Fehér Zoltán Kovács László- és Zsigmond Vilmos-díjas operatőr, természetfilmes. A Budapesti Metropolitan Egyetemen végzett, majd 2019-ben megalapította a Vad Víz Stúdiót, amelynek tartalmai az egyik legnépszerűbb videómegosztó oldalon már több mint egymillió megtekintést értek el. – Kovács Dániel Gábor interjúja.

Kovács Dániel Gábor: Honnan jött a víz iránti kötődésed?

Fehér Zoltán: 5-6 éves lehettem, amikor édesapámtól kaptam egy kis akváriumot és hozzá páncélosharcsákat. Azután legalább 15 évig folyamatosan tartottam halakat, egyre nagyobb és nagyobb akváriumokban. Szerintem ez adta meg a kezdő lökést: végtelenül izgalmasnak tartottam, hogy betekinthetünk egy világba, ami az ember természetes közegén kívül esik. Mindenkit izgat az ismeretlen, gyerekként biztosan. Valakit a világűr, engem az őslények és a vizek világa ragadott magával. Különösképpen a halak, hiszen nincs még egy gerinces csoport, ami ilyen változatos lenne színben, formában és életmódban egyaránt. A filmjeimben is mindig törekszem a biodiverzitás bemutatására, és hozzá kell tenni, hogy elég kevés természetfilm foglalkozik édesvízi halakkal, így ez is hozzájárult az első három filmem témaválasztásához.

KDG: Friss diplomásként azt nyilatkoztad, hogy megpróbálsz szakítani a klisékkel és valami egyedit alkotni. Miben rejlik a te egyediséged?

FZ: Én magam nem vagyok egyedi, csak próbálok olyan filmeket alkotni, amiket én is szívesen megnéznék. Legtöbbször olyan témákat keresek és viszek képernyőre, melyekkel kevesen foglalkoznak. Szerintem sok természetfilm elég szelektíven áll az élővilághoz. Vannak bizonyos „sztárfajok”, főleg a cukik és szőrösek, amik megkapják a reflektorfény javarészét, miközben ugyanolyan érdekes dolgokat lehet mesélni a lápi póc, a lábatlangyík vagy az üstökösgém életéről. A filmjeimben a saját ízlésem szerint válogathatom meg a fajokat, amikről forgatok, így bőven jut idő a kevéssé ismert témákra is. Emellett igyekszem mindenben megtalálni az igazi, mozifilmes hangulatot: a dramaturgiát, a sztorit, a fényeket és kamerabeállításokat, a zörejeket és zenéket. Próbálok a filmes eszköztár teljes repertoárjának használatával nemcsak információkat, hanem „élményt” is adni a nézőnek. Nem sajnálom rá az időt és az energiát. Hogy ez mennyire sikerül, azt a nézők és a kritikusok eldöntik.

KDG: Akkor is csinálnád, ha csak pár száz embert érdekelnének a filmjeid?

FZ: Minden filmest foglalkoztat a nézettség, de ami a puszta számoknál fontosabb, az a visszajelzés. A pozitív visszajelzések hatalmas motivációt adnak a folytatáshoz. Őszintén, nem számítottam ennyi nézőre. Óriási öröm a számunkra, hogy ennyien kíváncsiak ezekre a filmekre. Hogy csinálnám-e pár száz embernek, azt nehéz megmondani. Valamilyen mértékben biztosan, mivel úgymond magamnak is készítem ezeket a filmeket, és nem tudom elképzelni, hogy mással foglalkozzak. Bizonyára reménykednék, hogy egyszer megtörik a jég.

KDG: Melyik részét szereted leginkább a munkának?

FZ: A saját gyártású filmjeimben író, rendező, vágó, operatőr, zenei szerkesztő, utómunkás hangmérnök/sound designer és colorist vagyok. Utóbbi az, aki a nyersanyagból, ami sokszor színtelen és kontraszttalan, utómunkában előhozza a színeket, tónusokat, kontrasztokat, tehát megadja a képi világ végső megjelenését. Sokat lehet játszani az árnyalatokkal utólag, más és más hangulatot adva a forgatott anyagnak. Talán ez a kedvencem, mert itt kel életre a kép. De egyébként minden aspektusát kedvelem a filmkészítésnek, különösen, ami a képi világhoz köthető.

KDG: És a narráció hogyan születik meg?

FZ: A szöveg a vágás alatt íródik. Van, hogy előbb megvan a szöveg, és arra vágom az adott jelenetet, de van, hogy csak utólag kerül megírásra, és a szöveg alkalmazkodik a képhez. Ez a jelenettől függ. A hónapokig tartó vágói munka után a narráció felvételéig még finomhangoljuk a szöveget. Aztán próbanarrációt tartunk, és továbbküldjük szakmai lektorálásra. A narrátor személyét pedig mindig az adott film stílusához választjuk ki. Fontosnak tartom, hogy ismert szinkronhang legyen a narrátor, mert így a nézőben gyorsabban alakul ki egyfajta kötődés a filmhez és a témához. A munkát is megkönnyíti, ha profi színművész narrál: olyan hajlításokat, hanglejtéseket tudnak ösztönösen vinni a szövegbe, ami nagyon sokat dob az élményen.

KDG: Az egyik filmedben a bölömbikát úgy jellemezted, hogy a legrejtőzködőbb állat. Mennyi volt a leghosszabb idő, amit ki kellett várnod, hogy egy állat megjelenjen?

FZ: Leghosszabb időt nehéz mondani, mert olyan is volt, hogy az állat több nap várakozás után sem jelent meg. A legutóbbi ilyen éppenséggel az ibériai hiúz volt, ami ugyan pár másodpercre megmutatta magát a leskunyhónk előtt, de aztán 3 napon keresztül egyáltalán nem. Hát, nem véletlenül a világ legritkább macskaféléje… A tiszavirágzásnál a milliós rajzást évekig tartott rendesen elkapni, mert mindig elkerült minket: elvitte az eső, rossz év volt, vagy mi voltunk rosszkor rossz helyen. Aztán egyszer csak sikerült elcsípni a Felső-Tiszán, rá következő évben pedig még kétszer. De nem panaszkodom, mert van, amikor első próbálkozásra összejön minden, amit akarunk.

KDG: Ha már a Tisza… A Tisza-tónál több olyan kilátó is megépült, amit csak vízi útvonalon lehet megközelíteni. Te hogyan viszonyulsz ezekhez az emberi alkotásokhoz a természetben?

FZ: A megmaradt törékeny vadvilágnak nyugalomra lenne szüksége. Sok felelőtlen turista szemetel, hangoskodik, motorral-csónakkal száguldozik védett természeti területeken. A vadvilág olyannyira visszaszorult mára, hogy ez igenis sokat árt. Mellette viszont, ha elveszítjük a kapcsolatunkat a természettel, annak még rosszabb következményei lehetnek: az egyik ilyen a most is uralkodó ignorancia. Csak úgy óvhatjuk meg az élő természetet, és ezzel együtt magunkat, ha egy kicsit visszatalálunk hozzá. Kontrollált keretek közt az ökoturizmust rendkívül fontosnak tartom például. Ez egy olyan kompromisszum lehetne, ami természetvédelmi és gazdasági érdekeket is egyszerre kiszolgálhat, ha okosan csinálják.

KDG: Alapvető jellemvonása az emberi fajnak a pusztítás, de látsz-e esetleg olyan jeleket, amelyek a kontrollon túlmutatóan pozitív irányúak a természetre nézve?

FZ: Az igazán égető problémákban sajnos nem. Vannak jó ötletek, de vannak egyszerű látszatmegoldások is, amik csak még jobban segítenek eltussolni a nagyvállalatok irgalmatlan környezetrombolását. Sajnos éveken belül eljutunk oda, hogy visszafordíthatatlan károkat okozzon a klímaváltozás. A kutatók már egy ideje kongatják a vészharangot, de világszinten a döntéshozók egyszerűen nem érdekeltek a szabályozásban, mert tudják, hogy az pénzkieséssel járna. Pedig olyan opció nincs, hogy a tőke uralkodása mellett a természet is megmenekül. Választanunk kell: hagyjuk, hogy az ökoszisztémák összeomoljanak, és bizonytalan jövő várjon az emberiségre, VAGY fenntarthatóvá tesszük a termelést, szigorú irányelveket szabunk a multiknak, és visszaadunk területeket a természetnek – ez utóbbi a legfontosabb mind közül. Ez csak így fog működni. De nem gondolom, hogy ez változni fog. Talán csak akkor, amikor már késő lesz. Akkor, amikor az erdőtüzek világszerte mindennaposak lesznek. Amikor sok partmenti város helyén tenger lesz. Amikor nagy folyóink elapadnak. Amikor az a biodiverzitás, ami most még megmenthetné a bolygót, már nem lesz. Talán akkor észbe kapunk(?).

KDG: Feltűnt egy angol nyelvű projekt terve is a portfóliódban, az Endangered Europe. Tervezel a nemzetközi piac felé is nyitni, és ezáltal megszólítani még több embert?

FZ: Mindenképp. Az elkészült és készülő filmjeimmel együtt 7 film fog szólni a magyar vadvilágról. Ha mind kész lesz, akkor úgy gondolom, hogy amit el akartam mondani Magyarország természeti kincseiről, azt elmondtam. Ez nem jelenti azt, hogy nem szeretnék többet itthon forgatni, sőt. Egyszerűen csak a jelenlegi, magam által kidolgozott koncepciók érnek itt véget, és szeretnék valami új felé nyitni. Az Endangered Europe például már most nagy kaland. Spanyolországtól az Alpokon át Romániáig forgatunk Európa legritkább és legveszélyeztetettebb állatairól és élőhelyeiről. Forgattunk már mezei hörcsögről, mormotákról és kőszáli kecskékről, álcserepesteknősről, barlangi vakgőtéről. És még nagyon sok tervünk van. Ez a film angol nyelven íródik, de mindenképp szeretnénk majd magyar változatot is. Az Endangered Europe mellett egyébként már szinte biztosan lesz mediterrán témájú filmünk is.

KDG: Hogyan látod magad most ilyen sikerekkel a hátad mögött, mint amit a természetfilmekkel elértél?

FZ: Nagyon büszke vagyok ezekre a filmekre, de az ember saját maga felé a legkritikusabb. Örök elégedetlen vagyok. Mindig szeretném, ha kicsit jobb technikákkal dolgozhatnánk, vagy több forgatást engedhetnénk meg magunknak. Bőven van hova fejlődni és bővülni, de szerintem jó dolog, ha az ember így áll hozzá. Remélem, a filmjeim sok embert inspirálnak és ösztönöznek a természet tiszteletére és szeretetére, az élővilág megóvására. Lényegében azt az érzést szeretném átadni az embereknek, amit nekem adtak azok a fajok, amiket volt szerencsém megcsodálni és lefilmezni.