Elég régecske történt, 1933-ban, hogy a Líbiai-sivatagban, a Gilf el-Kebir fennsíkon, egy szárazvölgy – a Vádi Szúra – területén Almásy László expedíciója barlangszerű üregeket, azokban pedig barlangrajzokat fedezett fel. Az azóta híressé vált sziklarajzok, valamint a Gilf el-Kebir számos pontján később talált hasonló, újkőkorszaki rajzok azt bizonyítják, hogy a kőkori emberek a nagyjából nyolc-kilencezer évvel ezelőtti nedvesebb időszakban gazdag növényzet és állatvilág társaságában éltek ott, társadalmuk talán az egyiptomi civilizáció előzménye volt – az elsivatagosodás kezdetén, mintegy öt-hatezer évvel ezelőtt vándorolhatta a Nílus völgyébe. Az 1920-as években már csak néhány tibu nomád éldegélt a környéken, de mire az európai felfedezők odaérkeztek, bottal üthették a nyomukat. Mára a térség a világ legszárazabb helyeinek egyike lett: a Gilf Kebir keleti oldalán évtizedeken át nem esik egyetlen cseppnyi eső…

A barlangrajzokat készítő civilizációnak tehát jóval korábban el kellett hagynia bölcsőhelyét, mint hogy 1712-ben Thomas Newcomen kovács, vízvezeték-szerelő, valamint laikusprédikátor a világra szabadította volna a gőzgépet, ami gyakorlatilag elindította az első ipari forradalmat, illetve azt a rettenetes üvegházgáz-kibocsátást, ami azóta másfélszeresére emelte a légkör szén-dioxid-tartalmát, s ami ma is folytatódik. És ami, úgy tűnik, a civilizációnk végét okozza a közeli jövőben. Valamint azt az ökofrászt, ami végigfut időnként a közösségi médián. Az utóbbi hetekben szinte bárkivel beszélgettem, előjött a világvége témája. Volt, aki lelkesen bekapcsolódott a műanyagmentes július című akcióba, és eléggé megvetően méregette az épp nálam lévő félliteres ásványvizes palackot. Olyannal is beszélgettem, aki szerint lehet szervezkedni, de a nagyvárosi juppik akciója hiábavaló addig, amíg a fél ország szeméttel meg rossz fával fűt. Másik ismerősöm, aki lakása fakeretű ablakait készül lecserélni, éppen olyan embert keresett, aki a leendő hulladékot elkocsizza és eltüzeli.

Pedig a jelek eléggé ijesztők. A bolíviai La Pazban nincs víz, mert elfogytak a város vezetékeit tápláló gleccserek. A mexikói La Pazban szintén nincs víz, mert a szárazság miatt elapadtak a környékbeli vízforrások. Nem tudom, hogy hány La Paz nevű település van még a világon, nem is kezdem el most keresni. De azt látom, hogy a víz nem úgy forog körbe a természetben, ahogy az jó lenne. Mert máshol meg több van, mint kellene. A Maldív-szigetek még 2012-ben vettek maguknak egy akkora területet Ausztráliában, ahova elköltözhetnek, ha tovább emelkedik a tenger szintje. Kiribati pedig a Fidzsi-szigeteken vásárolt be. Előbbi lakossága alig 400 ezer, utóbbié 116 ezer.

Meg ugye ott van a sok hurrikán, szökőár és a többi szörnyűség, jaj nekem.

Jön a Holnapután, meg Az ember gyermeke, meg a Vízivilág, meg a Mad Max (mind a három), meg a Terminátor (az összes). Meg a Majmok bolygója…

Hacsak meg nem fogadom a jó tanácsokat.

Ne egyek húst, hogy ezáltal essen vissza az állattenyésztés volumene, egyben az állatok által kibocsátott bélgázok mennyisége.

Ne fogyasszak tejterméket, lásd fentebb.

Ne igyak alkoholtartalmú italokat, hogy ne kerüljenek a légkörbe az erjedéskor keletkező gázok.

Ne rágózzak, mert sosem bomlik le.

Ne használjak kozmetikumokat, mert azokban pálmaolaj található, amely pálmák telepítése komplett ökoszisztémákat tesz tönkre.

Ne használjak mosószert, mert: a). a csomagolás, b). a vízbe jutó vegyszer.

Ha hideg van, öltözzek fel.

Ha meleg van, vetkőzzek le.

Járjak dolgozni kerékpárral. Esetleg lóháton.

De inkább üljek otthon.

Dobjam ki a tévét. A számítógépet. Telefont ötvenévente cseréljek.

Olvassak e-könyveket a papíralapú helyett.

Ne egyek semmi olyat, ami a kerítésemtől fél mérföldnél távolabb termett.

Termeljek zöldséget-gyümölcsöt a kertben, a pincében, valamint a nappaliban és a háztetőn. Bár utóbbira inkább szereljek napelemet.

Ne vásároljak ékszereket, környezetterhelő a kitermelésük.

Kapcsoljam le a vulkánomat.

Tegyem le a fegyvert.

Ritkábban vegyek levegőt.

És ha betartom, akkor mi lesz? Semmi.

Mondok én valamit. Az összes üvegházgáz 28 százalékát Kína bocsátja ki (a második legnagyobb kibocsátó USA nem egészen 15 százalékon nyomatja). Az ázsiai óriásország harminc év alatt három és félszeresére növelte a kibocsátását. Szóval fogjon szépen össze ország-világ – az ökoparás, a szomjazó, a víz alá kerülő, az állatbarát meg az állattenyésztő, a civil és a politikus, Közel-Kelet és Dél-Amerika, a tűzoltó, a katona meg a vadakat terelő juhász, és addig billentgesse fenéken (vagy pofozgassa, vagy mit t’om én) Kínát, amíg korszerűsíti az iparát meg az energetikai szektorát. Léteznek módszerek (mondjuk egy ideig néhány dolog eltűnne a piacról). Aztán következhet az USA. S közben hagyjatok békén, addig is teleültetem szamócával az ereszcsatornát, ha már úgysem fog soha többé esni az eső…

Magyarország egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátása 5,78 tonna évente. A világátlag 6,27 tonna. A listavezető Kuvait esetében ez a mutató 54,41, de a még a listán huszadik Észtország is 17,66 tonnát bocsát ki lakosonként.

Király Farkas