Bogár Károly ökrösgazdával a magyar szürkemarháról, a kárpáti borzderesről – múltról, jövőről, felelősségről beszélgettünk. – Mirtse Zsuzsa interjúja.

Mirtse Zsuzsa: Hogyan lett számodra a pályád életforma is – emlékszel-e arra a meghatározó élményre, ami ebbe az irányba vitt?

Bogár Károly: Már egészen kisgyerekkorom óta vonzódtam az állatokhoz, leginkább a szarvasmarhákhoz. Mivel anyai nagyszüleim vidéken éltek, volt szerencsém látni a falusi állattartást a hetvenes évek közepén. Az ökörtartás felé azonban az 1980-as OMÉK-on szerzett élményem indított el igazán, amikor először megláttam a négyökrös fogatot. Elhatároztam, ha nagy leszek, nekem is lesz ilyen. Ez az álom végül 34 év múlva valósággá vált.

MZs: Tucatnyi ember sincs Magyarországon, aki egyáltalán képes befogni, kezelni egy ökrösfogatot. Te vagy az egyik közülük.

BK: Igen, sajnos kevesen űzzük már ezt a szakmát. Nekem szerencsém volt, hiszen a tinók betanításának mind az elméletét, mind a gyakorlatát kiváló szakemberektől tanulhattam meg: az elméleti részét Dr. Szűcs István egyetemi tanártól, a gyakorlatát pedig Koroknai János és Geszti Sándor gulyásoktól. Az állatokkal való együttműködés során maguk az állatok is sokat segítettek abban, hogy minél jobban megértsem őket.

MZs: Hogyan készül egy ökrös szekér? Mi a különbség egy lovas kocsi és egy ökrös szekér között?

BK: A szekér készítése egyaránt igényel famegmunkálási szaktudást, bognármunkát, a különböző vasalások elkészítésében pedig kovács szaktudást. Az ökrös és a lovas szekér egy nagyon fontos tulajdonságában különbözik, ez pedig a szekérrúd felfogatása. Az ökrös szekérnél biztosítani kell a rúd fel-le irányú mozgását, míg a lovas kocsinál a rúd fixen rögzül a rúdszárnyban, és nem mozog.

MZs: Az őshonos fajták tartása mennyire tud gazdaságilag is fenntartható lenni?

BK: Az őshonos fajták fenntartása kiemelt állami feladat, ezért e fajták tartása jelentős állami támogatással is jár. Emellett azonban fontos, hogy a belőlük készült termékekért minél magasabb felvásárlási árat fizessenek a gazdáknak, és az is, hogy az emberek minél jobban megismerjék az őshonos fajtáink termékeit.

MZs: Van-e olyan őshonos fajta, amely különösen közel áll hozzád? És miért éppen az?

BK: Természetesen van. Ez pedig a magyar szürke szarvasmarha. Először is rabul ejtő megjelenése miatt. A hiedelem szilajnak és megzabolázhatatlannak tartja ezt a fajtát, de aki közelebbről ismeri és sokat foglalkozik vele, mint jómagam, az más tulajdonságait is megtapasztalhatja: páratlan intelligenciáját, azt, hogy rendkívül könnyen és gyorsan tanul. A munkában kitartó, és idővel könnyen kezelhetővé válik.

MZs: Amikor egy szürkemarhaborjút elkezdesz nevelni, hogyan épül fel ez a folyamat a kezdetektől a munkába állításig?

BK: A szarvasmarha is, mint minden prédaállat, kb. 10-12 napos korától menekül az ember elől. Az első fázis, hogy ezt a menekülési ösztönt „átprogramozzuk”. Ezt legkönnyebben úgy érhetjük el, hogy az állatot a jászol mellé kötjük, és mi szolgáljuk ki étellel, itallal, valamint sokat tisztogatjuk, keféljük a szőrét. Ez olyan érzetet kelt benne, amely hasonló az anyaállat nyalogatásához. Így megszokja a jelenlétünket, a hangunkat és az érintésünket. Kialakul az ember és az állat között egy kapocs, az állat elkezd bennünk bízni. Ezt a folyamatot nevezzük kezesítésnek. A kezesítést követi a tanítás, ekkor már hozzászoktatjuk a kötélhez, azzal sétáltatjuk, majd – ha ez is megy – elkezdjük hozzászoktatni a járomhoz és a későbbi vezényszavakhoz is. Minél fiatalabb korban kezdjük el a tanítást, annál gyorsabban érjük el az eredményt. Erről szól az a régi magyar mondás, hogy „Tanulj tinó, ökör lesz belőled.”

MZs: A magyar szürke a 20. század közepére majdnem eltűnt – hol tartunk ma?

BK: Mára szerencsére a fajta fennmaradása biztosított. A fajta tenyésztését a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete irányítja. Körülbelül 400 tenyészetben mintegy 7000 tehenet tartanak.

MZs: A kárpáti borzderesnél te miben látod azt az értéket, ami miatt ma is érdemes vele foglalkozni? És milyen különbségeket tapasztalsz tartásban vagy viselkedésben a magyar szürkéhez képest?

BK: A kárpáti borzderes egy tipikus hármas hasznosítású fajta, ami azt jelenti, hogy tejtermelésre, hústermelésre és igázásra is egyaránt alkalmas. A háztáji tehéntartás alapfajtája lehet. A tejtermelése évi 3200 kilogramm, de ami a tej mennyiségénél is fontosabb, a tej beltartalmi értéke, magas zsír és fehérjetartalma, ami nagyon kedvező a sajtkészítés szempontjából. A kárpáti borzderes a szürkénél jóval kisebb termete miatt olcsóbban takarmányozható, ezért a kevesebb gyakorlattal rendelkező gazdák is szívesebben tartják.

MZs: Mit adnak neked ezek az állatok emberileg – mit tanultál tőlük?

BK: Sokat tanultam ezektől az állatoktól. Viselkedésük rendkívül szociális, odafigyelnek egymásra. A fiatal állatok nagyon tisztelik az idősebbeket. Többször tanúja voltam olyan jeleneteknek, hogy az ereje teljében lévő egyed tiszteletben tartotta a már idős, gyengébb fizikumú állatot, és amikor az etetőhöz ment, a fiatal arrébb állt, hogy az idősebb jobban hozzáférjen a szénához.

MZs: Hogy néz ki egy átlagos napja egy ökrösgazdának?

BK: Az átlagos napot is két időszakra osztanám: téli és nyári időszakra. A téli időszakban az állatok zömmel a kifutón tartózkodnak, az etetés gépesített. Két nagy körbálás etetőnk van. Ezekbe 2-3 naponta teszünk egy-egy szénabálát. Az itatás három darab, egyenként 250 literes itatóból történik. Van fedett almozott istálló rész is, ahová az állatok kedvük szerint bármikor bemehetnek. A nyári időszak, amely kb. április végétől október végéig tart, a legeltetés ideje. Ilyenkor az állatok a nap jelentős részét a telep melletti kisebb-nagyobb legelőszakaszokon töltik, és csak késő délután térnek vissza a kifutóba. Az itatás ilyenkor leginkább a legelőn történik, a nyári nagy melegben az itatókat rendszeresen töltjük fel vízzel, mert ilyenkor az állatok napi ivóvízszükséglete egyedenként a 80-100 litert is elérheti.

MZs: És hogy néz ki egy kiemelt nap?

BK: A kiállításokra, rendezvényekre való felkészülést egy gyakorlási időszak előzi meg: ilyenkor az állatokat egy-két naponta befogjuk, és röviden gyakorlunk velük. A kiállításon a nap az állatok alapos tisztításával kezdődik – szükség esetén mosással, majd keféléssel, a szarvakat is letisztítjuk és kifényesítjük. Ezt követi az etetés és az itatás. Fontos, hogy az állatok alatt mindig friss szalma legyen, és hogy rendszeresen eltávolítsuk a trágyát. Naponta általában 2–3 alkalommal van bemutató.

MZs: Sok gyerekeknek való programon is részt veszel – erről is mesélj!

BK: Mindig nagy élmény látni a gyerekek csillogó szemét, amikor fölülnek a szekérre. Még nagyobb öröm, amikor az állatokat is megsimogathatják: Daru nevű kárpáti borzderes tinónk olyan szelíd, hogy a kisebbek is biztonsággal megérinthetik. Emellett játékos programokat is szervezünk: kipróbálhatják például a pányvadobást, a körbálagurítást vagy a kürtfújást.