Most jövök a pincéből. Megadta magát a lámpa, izzót – nem is: fényforrást – kellett cserélnem. Kiszereltem hát a kompakt fénycsövet – még az előző lakóktól maradt –, és becsavartam a LED égőt (ez sem jó így, mert nem ég, de…). Ez volt az utolsó fénycső a házban, hagyományos izzó sincs, halogén sem – diódalakásunk lett. Valamivel több mint húsz izzó van a lakás különböző pontjain, fél év alatt apránként mindet kicseréltem. Látványosan kisebb a villanyszámlánk. #környezettudatosság

*

Minden idők egyik leghátborzongatóbb disztópiája az 1973-ban megjelent, Richard Fleischer rendezte Zöld szója című film, Harry Harrison 1966-os regényének laza feldolgozása.2022-ben játszódik, tehát szinte manapság. A Föld túlnépesedett, hétmilliárdan lakják – jól számolt az író. Az ökológiai katasztrófa miatt az élelmiszer-alapanyagok szinte teljesen elfogytak – hoppá. A szegényebb rétegek kizárólag szója alapú pótlékokhoz jutnak hozzá: a vörös, a sárga, vagy a tápanyagban különösen gazdag zöld szójához. A detektív Thorn a rothadó, negyvenmillió lakosú New York sötét utcáin dolgozik – ezt Harrisonnak nem sikerült eltalálnia, a Nagy Almában manapság nem egészen kilencmillióan élnek. Thorn egy gyilkossági ügy nyomozása során az egész világot érintő, megdöbbentő felfedezésre jut.

Remélem, minden olvasóm ért annyira angolul, hogy ettől kilengjen a skáláról az ökofrászmérője. Nekem régóta minden környezettel kapcsolatos problémáról ez jut eszembe. Rögtön utána pedig az, hogy a történetet olvastam valahol, valamelyik magyar nyelvű folyóiratban a ’80-as években, Zöld papi címmel. Mielőtt a filmet láttam volna. Lehet, hogy egy élelmes műfordító megprózásította a filmforgatókönyvet? Talán sosem derül ki.

*

A mi itthoni zöld papink a mángold. Három az egyben növény: a levelét spenótként használjuk, a levélnyél a spárgát helyettesíti, de utóbbit a rebarbarához hasonlóan kompóthoz is használhatjuk.Kevés kártevője és betegsége ismert, nem igényel vegyszeres kezelést – bio. Aztán van mindenféle piros papi, sárga papi, lila papi. Nulla a karbonlenyomatuk. Mindezt csak azért írom le, pont ide és pont most, mert találkoztam egy érdekes kezdeményezéssel. Nyilván a fészbukon, ahol ma minden történik (hihetnénk, hihi), Művészek a klímatudatosságért cím alatt. Nagyon helyes elképzelés, bizonyára sok százan fognak csatlakozni a csoporthoz, és őszintén remélem, hogy lesz valami hatása is. Az eddig csatlakozók leírták, hogy eddig mit tettek a környezetterhelésük csökkentéséhez, és mik a tervei ezen a téren. Van, aki lemondott a műanyagról, és van, aki tervezi a lemondását a műanyagról. Helyes, ezzel magam is így vagyok. Azt viszont nem olvastam, hogy valaki akár egy személyt is meggyőzött volna arról, hogy ne az összelomizott szekrényekkel és ágyakkal fűtsön télen, mert az elégő festék meg lakk éveket vesz el a saját meg a szomszédai életéből – s végső soron mindannyiunkéból. Igaz, ehhez tüzelőt kellene szerezniük, az pedig pénzbe kerül, amit meg munkáért adnak, ami meg sok helyen nincs. Hogy is van ez? Talán kellene indítani egy Művészek a munkahelyteremtésért csoportot is, srácok.

*

Nem mondhatom, hogy a vidéki nagyszüleim nem jártak boltba. Nagyapám ott vette a sört, nagyanyám pedig – nos, hirtelen az olajon kívül más nem jut eszembe. Á, igen: marószódát a szappanhoz. Mégis minden volt (apropó: fűrészporral fűtöttünk, dobkályhában.) Persze volt tudás és szándék. Meg föld, aminek a megműveléséhez kellett a tudás meg a szándék, mert magától csak gazt termett. Föld sok helyen ma is van, de a másik kettő nem ritkán hiányzik.

*

Okoskodom itt, közben – milyen az élet! – leszakadt az ég, hull a jég rendesen, veri a veteményest. Egyelőre abba kell tehát hagynom, de a kedves olvasók ne csüggedjenek: jövő héten is lesz péntek!

Király Farkas