes olvasnivalót a nagycsaládosok számára. Meggyőződésem, ez jó lehetőség arra, hogy felmutathassuk azt, amit értékesnek gondolunk, és népszerűsítsük a kortárs irodalmat is az olvasók körében.

CsM: Bár a nyáron volt egy nyitás, magam is jártam könyvbemutatókon, novembertől az irodalmi beszélgetések ismét online térbe kerültek. Az Ünnepi Könyvhét elmaradt, de a Tokaji Írótábor idei, Trianon évfordulós rendezvényét sikerült megtartani. Hogyan élik meg az írók és közönségük ezt a változást meglátásod szerint, mit tesz az Írószövetség a megváltozott helyzetben?

EK: Úgy vélem, senki sem örül annak, ha kimozdítják a komfortzónájából. S valljuk be, a mi szakmánkkal is ez történt. Hiszen a legtöbb író azt szereti, ha könyvhétre jelenik meg a könyve, ha dedikálhat, találkozhat az olvasóival, kollégáival. Mindez elmaradt, ami senkinek sem tett jót. Másrészt – persze ezt csak a magam nevében mondhatom – azt is megtanultam a járványhelyzetben, hogy jobban értékeljem a lehetőségeket, és felfedezzem a sokszor nem túl rózsás körülményekben a szépet és jót. Idén első alkalommal rendeztük meg a Dióhéj irodalmi Fesztivált a Börzsöny lábánál, Diósjenőn. Jó volt látni, hogy az első augusztusi „szabad” rendezvényünkön milyen boldogok voltak a jelenlevők. Az írók éppúgy, mint a zenészek. Fergeteges bulival zárta a programot Szlama Lászlóék zenekara, a Bordó Sárkány, s aki jelen volt, annak egy felszabadító erejű, élő közösségi élményben lehetett része.

CsM: Mit tud tenni a könyvkiadás, aminek működését az Orpheusz Kiadó vezetőjeként jól ismered? Nemrég egy rádióinterjúban hangoztattad, amit még Oláh Jánossal közös szerepléseden évekkel ezelőtt: a nagy könyvterjesztők háttérbe szorítják a jobb sorsra érdemes, értékes, ám kis haszonnal járó könyveket, mert a kisebb kiadók érthetően kis lobbierővel, menedzselési lehetőséggel rendelkeznek. Lehetne egy nagyobb könyves tér, mint amilyen a Magyar Napló Könyvesbolt, ahol kis kiadók könyveit, vagy akár a határon túli magyar kiadók könyveit is elérhetnénk…

EK: Nincsenek illúzióim. Amíg hazánkban két nagy terjesztőhálózat van, amelyek egyben kiteszik a kiadói piac nagyrészét is, a kis kiadók nem rúgnak labdába. Dávid és Góliát harca ez, csak ebben a történetben Dávidnak még parittyája sincs, csak a meggyőződése, amelyhez rögeszmésen ragaszkodik. Tudom, hogy amit a kis kiadók tesznek, sokszor az irracionalitás talaján mozog, piaci észjárással felfoghatatlan, mégis tevékenységük jelentősen hozzájárul új értékek keletkezéséhez, s gyarapítja azt a befoghatatlan, sokszínű egészet, amit magyar kultúrának nevezünk. Jó példa erre, ha megnézzük számos népszerű írónk indulását, azt, hogy kiktől kaptak bizalmat az első köteteikhez. Jónéhány jelentős, „feledésre ítélt” életmű jelent meg kis kiadóknál, lelkiismereti okokból, kevés pénzből, mániából. Gondoljuk csupán Várkonyi Nándor életműkiadására, amelyet Mezey Katalin karolt fel, s lássuk be, egy nemzet sem engedheti meg magának azt a luxust, hogy egy ekkora gondolkodó életművét mellőzze. Persze olykor elábrándozom én is azon, hogy lehetne mindezt másképp is csinálni, de úgy tűnik, az élet folyamatosan felülírja álmodozásaimat, s be kell látnom, az én tervezgetéseim is csak kötetről kötetre haladhatnak, s nem nagyon lesz ebben változás. Apró győzelmek persze adódnak, s mai napig örömmel és büszkeséggel tölt el, ha egy jó könyv kijön a nyomdából. Például most annak örülök, hogy sikerült elég pénzt pályáznunk ahhoz, hogy egy újabb Homoki-Nagy István kötetet jelentethessek meg. Jóval nagyobb kaliberű író, mint gondolják, látásmódjára, természetszeretetére égető szükségünk van. Ezek miatt érdemes tennem a dolgomat.

CsM: Szavakban lobog című könyvednek még lehetett bemutatója, tudtál-e írással foglalkozni a nyilvánvalóan többszörös leterheltség mellett az elmúlt évben, amit az elnöki tisztség jelent, és mit tervezel a 2021-es évre, amennyire lehet, érdemes előre tervezni a jelenlegi, embert és intézményt próbáló időszakban? 

EK: 2019 novemberében jelent meg a könyvem, hosszú kihagyás után, hiszen elsősorban egy nyolcéves kisfiú édesanyja vagyok. Idén ősszel írtam egy drámát, amelyet részint a járványhelyzet, részint a tavasszal elhunyt közel százéves nagyanyám karaktere inspirált. Mitől válik valaki gonosszá? S miként működik az igazság, ha gonosz ember száján jön ki? S miért nem képes meghalni valaki éveken keresztül, miközben biológiai értelemben már semmi sem indokolja a létét? Leginkább ezek a kérdések foglalkoztattak. Jelenleg szépprózán dolgozom, s be kell vallanom, a járványhelyzet kedvez az írásnak. Jövőre mindenképpen meg szeretném erősíteni jelenlétünket az online térben, kihasználva az abban rejlő lehetőségeket. Szinte minden tervünkre két variációt kell kidolgoznunk, de ettől válik izgalmassá a feladat. 2021-ben, sok okból adódóan rendhagyó módon fogjuk megünnepelni a Magyar Széppróza Napját. Persze kihívást jelent ez számunkra, de olyan partnerekkel, mint az NKA, az MTVA, a PIM és a PIÜ tudom, hogy sikerül majd méltó módon megtartanunk ezt a fiatal irodalmi ünnepet, amelyre azért is büszke vagyok, mert az Írószövetség választmánya kezdeményezte, és Balog miniszter úr példásan felkarolta. Azóta sokszor tapasztaltam azt, hogy magunkra lettünk hagyva ezzel az új ünneppel, s kevesen értik meg: ahhoz, hogy olyan széles társadalmi beágyazottsága legyen, mint a Költészet Napjának, amelyet 1964 óta ünneplünk, kell egy évtized. De nem csüggedek, mert a kudarcok mellett látom, hogy sokan állnak mellettünk ebben is, és a sok jószándékú tenni akarás megtermi a gyümölcsét.